Kolozsvár zenei életét az utóbbi napokban ünnepi pezsgés jellemezte. Egyfelől a 11. Kolozsvári Zsidó Napok rendezvényei várták jobbnál jobb műsorokkal és kiváló előadókkal a közönséget, másfelől az 1956-os forradalom 70 évfordulójára szervezett megemlékező programok keltettek nagy érdeklődést, de a non plus ultra mégiscsak a Kelemen Barnabás és a Tonkünstler Zenekar november 4-ére meghirdetett rendkívüli hangversenye volt. Habár ennyi egymásra szervezett program mellett nehéz volt a választás, a szerda esti koncerten mégis szinte zsúfolásig megtelt az Egyetemiek Háza koncertterme. Az est igényesen összeállított műsorában Kodály, Bartók és Schubert műveinek sokszínű világában merülhetett el a közönség. Örömmel nyugtáztam, hogy ezúttal a zenelíceum diákjai is szép számban voltak jelen, és közben azt kívántam, bárcsak hagyománnyá válhatna a koncerteken való részvételük.
Kodály Zoltán (1882–1967) Galántai táncok című koloritdús zenekari darabjában a zeneszerző gyermekkori emlékei kelnek életre. Zenéjére nagy hatással volt az akkoriban messze földön híres galántai Mihók cigányprímás és zenekarának játéka, valamint a 19. század elején Bécsben kiadott galántai táncgyűjtemény sajátos dallam- és ritmusvilága. A Galántai táncok egyetlen folyamatos tételből áll, amelynek részeiből búvópatakként tör fel a múlt emlékeinek nosztalgiája, a magyar táj szépsége, a magyar lélek sokszínűsége. A klarinét-, fuvola- és oboaszólókkal ékesített zenekari darabban a verbunkos sajátosságok, a lassú és gyors részek szembeállítása, a pontozott, szinkópás, feszes ritmika és a szívet melengető színes dallamvilág jellemző. Andreas Ottensamer fiatal karmester úgy építette fel a táncokat, hogy azokból a béke és nyugalom, a bánat és öröm, a játékos humor és a groteszk fricskák rendkívül érzékletesen rajzolódjanak ki, és hogy a mű fojtott szenvedélye a finálé robbanásszerű táncforgatagában tombolja ki magát. Néhány perces remekmű, színpompás előadásban.
Bartók Béla (1881–1945) hegedűre és zenekarra komponált 2. rapszódiája (BB 96b) eredetileg hegedűre és zongorára íródott. A két tételes rapszódiában Bartók román, rutén és magyar dallamokat dolgozott fel 20. századi modern, merész, merőben egyedi hangzásvilággal. A mű szerkezete a verbunkosból és a Liszt magyar rapszódiáiból örökölt lassú-friss felépítést követi. Bartók 1. hegedűversenye (BB 48a) a zeneszerző egyik legszemélyesebb hangvételű remekműve, amelyet fiatalkori szerelmének, Geyer Stefi hegedűművésznőnek dedikált, aki a kéziratot élete végéig őrizte. A sokáig rejtve maradt versenymű, Bartók lángoló, ám viszonzatlanul maradt szerelmének érzékeny lírai vallomása, csak a Geyer Stefi 1956-ban bekövetkezett halála után kerülhetett a hegedűsök repertoárjába. Két Bartók remekmű, két külön világ, az egyiket a ragyogó virtuozitás művészete, a másikat a lélekből fakadó szenvedélyes költőiség szépsége tölti meg élettel. Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész érzi és éli Bartók zenéjének minden gondolatát és lelki rezdülését, művészetének mélységeit és szépségeit, a zeneszerző műveinek elhivatott tolmácsolójaként, az évek során lemezre vett Bartók-interpretációi nemhiába részesültek számos rangos elismerésben. Hegedűjátékában a gyémántcsillogású hangszín, a briliáns technika, a magabiztosság, a páratlan könnyedség, a dinamikai árnyalatok sokszínűsége, az érzelem és értelem harmóniája, egyszóval minden tökéletes. A pazar előadást üdvrivalgás és tomboló taps követte, Kelemen Barnabás pedig nem sokáig kérette magát, ráadásként Bach Allemandejával búcsúzott a kolozsvári lelkes közönségtől.
A koncert zárásaként Franz Schubert (1797–1828) 9. Nagy C-dúr szimfónia néven ismert műve hangzott el. A szimfóniát a zeneszerző halála után Schumann fedezte fel, ő adta tovább Mendelssohnnak, aki végül a lipcsei Gewandhaus Zenekar élén mutatta be 1839-ben. Schubert szimfóniájának egyik érdekessége, hogy rendhagyó módon a német romantika természetzenéjét idéző kürtszólóval indul, ez a téma egyben a tétel mottója, ami diadalmasan tér majd vissza a mű fináléjában. Újabb érdekességként említendő, a hangszerek énekhanghoz hasonló, áriaszerű kezelése, ami fülbemászó szép melódiák születéséhez vezet. Hangulati csapongásaiban, érzelmi hullámzásaiban, szenvedélyességében a mű a kezdeti romantika jegyeit hordozza, viszont lehetetlen nem felismerni azokat a vonásokat, amelyek Beethovenre, az örök nagy eszményképre utalnak. Méreteiben hosszú, tartalmában lenyűgöző mű, joggal érdemelte ki a Nagy C-dúr szimfónia elnevezést. Andreas Ottensamer, a Tonkünstler Zenekar fiatal karmestere, Schubert szimfóniáját és az est teljes műsorát a művészi szépre koncentrálva felszabadultan, magabiztosan vezényelte. A kiváló hangszeresekből álló zenekar műsorának minden hangja, valamint a meglepetésráadás, a közönséget tombolásig felvillanyozó Brahms V. Magyar tánca a zene iránti szeretetről szólt. Kelemen Barnabás és az Andreas Ottensamer vezette Tonkünstler Zenekar kolozsvári hangversenye advent előtti zenés ajándék, élménykoncert volt.
