Az első rész ITT olvasható.
A második rész ITT található.
A harmadik rész ide kattintva érhető el.
Zibo-grill és felkérés karaoke fellépésre
Teljes a kontraszt a Badaju nevű csilli-villi turista övezettel, amely lokáljaiban az azonosíthatatlan stílusú színpadi tánc tömeges grillezési élménnyel vegyült.
Egyébkény Zibo gasztronómiai szempontból elsősorban grillezett ételeiről vált híressé. A város hagyományos grillspecialitásai – elsősorban húsok és zöldségek faszénen vagy szenes tűzhelyeken sütve – a helyi ízlésvilágot és a shandongi konyha jellegzetességeit ötvözik. A helybéliek elmondása szerint Zibo grillezett ételeit elsősorban a helyi fűszerezés teszi különlegessé.
A grillezett húsokat gyakran erőteljes, aromás pácokkal készítik, amelyek tartalmazhatnak csiliport, fokhagymát, szezámolajat és jellegzetes shandongi fűszereket. Ez adja a karakteres, gazdag ízvilágot. Ugyanakkor fontos a gyors, intenzív sütés. A városban a grill technikák gyors, nagy hőfokon történő sütést alkalmaznak, amely ropogós külsőt és szaftos belsőt eredményez.
Házigazdám kiemelte, hogy a helyi grillezett kínálat rendkívül széles: a hagyományos sertés-, marha- és bárányhús mellett gyakran grilleznek csirkét, halat, tofu-t és különféle zöldségeket is, így mindenki találhat kedvére valót. Mi nem itt, hanem az egyik távoli külvárosban fogyasztottuk el a gasztronómiai különlegességet, így sokkal autentikusabb volt. Itt még helyi, azaz kínai turisták sincsenek.
A bódé lepattant vécéjében örömlányok plakátja fogadott, vizelés közben lehet válogatni… A lokál kinti részében elkészített húsadagot pitébe helyeztem, s zöldhagymát tettem hozzá. Honvágyam lett, itthon is így szoktuk.
A falatozás után a hűvös levegő miatt bent folytattuk az italozást. Megbarátkoztunk a szomszédos asztalnál helyet foglaló férfiakkal, s csatlakoztunk a karaoke szeánszhoz. Néhány sört követően mindenki „jól” énekelt, beleértve engemet is – azt mondták, akár a helyi kultúrházban is megörvendeztethetném a helyi nagyérdeműt. Elegánsan elhárítottam a válaszadást…
Teljes az egybeolvadás a kínai mindennapokkal: csak mi és a helyiek vannak jelen a külvárosi lokálban – tökéletes választás. Élveztem a helyi hangulatot, tudtam, hogy Pekingben már teljesen más lesz a miliő.
Peking színházi előadással fogad
A vonaton újabb „csapás”: gyönyörű, de férjezett nővel ismerkedtem meg. Nagyon kedves volt, hosszasan beszélgettünk, közel hajolt hozzám, már-már azt hittem, hogy nincs párja. Ismét rá kellett ébrednem, hogy az ázsiai nők ennyire kedvesek, barátságosak és közlékenyek, közeledésüket csupán a kíváncsiság és az angol nyelv gyakorlása vezérli.
Peking már érkezéskor éreztette velem, hogy „más fából faragták”. Sokkal zsúfoltabb volt, metrószerelvények, buszok halmaza, illetve még foglaltabb emberek „fogadtak”.
A CouchSurfing házigazdámnak, Zhixuannak és Simo Tekla támogatómnak köszönhetően érkezésemet követően azonnal színházi előadásra mentem. A 100 lejnek megfelelő jüanba kerülő jegy kifizetése érdekében a Facebook közösségi oldalon gyűjtést szerveztem, így ki tudtam váltani a legolcsóbb jegyet.
Aznap este a pekingi nemzetközi színházi fesztiválon francia darabot játszottak. Csodálkoztam, hogy az Arthur Nauzyciel francia rendező által megvalósított A Paravánok című előadás átment a kínai kommunista cenzúrán, hiszen burkolt rendszerkritikát fogalmazott meg.
