Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
Tajvan, Makaó és Hongkong – a reptéren is érzékeny
A pekingi Daxing reptér patyolattiszta volt. A 17-es beszállókapu környékén körülbelül 75 biztonsági őr hallgatta a főnök eligazítását – hármas sorban állva, a férfiakkal szemben a nők. A nemek szerinti eloszlás 75–25 százalék a férfiak javára. Valamennyien nagyon fiatalok voltak.
A Hongkong, a Makaó és a Tajvan felé induló gépekre teljesen külön kapun kellett beszállni, a kínai hatóságok speciális ellenőrzési és biztonsági intézkedéseket foganatosítanak, ugyanis ez a három terület nem minősül belföldi desztinációnak. Ugyanakkor nem is teljesen nemzetközinek számítanak Kína jogi–politikai rendszerében. Tulajdonképpen Hongkong, Makaó és Tajvan különleges jogi helyzetben vannak a Kínai Népköztársaság szemszögéből, ezért az oda tartó utazás sajátos határ- és okmányellenőrzést igényel.
Hongkong és Makaó hivatalosan Kína különleges közigazgatási régiói (SAR – Special Administrative Region) az „egy ország, két rendszer” elve alapján. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy saját bevándorlási rendszerük van, külön útlevél- és vízumszabályokat alkalmaznak, önálló vámterületnek számítanak, saját pénznemmel és jogrenddel rendelkeznek.
Emiatt a Kína szárazföldi részéről Hongkongba vagy Makaóba utazók kiléptetési és beléptetési ellenőrzésen esnek át hasonlóan egy nemzetközi járathoz, de nem teljesen azonos módon. Tajvan helyzete még érzékenyebb, ugyanis Peking hivatalos álláspontja szerint Tajvan egyszerűen Kína része. Ugyanakkor külön politikai és közigazgatási rendszerrel működik, saját kormányzata, hadserege, útlevélrendszere van, ezért a Tajvanra induló járatok nem számítanak belföldinek, külön engedélyekkel és okmányellenőrzéssel járnak, s gyakran speciális terminálrészt vagy kapukat használnak.
Gyakorlatban az utas számára ez azt jelenti, hogy nem a hagyományos belföldi terminálból vagy beszállókapuról indulnak ezek a járatok, az utasok útlevél- vagy speciális utazási engedély-ellenőrzésen mennek át, vámvizsgálat is lehetséges, a beszállás folyamata pedig jobban hasonlít a nemzetközi járathoz.
Még mielőtt a biztonsági ellenőrzésen átestem volna, a kínai hatalom ismét emlékeztetett a kommunista politikai rendszerre: pódiumra helyezett nagy sarlóból és kalapácsból álló installáció fogadott, az emelvényre helyezett öt csillag pedig „őrködött” a kommunizmus szimbóluma fölött.
A kommunizmus utolsó jelei
Másik helyen középen egy óriás, jobb és bal oldalán egy-egy közepes és egy-egy kis méretű csillag volt látható. Az óriásképernyőkön propagandafilmeket vetítettek. A felirat az erős anyaországot és a nemzeti fiatalítást hirdette. Utóbbi akár rendszerellenes szlogennek is megfelelne, a statisztikák szerint a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tagjai átlagéletkora 58–62 év között mozog…
A Szöulba tartó gépen a Global Times című nyomtatott kiadványt olvastam. Az első oldalon – természetesen – Xi elnök és megvalósításai, illetve hasznos tanácsai, valamint a történelmi csúcson száguldó kínai gazdaság hatalmas teljesítményeit kidomborító cikk olvasható. Mennyire ismerős…
A szöuli repülőtéren pénzt váltottam, majd a tömegközlekedési eszközökre érvényes kártyát vásároltam. Bosszantott, hogy a műanyag kártyáért tudtam bankkártyával fizetni, viszont annak pénzzel történő feltöltéséért készpénzt kértek. Mi értelme ennek? – tettem fel a retorikus kérdést.
Erre később a Goyang városában lakó Mark Gomez Couchsurfing-házigazdám egyszerű választ adott: Dél-Koreában
semmiben se keresd a logikát.
Goromba buszsofőrök, segítőkész helybéliek Dél-Koreában
Buszra ültem, s a házigazdám pontos utasításait követve közelítettem ahhoz a közlekedési csomóponthoz, amely már csak négy kilométernyire volt a lakásától.
