Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
*** ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK, ÖTÖDIK, HATODIK, HETEDIK, NYOLCADIK, KILENCEDIK, TIZEDIK , TIZENEGYEDIK, TIZENKETTEDIK , TIZENHARMADIK , TIZENNEGYEDIK , TIZENÖTÖDIK , TIZENHATODIK , TIZENHETEDIK rész. ***
Tömeges szexuális molesztálás a nőkkel szemben
Meglepett, amit az oszakai vasútállomáson láttam: külön szerelvények álltak a nők rendelkezésére. Women Only írta angolul a peron oszlopain, ami azt jelenti: csak nők számára. Ilyet csak az arab országokban láttam, ahol vallási okokból teszik ugyanezt. Valósággal sokkolt a magyarázat, amelyet később az egyik női házigazdám adott: a nőket rendszeresen tapogatják a kiéhezett férfiak, azért van szükség a külön szerelvényekre. Kérdeztem tőle, s mi van, ha a zsúfoltság miatt ezekben már nincs hely. Akkor – mondta elkeseredve – a vegyes szerelvényekben kell elviselni a tapogatást.
Sejtem, felkavarja, de megkérdeztem: mikor tapogatták meg utoljára? Letaglózott a válasza: tegnap, mert ma még nem ment munkába. Csak hosszú másodpercek múlva tudtam rákérdezni a megdöbbenéstől: miért nem jelentette az incidenst az állomásfőnöknek vagy a rendőrségnek. Azt állította, senkinek sem kell „kilógnia a sorból”, vagy felhívnia magára a figyelmet.
Rákérdeztem az incidens pontos lefolyására. Azt mondta, a zsúfolt vonaton egy férfi megfogta és megtapogatta a fenekét. Közbeszakítottam: miért nem tiltakozott? Miért nem köpte le, vagy ütötte meg a férfit? Miért nem kiabált, üvöltött, sikított? Ugyanaz volt a válasza, mint korábban…
Folytatta: odébb fordult, ám egy másik a mellét kezdte tapogatni. Igaz ugyan, hogy jelezte az incidenst az állomásfőnöknek, de feljelentést nem tett. Ehelyett valamennyi alkalommal igyekszik a nők számára fenntartott szerelvényen helyet foglalni, inkább korábban ébred, s hamarább elindul, csakhogy kapjon helyet a nők számára fenntartott vagonban.
Szomorú statisztikák
Egy japán kormányzati felmérés szerint a fiatalok több mint tíz százaléka tapasztalt már zaklatást tömegközlekedésen vagy nyilvános térben. Ugyanebben a vizsgálatban a megkérdezettek 3,4 százaléka több mint tizenegy alkalommal volt áldozat. Másik felmérés szerint a húsz év feletti nők 48,7 százaléka legalább egyszer élt át fogdosást.
Tudományos kutatásokban fellelhető, a tokiói rendőrség adatai szerint az ilyen jellegű szexuális zaklatások 51,3 százaléka vonatokon, húsz százaléka állomásokon, azaz több mint hetven százaléka a vasúti környezetben történik. Ugyanazon adatok szerint az áldozatok jelentős része fiatal nő: 42,6 százalék a húszas éveiben jár, míg 28,3 százalék tíz–húsz év közötti.
Megtudtam azt is, hogy a társadalmai jelenség neve japánul a csikan. Az ok egyszerű: a férfiak túlnyomó többsége rengeteget dolgozik, nincs ideje a szexuális életre, így ellenállhatatlan kísértést érez a védtelen nők megtapogatására. Az incidensek az extrém zsúfoltság miatt történnek, amely elősegíti a szexuális zaklatást. Ráadásul Japánban, a csúcsidőben a vonatok terheltsége elérheti a kétszáz százalékos kapacitást. A statisztikák szerint az incidensek többsége hétköznap reggel 6–9 között történik – a legzsúfoltabb időszakban. Rendőrségi adatok szerint 2023-ban több mint 2200 zaklatót tartóztattak le, és a bűncselekmények fele vonatokon történt. Egyes elkövetők még stratégiai gondolkodást tanúsítanak: vizsganapokon célzottan támadtak nőkre, mert feltételezték, hogy az áldozatok nem jelentenek, nehogy elkéssenek.
Miért nem jelentik a nők a szexuális zaklatást?
Ugyancsak a japán statisztikák szerint ez a kérdés a kutatások egyik központi témája, ugyanis továbbra is alacsony a bejelentési arány, pontosabban a csikanáldozatok nyolcvan százaléka nem tesz feljelentést. A nők nem akarnak problémát okozni (negyven százalék), illetve ugyanilyen arányban az incidenst nem tartja súlyosnak.
