Már nincs sok hátra, visszaszámlálás indul

„Élj hát így, minden percet gyémántként” – énekli Szabyest, s eszerint éltük mi is az elmúlt három hetet. Az úriember aláírta a CD-met – tudom, irigyek vagytok ezért az elképesztő teljesítményért –, minekután a 32. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon különösképp érdekfeszítő, egyáltalán nem kínos megjelenését lehetőségem volt megnézni. Beálltam a sok kis rajongó közé, hogy márpedig én relikviát gyűjtök, hogy a bennem élő tini – aki anno minden YouTube-videóját megnézte a hápogva kacagó énekesnek – ne csalódjon.

Az elmúlt időszakban nem Szabyest volt az egyetlen, akivel valamilyen formában kapcsolódtunk. Voltunk KFT-koncerten, amelyre sietve éppen elkaptuk a Mesélek a bornak című dalt a 4S Street-koncertről, Kolozsváron a NOX-koncerten is ott voltunk. Pestre még a Csaknekedkislány és Pontoon is belefért a repertoárba. A koncertek mellett rengeteget buliztunk, amiből most kiemelnék néhány sztorit, mert ha mindenre kitérek, ezt a részt nem fogom soha befejezni.

Vannak itt olyan emberek, akik mindenféle szerekbe belekóstolnak, majd szétcsapott állapotban ülnek valahol. Így találtunk rá Vendelre is, aki olyan ramatyul üldögélt egyedül a Deákon, hogy egy órán keresztül itattuk vízzel, hogy embert faragjunk belőle. Vendel csak annyit mondogatott folyamatosan, hogy szétmegy a feje. Csak akkor engedtük elmenni, amikor jobban lett.

Az egyik bulihelyen egy megsértődött egyiptomival és egy románnal próbáltam értekezni, akiket kipakoltak, mert elvileg agresszívak voltak. Bő fél órán keresztül beszélgettem velük három nyelven, de így sem értették meg, hogy ki vannak rakva, úgyhogy a két szerencsétlen felhívta a rendőrséget, mert nem érezték fairnek a helyzetet. Ennek az lett a vége, hogy a két delikvenst a kiérkező rendőrök elzavarták. A helyek „multikultisága” és nemzetközisége gyakran összezavar, hol franciákkal elegyedünk szóba, hol egy amerikai csajszival. A kedvencem az, amikor egy brittel próbáljuk megérteni egymást.

Ha valaki megkérdezné, ezeken az estéken pontosan mit csinálunk, azt mondanám, nemzetközi kapcsolatokat építünk. Ha másra nem is, arra jó volt, hogy tökéletesítsük azt, ahogyan elmagyarázzuk angolul Trianont azoknak, akik értetlenkedve álltak a tény előtt, hogy erdélyiek vagyunk.

Az elmúlt időszak nemcsak ilyenekből állt. Voltak nappali programjaink is, esküszöm! Például táncoltunk az esőben és napoztunk. Végül is annyit csináltunk, hogy időjárástól függetlenül kint voltunk a koli előtt és zenét hallgatva élveztük az egyszerű ottlétet. Ilyenkor is megismerünk embereket. Például, a Balatonról hazajövet így ismertük meg Petit, a billentyűst, akinek a szóviccei vetekszenek Péter Árpi tehetségével.

Otthon pörögtek a nappali programok, a Médianapok, a Colina parkos majális, a vasárnapi ebéd a családdal, amit Noémivel, a tesómmal főztünk, Renivel és Zsófival pedig csajos napunk volt. Emellett még sok olyan dolog történt, ami lehet, hogy lényegtelennek tűnik, de szép emlékek. Például az, amikor Noémivel Kolozsvárra menet többször is megálltunk, mert szép volt a táj. Vagy amikor engedett vezetni egy darabig, akkor látott életében először kormány mögött. De az is, amikor anyáék elvettek, majd visszavittek a reptérre. A reptereket egyszerre szeretem és gyűlölöm. Sokszor izgi, mert utazni megyünk, de közben ilyenkor az embernek kicsit megszakad a szíve. 

Gyermeknapról visszaérve hoztam magammal Noémit is, akivel végigjártuk a Budai várat, a Balatont, a Városligetet, Normafát, és a Margit híd és Erzsébet híd közötti rakpartot mind a pesti, mind a budai oldalon, mindezt három nap alatt, úgy, hogy érintettünk kisebb, nekem kedves pontokat is. Erre az időszakra külön kis apartmant foglaltunk, kellemes volt mindenfelé járni-kelni, úgy, hogy megmutogathattam, mikor merre jártam, és bizonyos helyek miért állnak közel hozzám. Aztán Noémit a repülőre elkísérni és a reptérről visszatérni a koliba kicsit fájó volt, de nyomjuk tovább, ki kell maxolni az utolsó három hetet.

Az elmúlt hetekben minden ötvöződött: az otthoni, meleg családias közeg, Kolozsvár ismerős baráti nyugalma, Pest pörgése tökéletes összképet eredményezett. Mintha ez a kis idő a legoptimálisabb módon lett volna felosztva. Reméljük, a következő időszak is ilyen lesz. Hanna csinált listát arról, hogy merre szeretnénk még elmenni, ezt én is kiegészítettem kicsit, és az a helyzet, hogy ezen több dolog szerepel, mint ahány napunk maradt. Mindent megnézünk majd, és azokra a helyekre is visszamegyünk, amelyektől a költözés előtt méltó búcsút kell vennünk. A Kiscelli Múzeum, a Szemlő-hegyi barlang, a József-hegyi kilátó, a Mechwart lépcső, az ELTE Füvészkert mind szerepelnek a listán. Emellett élnénk az országbérletünkkel és elmennénk Szentendrére, Egerbe, Pécsre, Szegedre is. 21 nap, közel ötven helyszín, és a csudapesti élet lezárul.

Ennek a hónapnak a margójára legyen a soundtracken a KFT-től a Balatoni nyár, a Csaknekedkislány Ábrahám és Izsák című dala, a Honeybeasttől a Pillangók és a Tele a szívem, a NOX Százszor ölelj még című száma, és a visszatérő, még mindig aktuális, releváns kedvencem, az Analog Balaton teljes LENT albuma.

Utolsó előtti összegzésképp:
Pesti éjszakák 5/? – FOLYAMATOSAN történik valami, nincs megállás, vagy ebbe fogok belebolondulni, vagy majd otthon abba, hogy ez a pörgős rutin véget ér.
Otthon 5/5* – Ketté akarom tépni magam. Itt is maradjon egy darab belőlem, de haza is mehessek, mert olyan jó volt, anyáéknál szép minden, és annyira jól esett a kolozsvári kicsi szobámban téblábolni.
Balaton 5/5* – Foglaltunk szállást augusztusra, ide elhozzuk anyáékat!
21 nap 5/1 – Csak férjen bele minden!