Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
A házigazdám fia koncertezik
Csak egy sört iszom, tudom, mert másnap korán kell ébrednem. Nos, de mégsem teszem, délelőtt 11 órakor ébredek – kezd összegyűlni a folyamatos utazás és helyszínváltoztatás okozta fáradtság.
Busszal Szöulba utazom, két órán át araszolunk a zsúfolt forgalomban… A Kakao map navigáció rendszer segítségével tervezem meg az utat. Ez – akárcsak Kínában az Amap – az amerikai Google Map másolata. Mindkét ország ugyanazt a taktikát alkalmazta: lekoppintotta a technológiát, kifejlesztette a saját navigációs applikációját, és kitiltotta az amerikai gyártókat.
A sűrű közúti forgalom ellenére (megfogadom: ezután csak földalattival vagy vonattal közlekedek) sikerül elérnem a Hukez/Humez koncertteremhez, ahol az Eddie and the bricks nevű együttes koncertezett – Eddie nem más, mint a CouchSurfing házigazdám, Mark Gomez fia… Nagyapafigura vagyok a teremben, tinik és korai huszonévesek vettek körül. Reménykedtem, nem hívják ki a rendőrséget, nehogy azt higgyék, vén fakír van szabadon… Szerencsére Eddie felismert, integetett, legitimálta a jelenlétemet…
A heavy metal típusú koncert után Eddie autogramokat osztogatott – híres énekes. Szöulban ez nagy dolog, a fiatalok ugyanis nehezen találnak helyet maguknak a nagy „zeneüzemek” dominálta piacon.
Húsos káposztát, rablópecsenyét és egy Terra sört vacsoráztam. Kicsike étkezde Szöul belvárosában, sehol egy turista. Mellettem egy pár, odébb pedig egy baráti társaság főzte a saját vacsoráját – akárcsak Kínában, a koreai vacsora nem csupán étkezés, hanem társas élmény, ahol minden asztal tele van apró köretekkel, levesekkel és főételekkel. Az asztal közepén ott a forró, gőzölgő rizs, ami nem más, mint a koreai étkezés alapja. A rizs mellett leves és pörkölt (úgynevezett jjigae) sorakozott: lehetett kimchi-jjigae, tofuleves vagy húsos-zöldséges pörkölt, nem ismertem fel.
Az asztalon a legfeltűnőbb azonban a banchan, a kis köretek sora volt. Utólag írta a házigazdám, hogy egy átlagos vacsorán három–tíz különböző tálkában érkezik kimchi, párolt zöldségek, uborka vagy retek savanyúság, apró halak vagy tofuszeletek. Az étteremben ezeket mindenki egyszerre látja az asztalon, és kedve szerint kóstolhatja.
A vendéglőben a koreaiak gyakran többen együtt esznek, még ha nem is családtagok, hanem barátok vagy kollégák. A hagyományos szabály, hogy soha nem öntik tele a saját tányérjukat elsőként, hanem előbb kínálják a másikat, ma is érvényes, különösen a formális vacsorákon. Az ételekhez szójaszósz, szezámolaj és csípős paszták társulnak, amelyek minden fogást karakteressé tesznek. A pincérek a legtöbb vendéglőben segítenek az adagok elosztásában, így mindenki egyszerre kaphat a főételből és a köretekből.
Az étkezde hangulata egyszerre nyüzsgő és közösségi: minden asztalon gőzölgő edények, a tálkák csendes csörömpölése és az illatok keveréke teremti meg az élményt.
Észak dél ellen… másképp
Házigazdám, Mark, közel lakik az észak-koreai határhoz, így könnyű csillapíthatom a titokzatos és elzárkózó „szomszéd” iránti kíváncsiságomat. Buszra pattantam, s máris a turisták által alig látogatott Odusan-kilátónál voltam. Már a megállóban feltűnt a gyalogos és a biciklis útvonal, amely a második világháborút követően kettéválasztott nemzetet egyesítő mozgalmat hivatott népszerűsíteni.