A kutatók szociokulturális magyarázatokkal szolgáltak: a japán társadalomra igen jellemzőek a konfliktuskerülő normák, a szégyenérzet, a kollektivista társadalmi elvárások, illetve a nemi szerepelvárások. A japán társadalom nyelvi-kulturális elemzése például kimutatta, hogy a 20. század során a nőket továbbra is erősen „otthoni szerephez” társították, még akkor is, amikor más szerepeik erősödtek, vagyis a hagyományos nemi normák fennmaradtak.
A kutatási eredmények szerint a női kocsik (women only cars) hatékonysága relatív, ám például Tokióban a nők közel hetven százaléka támogatja a számukra elkülönített szerelvényeket.
További sokkoló társadalmi jelenségek
December 5-én este érkeztem Stevenhez a híres Kobe városába. A matematikatanár japán nőt vett feleségül – ő a második –, első házasságából származó gyermekét közösen neveli a volt feleségével. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást: hat (!) órát megszakítás nélkül társalogtunk.
Meséltem neki a számomra sokkoló japán élményekről: az onszent és a nők külön utaztatását. Steven csodálkozott, hogy még nem hallottam arról, hogy Japánban egyszer vagy kétszer használt női fehérnemű-automaták működnek. Olyanok – mondta –, akárcsak az üdítőitalt vagy a cigarettát árusító, köztéren elhelyezett dobozok. Megdöbbentem.
Mondta, a sok munka miatt a japán férfiak egy része képtelen kielégíteni nemi vágyát, és így „oldja meg” a problémát. Egyesek szerint viszont a jelenség a globális popkultúra egyik legismertebb, de egyben leginkább félreértett és túlzó narratívája. A tudományos és szociológiai elemzések – valamint a történeti források – alapján ez nem általános, ma is létező társadalmi gyakorlat, hanem rövid életű, marginális jelenség, amelyet a média és az internet jelentősen felnagyított.
Házigazdám fotókat és videókat mutatott ezekről, tehát még mindig léteznek, és elterjedtek. A jelenség gyökere az úgynevezett buruserához köthető, amely tulajdonképpen a 80–90-es években kialakult fetisizált diáklány-esztétika. Ez részben az idolkultúrához kapcsolódott.
Egyesek szerint nem tömeges jelenségről van szó, ám a használt női fehérnemű-árusítás a házigazdám szerint még mindig jelen van a felkelő nap országában.
Évekig nem mennek ki a házból
A hikikomorijelenségről, illetve a magányos idősek által a magány és egyedüllét leküzdésére talált megoldásra is kitért. Előbbiről elmondta, hogy Japánban több mint három évtizede ismert az a társadalmi jelenség, amelyet hikikomori néven emlegetnek: olyan emberek tömege, akik hónapokra, gyakran évekre teljesen kivonulnak a társadalomból, és szinte kizárólag saját szobájukba zárkózva élnek.
A tudományos definíció szerint hikikomorinak tekinthető az a személy, aki legalább hat hónapon át elkerüli a társas kapcsolatokat, és nem vesz részt a társadalmi életben.
A jelenséget először az 1990-es években írta le a japán pszichiáter, Saitō Tamaki, egy olyan korszakban, amikor Japán gazdasága a „elveszett évtizedek” válságába süllyedt. A kutatások szerint a hikikomori kialakulása több tényező metszéspontjában értelmezhető. Az első az oktatási és munkaerőpiaci nyomás, Japán társadalmát ugyanis erősen meghatározza a versenyalapú oktatási rendszer és a presztízsorientált karrierút. A kudarc – például egy sikertelen felvételi vagy munkahely elvesztése – identitásválságot idézhet elő, amely visszahúzódáshoz vezet.
A jelenséget felerősítik a kollektivista normák és a szégyenkultúra (shame culture), a japán társadalom ugyanis erősen normakövető a magas elvárásokra, a „társadalmilag megfelelő” viselkedésre. A kutatások szerint a társas szorongás és az „arcvesztéstől” való félelem az egyik legerősebb mozgatórugó.
A kutatások szerint a hikikomorik gyakran szüleikkel élnek, gazdaságilag tőlük függnek. Ez tulajdonképpen lehetővé teszi az izoláció fenntartását akár évtizedeken át.
A modern pszichiátriai és szociológiai kutatások szerint a hikikomori nem egyszerűen „lustaság” vagy „introverzió”, hanem összetett pszichoszociális állapot, amely gyakran depresszióval, szorongásos zavarokkal, interperszonális nehézségekkel társul.
Egy nagy mintás elemzés szerint a legerősebb háttértényező a kapcsolati szorongás és társas interakcióktól való félelem. Ugyanakkor újabb kutatások árnyalják a képet: nem minden hikikomori él meg klasszikus értelemben vett magányt, ami azt jelzi, hogy a jelenség nem pusztán mentális betegségként értelmezhető.