A hatalmas fehér lépcsőkön zajló darab Jean Genet monumentális, provokatív drámájának kortárs, erősen stilizált színpadi értelmezése. Az előadás markáns vizualitással, letisztult, mégis nyugtalanító térhasználattal és fegyelmezett színészi játékkal bontotta ki a gyarmatosítás, az erőszak, a hatalom és az identitás kérdéseit. Nauzyciel olvasatában a darab nem történelmi tablók sora, hanem kegyetlen pontosságú politikai és erkölcsi látlelet, amely a nézőt folyamatos reflexióra kényszeríti, miközben Genet nyelvi és gondolati radikalizmusát következetesen érvényesíti.
A háromórás előadás szünetében a házigazdám és ismerősei is csodálkoztak, hogy a darabot színpadra engedték, ugyanis több helyen „áthallásos” jelenetek voltak benne.
A kommunista cenzúra „áldozatai”
A nézők közül többen nyíltan beszéltek velem a hatóságok által szigorúan alkalmazott cenzúráról. Elmondták, hogy a Kínai Kommunista Párt által működtetett színházi cenzúra a kulturális ellenőrzés intézményesített része: minden nyilvános előadást előzetes engedélyeztetéshez kötnek, a szövegkönyveket, rendezői koncepciókat és olykor még a próbafolyamatot is felügyelik.
A cenzúra elsődleges szempontjai közé tartozik a párt legitimitásának védelme, a „társadalmi stabilitás” fenntartása, valamint az olyan témák kiszűrése, mint a politikai pluralizmus, az 1989-es események, Tibet vagy Hszincsiang helyzete, illetve az explicit vallási és szexuális tartalom.
Nem rejtik véka alá, hogy a művészeti cenzúra az állami ideológiai felügyelet egyik legkitartóbb – és legkreatívabb – intézménye. Működési elve egyszerű: ami politikailag kényelmetlen, történelmileg érzékeny, erkölcsileg „túl nyugati”, netán a hatalom természetéről kérdez, az vagy átíródik, vagy eltűnik.
A cenzúra leggyakoribb célpontjai a hatalomkritika, az egyéni szabadság, a vallás, a szexualitás, valamint a „nem megfelelően ábrázolt” történelem. A kínai cenzorok hosszú ideig nem engedélyezték Samuel Beckett Godot-ra várva című nyilvános előadását, mivel az abszurd, céltalan várakozás könnyen értelmezhető volt az egzisztenciális – és politikai – kiüresedés metaforájaként.
A hatalom nem szereti, ha ráismernek, mondták a pekingi színházi élet ismerői. Ugyanakkor megtudtam, hogy többször betiltották vagy csak erősen csonkított változatban engedték volna színpadra Eve Ensler A vagina monológok című darabját, mivel a női test és szexualitás nyílt tematizálása „erkölcsileg és társadalmilag nem kívánatosnak” minősült. A biológia itt politikai kérdés lett…
Továbbá klasszikus kínai darabok modern feldolgozásai során több esetben – például történelmi császárdrámákban – átírásra kötelezték az alkotókat, ha a zsarnoksággal, a korrupcióval vagy a hatalommal szembeni lázadás túl „áthallásosra” sikerült. A múlt csak addig tanulságos, amíg nem hasonlít a jelenre, jegyezte meg az egyik egyetemi hallgató.
Parányinak éreztem magamat a kínai nagy falnál
Lévén, hogy két-három naponta változtattam a CouchSurfing házigazdáimat, a Google térkép kínai változatában, az AMap-on mindig bejelöltem a pontos címet. Mi több, távozáskor gondosan lefényképeztem az ajtót, az emeletet, a tömbház bejáratát és a környéket, hogy biztosan tudjak visszatalálni. Nem volt ez másképpen, amikor tömegközlekedéssel utaztam a kínai nagy falhoz.