Mint ismeretes, a Koreai-félsziget története a 20. század közepén vett drámai fordulatot: a régiót a második világháború után, 1945-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetségi megszállás alá vonta, és a 38. szélességi fok mentén kettéosztották. Az északi részt a Szovjetunió támogatta, amelyből létrejött a kommunista Észak-Korea, míg a déli terület az Egyesült Államok szövetségi támogatásával Dél-Korea, demokratikus köztársaság született.
A kettéválasztás hamarosan fegyveres konfliktusba torkollott: 1950 és 1953 között a koreai háború véres harcokkal zajlott, amelyben milliók vesztették életüket, és százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat. A háborút követő fegyverszünet formálisan nem zárta le a háborút, így a félsziget mai napig technikailag háborús állapotban van.
Azóta a két Korea között hatalmas politikai, gazdasági és kulturális szakadék tátong, a közlekedési infrastruktúra, az oktatás és a média teljesen elkülönül, miközben az emberek nyelvileg és kulturálisan közeli rokonságot mutatnak.
A házigazdám is mondta, s ennek jelét több helyen tapasztaltam: Dél-Koreában a Koreai-félsziget újraegyesítéséért küzdő mozgalmak rendkívül népszerűek, különösen az északi határhoz közel fekvő városokban, mint Goyang.
A helyi lakosok gyakran gyalogos és biciklis útvonalakon sétálnak, amelyek a határ közelében haladnak, és amelyek mentén az egyesítés reményéről, közös rendezvényekről és kulturális emlékművekről szóló táblákat találunk.
Ezek a turisztikai és rekreációs ösvények nemcsak a természetjárás élményét kínálják, hanem egyfajta társadalmi üzenetet is hordoznak: a koreai nemzet újraegyesítésének vágyát. A civil szervezetek és helyi önkormányzatok gyakran szerveznek gyalogos és kerékpáros túrákat, amelyek célja a történelmi emlékezet erősítése, s a közös jövő iránti remény megőrzése.
Mark házigazdám városa, Goyang és környéke különösen aktív az egyesítéspárti rendezvényekben: fesztiválok, tárlatok, valamint oktatási programok várják az érdeklődőket.
A határ menti területeken található emlékművek és információs pontok részletesen bemutatják a koreai háborút, a kettéválasztás folyamatát, és a családok szétválásának tragédiáit. A biciklis és gyalogos utak gyakran átvezetnek a korábban katonai zónaként működő területeken, így a látogatók egyfajta történelmi „nyomvonalat” járhatnak be.
Ablak Észak-Koreára
Elértem a célomat, megérkeztem az Odusan-kilátóhoz, amely különleges helyet foglal el a Koreai-félsziget történelmében és a turizmusban. Az Észak-Koreára néző kilátóból a látogatók szó szerint bepillanthatnak a határ túloldalára, és egyedülálló élményben részesülnek. Az Odusan-kilátó a Han-folyó északi partján, a 38. szélességi fok közelében található. A folyó közeli szakaszán csak 460 méter a távolság a két ország között…
A turisták rendelkezésére ingyenesen bocsátott távcsövek segítségével láttam a Demilitarizált Zóna (DMZ) határvonalait, valamint a túloldalon fekvő észak-koreai települések épületeit. A területet parkosított sétányok, információs táblák és emlékművek szegélyezik, amelyek bemutatják a koreai háború történetét és a kettéválasztás következményeit.
A kilátóhoz vezető utak és ösvények könnyen járhatóak, így gyalogos és kerékpáros látogatásra is alkalmasak. A helyszín történelmi, oktatási és turisztikai szempontból is kiemelt: a látogatók nemcsak panorámát kapnak, hanem a koreai nemzet megosztottságának tragédiáját is megérthetik.
Az Odusan-kilátóból nyíló panoráma egyedülálló lehetőséget kínál Észak-Korea „belátására”. A kilátóhoz tartozó távcsövek segítségével a turisták és a helyi lakosok egyaránt megfigyelhetik a határ menti településeket, mezőgazdasági területeket és katonai építményeket. Ez az élmény különösen ritka, mivel a két Korea közötti határ más részei szigorúan ellenőrzött, zárt területek.