Másfél millió hikikomori Japánban
A legfrissebb adatok szerint a hikikomori nem marginális jelenség. Kormányzati és nemzetközi becslések szerint Japánban kb. 1,5 millió ember él hikikomoriként, amely a lakosság jelentős részét érinti, ugyanis az áldozat családja, baráti társasága, ismerősei is megszenvedik a hiányát. A hivatalos statisztikai adatok szerint a 15–39 éves korosztályban arányuk körülbelül két százalék. Új tendencia ütötte fel a fejét: az „öregedő hikikomori”. A kutatók szerint ez egyre gyakrabban emlegetett probléma a nyolcvanéves szülők és az ötvenéves hikikomori gyermekek. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a visszahúzódás évtizedekig fennmaradhat, és generációs szociális krízissé válik.
Sokan felteszik a kérdést: ez miért éppen Japánra jellemző? A szakirodalom szerint Japán különösen „termékeny talaj” a hikikomori számára, mert egyszerre vannak jelen a magas társadalmi elvárások, az erős konformitás, az alacsony hibázási tolerancia, a családi biztonsági háló. Ez a kombináció lehetővé teszi, hogy az egyén kivonuljon a társadalomból anélkül, hogy azonnali egzisztenciális összeomlás következne be.
A kutatók szerint a hikikomori nem egzotikus különlegesség, hanem inkább komplex társadalmi és pszichológiai jelenség, amely valójában több mint egymillió embert érintő strukturális probléma. A kutatások egyértelműen jelzik, hogy a jelenség nem csökken, hanem átalakul és terjed, különösen az idősebb korosztályok felé.
Börtön mint menedék a magány ellen
Házigazdám arról is beszámolt nekem, hogy szerinte Japán egyik legmegdöbbentőbb társadalmi jelensége az elmúlt két évtizedben az, hogy idős emberek – gyakran teljesen tudatosan – kisebb bűncselekményeket követnek el azért, hogy börtönbe kerüljenek. A jelenséget nem bulvárszinten, hanem komoly szociológiai és kriminológiai kutatások vizsgálják, és egyre inkább strukturális társadalmi problémaként értelmezik.
A kutatások alapján nem elszigetelt esetekről van szó, hanem jól dokumentált mintázatról: az idősek apró lopásokat (shoplifting) követnek el, gyakran ismételten, visszaesőként. Céljuk nem a haszonszerzés, hanem a bebörtönzés. A Cambridge-i Egyetem egyik elemzése szerint ezek az emberek „nem klasszikus bűnelkövetők, hanem társadalmilag kirekesztett személyek, akik a börtönt védelmi térként használják”. Ez a megközelítés a jelenséget „instrumentális bűnelkövetésként” értelmezi, ugyanis a bűncselekmény eszköz, nem cél.
A hivatalos japán adatok és kutatások egyértelmű trendet mutatnak: míg 1976-ban az elítéltek 2,5 százaléka volt hatvan év feletti, 2017-re ez 18,3 százalékra nőtt. Más adatok szerint a 65 év felettiek aránya az elkövetők között harminc év alatt tízszeresére nőtt, bizonyos években a bűncselekmények 20–22 százalékát idősek követték el.
Kiemelten fontos, hogy az idős női elkövetők több mint nyolcvan százaléka lopás miatt kerül börtönbe, a visszaesés aránya pedig rendkívül magas. Kutatók szerint ez azt jelzi, hogy sok esetben tudatos, ismételt stratégia a bebörtönzés.
A jelenség a magányra és a társadalmi izolációra vezethető vissza. A szociológiai és pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az idősek jelentős része egyedül él, a közösségi kapcsolatok felbomlanak, és egyedül maradnak. Egy vizsgálat szerint az érintettek kb. negyven százaléka teljesen egyedül élt a bűncselekmény idején, a börtön ezzel szemben napi struktúrát ad, emberi kapcsolatokat biztosít számukra, illetve megszünteti az elszigeteltséget, ezért sokak számára pszichológiai értelemben „jobb” környezet, mint a kinti élet.
A jelenség természetesen a szegénységgel és a gazdasági kiszolgáltatottsággal is magyarázható. A kutatások szerint kulcsfontosságú tényezőként jelennek meg az alacsony nyugdíjak, illetve a megélhetési költségek növekedése. Egyes elemzések rámutatnak, hogy a nyugdíj nem fedezi az alapvető kiadásokat, a börtön viszont ingyenes lakhatást, étkezést, egészségügyi ellátást biztosít. Ez a helyzet egyfajta „racionális választássá” teszi a bűnelkövetést.
A kutatások külön kiemelik az idős nőket, akik gyakran özvegyek, kisebb jövedelemmel rendelkeznek, valamint nagyobb arányban élnek egyedül, ezért felülreprezentáltak a „tudatos lopásokban”.
A mély társadalmi válságról hallva a romániai gondok egyikével sem hozakodtam elő…
FOLYTATJUK