Az útvonalat a ChatGPT állította össze, minden bevált. Házigazdám tanácsára nem a turistákkal teli helyre, hanem a kevésbé látogatott szakaszhoz, a MuTlanYu szekcióhoz mentem, amely 70 kilométerre található Pekingtől.
Nem ültem turistabuszra vagy drótkötélpályás „dobozba”, hanem kigyalogoltam a gerincre, ahol a fal található. A tájékoztató tábla szerint ez a szakasz a Ming-dinasztia idején, a 16. században épült, elsősorban katonai védelmi célokra. A Mutianyu-szakasz jellemzői közé tartoznak a 2,5–3 méter széles erődfalak és tornyok, amelyekből ezen a részen húsz található.
A tornyok stratégiai távolságokra épültek, hogy lehetővé tegyék a jelzőtüzek és az üzenetek gyors továbbítását. Az impozáns fal a hegygerinceken kanyarog, így lélegzetelállító panorámát nyújt a környező erdős dombvidékre és völgyekre. A Mutianyu-szakasz egyike a legjobban restaurált részeknek, ezért biztonságosan járható, s a turisták számára lépcsők és ösvények biztosítják a kényelmes bejárást.
Lenyűgöző látvány tárult elém, amelyet élvezni is lehetett, mert itt nagyon kevés a turista – ráadásul a fal is kiváló állapotban maradt meg. Kicsinek, parányinak éreztem magam ezen a helyen. Ezt nem egy nép, hanem egy kontinensnyi ország hozta létre, én csupán egy monostori gyerkőc vagyok…
Vacsora… muszlim vendéglőben
Késő estére értem vissza Pekingbe, ahol muzulmán étkezdében vacsoráztam a házigazdámmal. A tulajdonostól a Kínában élő kisebbségről érdeklődtem. Elmondta: a pekingi és általánosan a kínai muszlim közösség (huajak, vagyis a kínai muszlimok, illetve más kisebb csoportok) sokszínű, történelmileg régi közösség, amely az ország különböző régióiban él, de Pekingben is jelentős jelenléttel bír.
A férfi egy weboldalt mutatott, amely szerint a kínai muszlimok (huajak) nagy része az iszlám hódítások és a Selyemút kereskedelmi útvonalainak hatására telepedett le Kínában. Pekingben az iszlám közösség jelenléte több évszázados: a város nyugati kerületeiben már a Ming- és Qing-dinasztia idején is működtek mecsetek és muszlim kereskedőközösségek.
A honlap szerint Pekingben a legnagyobb muszlim közösség a Niujie-negyedben található, amely egyben a város legrégebbi muszlim negyede is. Itt található a híres Niujie mecset, amely Kína egyik legrégebbi és legnagyobb mecsete, folyamatosan működik, s központi szerepet játszik a közösség vallási és kulturális életében.
A pekingi muszlim közösség napjainkban is aktív: mecsetek működnek, vallási oktatás folyik, és a hagyományos ünnepeket (pl. Ramadán, Eid al-Fitr) megtartják.
Jellegzetes a halal típusú éttermek és a piaci árusok jelenléte, ahol a muszlim hagyományoknak megfelelő húsételeket, főként birkát és csirkét kínálnak – akárcsak abban, ahová a házigazdám elvitt. Pekingben a muszlim kultúra részben a turizmusra is nyitott, így a Niujie-negyedben a hagyományos muszlim konyha és kézműves termékek is látogathatók.
Azt már a házigazdám teszi hozzá, hogy szerinte a pekingi muszlim közösség integrált része a városi életnek, ugyanakkor megőrizte saját nyelvi, vallási és kulináris identitását.
A hivatalos kínai politika elvileg támogatja a vallásszabadságot, de a muszlim kisebbségek esetében – főként Hszincsiangban – szigorú ellenőrzés is érvényben van. Pekingben a muszlim közösség működése viszonylag zavartalan, de a vallási és kulturális tevékenységek mindig a helyi hatóságok felügyelete alatt zajlanak.