A juhász is statiszta…
A kilátóból láttam Kijŏng-dong, Észak-Korea híres „békevárosát”, amelyet propagandacélból építettek, és amely ma is különleges látványt nyújt a turistáknak. Megpillantottam egy iskolát, több őrtornyot, valamint az őrséget váltó és a határövezetben járőröző katonákat. Utóbbiak csoportba verődve nevettek, vicceket mondhattak egymásnak. Látszólag boldogak voltak.
Mihelyt szóba elegyedtem egy környékbeli dél-koreai férfival, felvilágosított: a folyó túloldalán mindenki egy szerepet játszik. Még a juhász is, aki békésen terelte a juhait? – kérdeztem. Tekintete választ adott.
Észak-Korea továbbra is rejtély marad. Eszembe jut, amit sokan kérdeztek tőlem: voltál Irakban, Iránban, Palesztinában, a 2024-es decemberi rendszerváltás után Szíriában, Fehéroroszországban, Libanonban, Afganisztánban és Pakisztánban, mikor látogatod meg végre a Kim Dzsongun vezette titokzatos országot?
Emlékszem, pekingi házigazdám, Sohil mondta, hogy amennyiben Kínából indul a csoport, az idegenvezetés, a szállás és az étkezés csupán 500 dollárba kerül. Ha valaki máshonnan érkezik, az ár duplájára ugrik.
Kavargó fejjel indultam vissza. A buszon két turistával találkoztam, egyikük az Egyesült Államokban élő dél-koreai, a másik pedig amerikai. Hosszasan beszélgettünk az „észak dél ellen” helyzetről. Bementem velük Szöul belvárosába.
A vasútállomás környékén kilencsávos, egyirányú út szolgálja ki a forgalmat. Megkerestem egy közeli társasjáték klubot – megdöbbentem, hogy a játékosokat emeletes konténerekbe (!) helyezik el, az alacsony asztal köré ülő játékosoknak még házi papucsot is biztosítanak. A résztvevőknek kisvendéglő és bárpult áll a rendelkezésére, szinte minden kapható.
A lakónegyedi „kajatanyán” vacsoráztam, a menü alig 17 lejnek megfelelő wongba került. Gyenge a dél-koreai pénznem, jól időzítettem a látogatásomat, mondta a tulajdonos, akinél csirkehúst tartalmazó ételt fogyasztottam. Örvendett, hogy van kliense. Mondta, mindenki egyre többet dolgozik, nincs idejük a lakónegyedi vacsorára, inkább otthonukba rendelik az egészségtelen kaját.
A koreai királyi család egykori rezidenciája
Szöul környéki tartózkodásom során nem hagytam ki az 1395-ben épült Gyeongbokgung-palotát, amely a dél-koreai főváros egyik legimpozánsabb történelmi látványossága.
A csodás épület a Joseon-dinasztia fő székhelyeként, és évszázadokon át a koreai királyi család rezidenciájaként szolgált.
A palota hatalmas udvarai, díszes pavilonjai és gondosan karbantartott kertje a koreai építészet csúcspontját képviselik. Az egyik legismertebb látnivaló a Geunjeongjeon-trónterem, ahol a király hivatalos fogadásait tartották, valamint a Gyeonghoeru-pavilon, amelyet gyakran használt a királyi udvar ünnepi rendezvényekre és bankettekre.
A látogatók különleges élményben részesülnek, ha részt vesznek a hagyományos palotajárás-ceremónián, amely a királyi őrség váltását idézi fel. A palota területén több múzeum és kiállítás is várja az érdeklődőket, így nemcsak a vizuális élmény garantált, hanem a történelmi ismeretek bővítése is.
A Gyeongbokgung-palota a múlt és a jelen találkozása, ahol a látogatók egy pillanatra visszarepülhetnek a Joseon-dinasztia fénykorába, s megismerhetik Dél-Korea gazdag kulturális örökségét.