Elbizonytalanodtam a megálló tekintetében, halkan és óvatosan a gépkocsivezetőhöz szóltam, ő viszont mogorván és durva hangnemben válaszolt koreaiul. Bosszúból magyarul szóltam hozzá – fennhangon. Ideges lett, azt mondta, üljek le. Még azért sem, mondtam magyarul, és addig folytattam az anyanyelvű beszédet, ameddig egy hölgy azt mondta, hogy segít. Előbb tudatta, hogy a helybéliek és a turisták elsősorban a mérges és faragatlan viselkedésű buszsofőrökre panaszkodnak.
Ezen egy pillanatig sem csodálkoztam.
A hölgy segítségével sikerült leszállnom a megjelölt helyen. Megköszöntem a segítséget, és megkérdeztem, melyik busszal juthatok el a házigazdám lakásához, ugyanis az út mindkét oldalán, s annak a közepén is volt megálló. Látva a címet, egy elemista vagy középiskolás lány felajánlotta, hogy elvisz, hiszen az iskolája éppen Mark Gomez tömbháza közelében volt.
Sajnos, nem tudtunk kommunikálni, a kislány egyáltalán nem beszélt angolul, de megbizonyosodott arról, hogy jó helyre érkeztem: a házigazdám bejárati ajtójáig kísért el. Szelfit készítettünk, s hajlongva köszönte, hogy segíthetett. Telefonos fordító segítségével azt írta: thank you to help you. Segítőkészségére, alázatosságára többször lesz még példa Dél-Koreában.
Couchsurfing luxuslakásban
Mark háromszobás luxuslakásban lakik – kettőt a Couchsurfing- vendégek használhatnak. Szobámban LEGO játékok, könyvek és két babzsák, természetesen kihúzható kanapé is volt.
Szerencsésnek bizonyultam, ugyanis Mark korán hazaérkezett. A profilján olvasható referenciák szerint más látogatónak is megadta a bejárati ajtó kódját, de nagyon kevesen találkoztak vele. Mesélte, régen elvált, két huszonéves gyermeke van, vendéglőt birtokol, rengeteg a munka, haza csak aludni jár.
Ez az életstílus a többi házigazdámnál is megmutatkozott: Dél-Korea munkakultúrája évtizedeken át a rendkívül hosszú munkaidő szinonimája volt.
Bár az elmúlt években jogszabályi reformokkal próbálták mérsékelni a túlórázást, a statisztikák és az akadémiai kutatások alapján a dél-koreai munkavállalók továbbra is a fejlett világ legtöbbet dolgozó alkalmazottai közé tartoznak.
Ez különösen akkor válik látványossá, ha az adatokat az Európai Unió, illetve Románia átlagos munkaidejével vetjük össze.
Munka, munka, munka
A nemzetközi munkaügyi statisztikák szerint a dél-koreai munkavállalók éves átlagos munkaideje 1 870–1 900 óra között alakul. Ez heti bontásban 36–38 hivatalosan ledolgozott órát jelent, ám a túlórák miatt a tényleges munkaidő sok esetben ennél magasabb. Jogilag Dél-Koreában 40 órás alapmunkahetet írnak elő, legfeljebb heti 12 óra túlóra engedélyezett, vagyis a törvényes maximum 52 óra hetente.
A szabályozás 2018 után fokozatosan lépett életbe, kifejezetten a túlterheltség csökkentésének céljával. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a jogszabályi plafon és a munkahelyi gyakorlat között továbbra is jelentős a különbség. Akkor bújik ki a szög a zsákból, amikor ezeket az adatokat az Európai Uniós (EU) átlaghoz hasonlítjuk – kontinensünkön az éves átlagos munkaidő jelentősen alacsonyabb, mint Dél-Koreában.
Az EU-27 átlagában egy munkavállaló évente körülbelül 1 600–1 650 órát dolgozik, ami heti szinten nagyjából 30–32 órának felel meg. A különbség nem csupán statisztikai, ugyanis Nyugat-Európában a túlóra ritkább, a hétvégi munkavégzés kivételnek számít, a munkajog és a szakszervezeti jelenlét erősebben védi a szabadidőt.
Ez azt jelenti, hogy egy átlagos dél-koreai alkalmazott évente 250–300 órával dolgozik többet, mint egy átlagos uniós munkavállaló – vagyis nagyjából másfél-két hónapnyi extra munkaidőt teljesít.
Románia az EU-n belül a magasabb munkaidővel rendelkező országok közé tartozik. A romániai alkalmazottak éves átlagos munkaideje 1 780–1 820 óra körül mozog, ami meghaladja az uniós átlagot, de még így is elmarad a dél-koreai szinttől. Másként fogalmazva: Romániában többet dolgoznak, mint az EU-ban, de kevesebbet, mint Dél-Koreában, s a hétvégi munkavégzés – bár jelen van – kevésbé intézményesült, mint a kelet-ázsiai országban.