Cigánypatak-féle helyen dolgozzák a földet
November 1-jén új házigazdához mentem. Wang Jing, a 36 éves hölgy előre megírta, hogy családi típusú tartózkodás lesz, ugyanis öt éves kisfiával él. Peking külvárosába (a központtól 20 kilométerre) érkezésem után azonnal édesanyját és kertjét látogattuk meg. Akár hajdanán a Monostoron, a Cigánypatak mellett, itt is hasonló környezetben dolgozzák a földet a faluról városra költözöttek.
Bevásárlóközpontban vacsoráztunk, majd egy élőzenés klubban fogyasztottuk el a desszertet – még itt is kevésbe került az étel. Másnap a közeli golfpályához mentem, hogy lássam a kínai gazdagokat, akik a város egyik legelőkelőbb klubjában ütögetik a kis fehér labdát. A parkolóban látható gépkocsik elárulták, hogy kik járnak ide. Nincs őr, kapu, így besétáltam a golfpályákat szegélyező sétányra.
Azonnal felfigyeltek rám: mégis, ki jár gyalog, s nem használja a golfkocsit. Bólintottam, mintha köszönnék, tettettem az alkalmazottat. Nem bajlódtak velem, azt hitték, hogy a kisegítő személyzethez tartozom. Hétköznap volt, mégis sokan golfoztak. Pekingről van szó, az ország fővárosáról, ahol 22 millióan laknak, de megállapítható: van pénz…
Évente kétszer-háromszor látja a gyermekeit
Este egy olyan étkezdében vacsoráztam, amelynek az egyik alkalmazottjával szóba elegyedtem. A harmincvalahány éves hölgy elmondta, több mint két ezer (!) kilométerre lakik Pekingtől, két gyermeke van, akiket évente kétszer-háromszor lát. Nincs más választása, a gyermekek fenntartása költséges, a férjének szerencsére sikerült a közelben találnia kétkezi munkát.
Taxival mentem vissza a házigazdámhoz. Megengedhettem magamnak, hiszen a 14 perces fuvar 11 lejnek megfelelő jüanba került.
Az elkövetkező napokban sorra vettem a legérdekesebb látnivalókat: az Ég temploma (Temple of Heaven), amely Peking egyik legismertebb és legjelentősebb történelmi-turisztikai látványossága. A hatalmas, parkosított területen fekvő épületegyüttest a Ming-dinasztia idején, 1420-ban emelték, és évszázadokon át a császári állami szertartások kiemelt helyszíne volt.
Az Ég temploma nem klasszikus értelemben vett „templom”, hanem rituális komplexum, ahol a kínai császárok – mint az Ég fiának tekintett uralkodók – évente imádkoztak a jó termésért és az égi rend fennmaradásáért. Az építészetet szigorú szimbolika hatja át: a kör alakú elemek az eget, a négyzetes alapformák a földet jelképezik, míg a kék tetők az égi hatalmat idézik.
A legismertebb épület a Jó Termésért Való Imádság Csarnoka (Hall of Prayer for Good Harvests), amely teljes egészében fából készült, szegek nélkül, és ikonikus, háromszintes kék cseréptetővel rendelkezik. Emellett kiemelkedő látnivaló a Köroltár (Circular Mound Altar), ahol a császár a téli napforduló idején mutatott be áldozatot, valamint az Égi Boltozat Csarnoka, amelyhez az úgynevezett „visszhangfal” akusztikai különlegessége is kapcsolódik.
Turisztikai szempontból az Ég temploma nemcsak műemlék, olvasható a tájékoztató táblán, hanem élő közpark is: reggelente helyiek gyűlnek össze tájcsizni, énekelni, kártyázni vagy kalligráfiát gyakorolni. Ez a kettősség – a monumentális császári múlt és a mindennapi városi élet találkozása – adja a Temple of Heaven különleges hangulatát, amely miatt a látogatók számára Peking egyik legemlékezetesebb helyszíne.
