Az egyetem első évét befejezve, büszkén mondom, hogy ebben az évben a Campus mellékleten való munkával fejlődtem a legtöbbet. Az, hogy megjelentem októberben az első szerkesztőségi gyűlésen, a diákéveim egyik legjobb döntése volt. Megismertem két olyan szerkesztőt, akik mentorok lettek számomra. Olyan aktív csapat tagja lettem, amely folyamatosan a fejlődésre sarkall. A szakmai dolgok mellett az egyetemi nehézségeket is megtudjuk beszélni. Gyakorlatban sajátíthattam el az egyetemen tanultakat, ami nagy előny a karrierépítésben. Egy év távlatából, azt mondom, gyertek, és legyetek a Campus-csapat tagjai, mert ez a fejlődésre, a barátkozásra és a tanulásra szánt hely. (Noémi)
Mit kaptam a Campustól? Többnyire mindent. Bár ez nem teljesen igaz, mert édesanyámtól kaptam meg mindent, ő volt, az, aki elküldött Kolozsvárra egyetemre. Ha ő nem küldött volna, nem lennék itt, nem lettem volna ott az első Campusos gyűlésen sem. Szóval, inkább azt mondanám, tőle kaptam meg mindent, a Campustól pedig a lényeget. Most azzal a kamerával, azzal a lencsével és azzal a mikrofonnal veszem fel a választ ebbe a cikkbe, amelyeket soha nem vettem volna meg, ha nincsen Campus. Azzal, hogy nekifogtam ennek, olyan pályán indultam el, ahol jelenleg stabil munkám és fizetésem van, azt csinálhatom, amit szeretek. Arra, hogy valójában mit szeretek csinálni, a Campus miatt jöttem rá. Az elmúlt éveim arról szóltak, hogy mindent elkezdtem és kipróbáltam, ami csak elém tárult. A Campus vezetett rá arra, hogy szeretek videókat készíteni, az ötleteléstől a felvételen a szerkesztésen és megvalósításon át a posztolásig. A teljes procedúrát imádom.
Azt a tanulságot tudom levonni, amit eddig is tartottam: mindent ki kell próbálni, minden lehetőséggel kell élni, ami adódik, akkor is, ha hülyeségnek, nehéznek tűnik.
A Campus csapata színes, emiatt muszáj mindenkihez csiszolódni, meg kell találni a közös hangot. Az elmúlt év elképesztően menő volt. Atya Isten! Zseniális volt. Tavaly szeptemberben úgy voltam vele, hogy nem tudom, hogy mit csinálok, magam mögött hagytam a stabil állásom és a fizetésem. Bár 19 évesen elértem az anyagi függetlenséget, ezt mind eldobtam azért, mert szeretek kockáztatni. Elkerültem Kolozsvárra, nekifogtam campusozni, és elég hamar oda jutottunk, hogy megkeresett minket a Plani, akikkel elkezdtünk együtt dolgozni. Nem sokkal később megkerestek a Weesuals stúdiótól, és így elkezdtem reklámvideókat is csinálni.
Zsúfolt volt az elmúlt év. 14 éves korom óta mindig hajtom magam, viszont soha sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent lehet csinálni egy év alatt, hogy ennyire produktív tud lenni valami. Nagyon elkapott a gépszíj. Felvettem telefonnal és kitettem életem első videóját a közösségi médiára, és kevesebb mint fél éven belül eljutottam odáig, hogy ez lett a munkám. Ezt mind a Campusnak köszönhetem.
Októberben csupán néhány támponttal kiküldtek Annával, Zsolttal és Noémivel, hogy menjünk és videózzunk a vegyészmérnökisekkel. A következő gyűlésen kiértékeltük, hogy mi jó, mi nem. Később eljutottam oda, hogy megvegyem az első komolyabb kamerámat. Megvettem az első profibb objektívemet is, majd mikrofont, akksit, s azt csinálom, amit szívből szeretek és olyan csapat vesz körbe – bármelyik projektről is legyen szó – amelyet imádok.
Ez az elmúlt egy év… hát, szóhoz nem jutok. Nagyon jó lehetőség volt a Campus. Mantrázom magamban folyamatosan, hogy elsősorban mindent anyukámnak köszönhetek, másodsorban a Campusnak. Ezt hangoztatom is mindenkinek. Ezer hála, le vagyok taglózva. Biztos vagyok benne, hogy jövőre tudunk növekedni és bízom abban, hogy a nyári szezon még ennél is durvább lesz, akkor is, ha nem olyan intenzitással megy, mint eddig. Minden szempontból – minőségileg, tartalmilag – próbálkozunk, és teszünk ezért. Ha ez az egy év nagyon durva volt, a következő év legyen még ennél is durvább! (Csanád)
Akkor, amikor egy évvel ezelőtt elkezdtem gondolkodni azon, hogy hogy lehetne kicsit összekaparni, megreformálni a Campust, voltak nagyon elvetemült elképzeléseim, amelyek túl valótlannak tűntek. Ez most a valóságunk, a jelenünk. Még egy ilyen felelősségteljes, komoly, mégis szívélyes, motivált, okos, kreatív és tehetséges társaságot nem találni. Odaálltak mellém és minden elképzelést megvalósítottuk együtt. Individuálisan száz százalékot tettek bele, sokszor még ennél is többet, belefektettek a munkába. Azt mondom, hogy nemcsak szívünk, lelkünk volt benne ebben az évben, hanem a tehetségtől elkezdve a fizikai alapokon át, mindent befektetettünk. Remélem, hogy sokszorosan kamatostól visszatérül az a mennyiségű energia, szeretet, odaadás, munka és szorgalom, amelyet hétről hétre beletettetek a gyűlésekbe, a közös tevékenykedésekbe és remélem, akik követik, hogy mit csinálunk, érzékelik, hogy milyen csapat áll az egész mögött.
Nekem akkora megerősítést adott, amit el sem tudtam képzelni, hogy létezik. Megerősített abban, hogy vannak még tenni vágyó, törekvő emberek, akik tudnak és akarnak valami szépet alkotni, akikkel lehet hosszú távon tervezni. Megtanultam a szerkesztőségi munkának azt a felét kezelni, amit eddig csak kívülről figyelhettem.
A csapatkoordináció új terep volt, de elképesztő, milyen összhangban lehet közösen dolgozni. Minden alkalommal, amikor valamit együtt alkottunk, rengeteget fejlődtünk. Újraalkottuk az egész Campust, teljesen új alapokra húztuk fel a stabilan álló rendszert. Azt mondom, hogy a félelmem, ami szerint oda jutunk majd, hogy megszűnik a melléklet, kezd kicsit elpárologni.
Ez az egy év elképzelhetetlen mértékeket öltött, és spoilerezni nem fogok, de ezt a hatalmas mindenséget minimum megduplázzuk majd. Ehhez viszont kell még néhány ilyen szellemes, ügyes, okos emberke, aki szeretne fejlődni és olyan projekthez tartozni, ami nem ismer lehetetlent és akár a semmiből is újjáépül. A Médianapokon elhangzott az a gondolat, hogy történelmet írtunk. Tiszta szívből, a világ minden lelkesedésével örvendek, hogy ez a szerkesztőség ilyen ügyes. Nekem hatalmas élmény volt az eddigi munka és állok elébe a következő időszaknak. (Orsi)
