Campus

Csak egy gyors kérdést tennék fel és máris folytathatod félbehagyott teendődet: mikor nevettél úgy igazán, olyan jó ropogóst, hogy a könny is folyt már az arcodon, és a hasad is fájni kezdett? Emlékszel még egyáltalán erre az érzésre? Ha a válaszod igen, akkor máris abbahagyhatod az olvasást. Viszont, ha már te sem tudod pontosan, hogy mikor esett meg veled utoljára a nevetés ezen őszinte, ízes formája, kérlek, kerülj beljebb!

A Román Vasúttársaság virágzik. Apró kis pénzlehúzás, és késésillatú szirmokat hullat. De igazán nem lehetek ennyire szőrszálhasogató, a késés bárkivel megtörténik. Naponta, akár többször is? Igen, és hát ez valahol már a társaság ismertetőjegyévé is vált. Ha most hirtelen percre pontosan kezdenének járni a vonatok, oda lenne a hosszú évek alatt felépített hírnév. Na, még mit nem, nem másoljuk a hanyatló Nyugatot, a végén még jegyár-visszatérítést is bevezetnének, az meg milyen már.

A közösségi média lehetőséget ad arra, hogy megosszuk életünk legszebb pillanatait – persze retusálva –, valamint, hogy olyan képet fessünk magunkról, családunkról, a mindennapjainkról, amely által tökéletesnek bizonyulhatunk mások szemében. A látszólagos tökéletesség. A virtuális világban könnyű megalkotni a hibátlan életet, filtereket pakolni a képekre, esztétikusan elrendezni őket, szép leírással, emojikkal, zenei aláfestéssel meg miegymással. A valóságban azonban ez szörnyen bonyolult, szinte lehetetlen.