Akadémiai kutatások szerint a hosszú munkaidő Dél-Koreában nem pusztán gazdasági kényszer, hanem mélyen gyökerező kulturális jelenség. A hierarchikus munkahelyi struktúrák, a felettesek iránti lojalitás és az úgynevezett presence culture – vagyis az elvárás, hogy a dolgozó „láthatóan” sokáig bent maradjon – ma is meghatározza a munkavégzést.
Több pszichológiai felmérés arra jutott, hogy a munkavállalók jelentős része munkafüggőségre utaló jegyeket mutat, s a túlóra gyakran informális elvárás, nem pedig önkéntes döntés. A heti 52 órát meghaladó munkavégzés pedig kimutathatóan növeli a kiégés (angolul: burnout), a stressz, valamint a munka-magánélet konfliktusának kockázatát.
A szombat és a vasárnap is melóval telik el
A szombat – papíron – Dél-Koreában is pihenőnap. A dél-koreai munkaidő-felmérések szerint a teljes munkaidőben dolgozók több mint hatvan százaléka dolgozik szombaton legalább havi rendszerességgel. Sok esetben nem csupán néhány óráról, hanem teljes munkanapról van szó. Ez különösen jellemző az ipari termelésben, a szolgáltatási szektorban, a kiskereskedelemben és a vendéglátásban.
Európai – így romániai – szemmel ez szokatlan: az EU-ban a szombati munkavégzés jellemzően kivétel vagy külön díjazott túlóra. Ugyanakkor Dél-Koreában a vasárnapi munkavégzés ritkább, de nem kivételes. A dolgozók 20–25 százaléka legalább havi rendszerességgel vasárnap is munkát végez, főként a szolgáltató szektorban, folyamatos üzemű munkahelyeken, s a városi fogyasztásra épülő ágazatokban. A kutatások szerint a vasárnapi munka különösen erősen rontja az életelégedettséget, és hosszú távon a családi kapcsolatokra is negatív hatással van.
Összességében a statisztikák azt mutatják, hogy Dél-Korea formálisan közelít az európai munkaidőnormákhoz, de a gyakorlatban még mindig jelentős a lemaradás. Az EU-hoz és még a magas munkaidejű Romániához képest is többet, hosszabban és gyakrabban hétvégén dolgoznak a dél-koreai alkalmazottak.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a változás nem pusztán jogszabályi kérdés, hanem a vállalati kultúra és a társadalmi elvárások lassú átalakulását igényli. A számok szerint az elmozdulás elkezdődött – de a dél-koreai munkakultúra még mindig jóval távolabb áll az európai modelltől, mint azt a törvények önmagukban sugallnák.
Kevesebb alkoholt fogyasztanak, mint mi
Mindezek többségét Mark, a házigazdám is megerősítette. Hosszas beszélgetésünk után nyugovóra tért, jómagam pedig vásárolni mentem. Ezt követően pedig sört fogyasztottam el a lakónegyedi kocsmában, a tulajdonosokkal ismerkedtem, mint kiderült, családi vállalkozás. Örvendtem, hogy itt, s nem valamelyik turisták által látogatott mintakocsmában költöttem el a pénzemet. Természetesen, szelfit készítettem a házaspárral.
Aránylag jól beszéltek angolul, így megtudtam, hogy hosszú évek óta működtetik a kocsmát, munka után és lefekvés előtt naponta többen betérnek egy falat ételre, teára vagy ásványvízre.
Alkoholt kevesen fogyasztanak, ám – mondták – Dél-Korea híres társas és üzleti életének részeként az alkoholfogyasztás hagyományosan fontos szerepet játszik. Bár az ország egy főre jutó alkoholfogyasztása – nagyjából 8,3–8,5 liter tiszta alkohol évente – a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagának a közelében van, még mindig alacsonyabb, mint az EU-tagállamokban, ahol az éves átlag 11 liter körül alakul. Romániában a mutató hét-nyolc liter körül mozog, így a dél-koreai szint nagyjából a középmezőnynek felel meg.
Utánanéztem a statisztikáknak: a kutatások szerint a dél-koreai férfiak lényegesen több alkoholt fogyasztanak, mint a nők. A férfiak körében a rendszeres ivás szinte bevett része a társas és üzleti életnek, míg a nők alkoholfogyasztása kisebb mennyiségben, ritkábban történik, bár az utóbbi évtizedben a női ivás is növekedett.
A kutatók szerint a férfiak körében a „binge drinking”, azaz egyszerre nagy mennyiségű ivás is jellemzőbb. Ez a jelenség komoly egészségügyi kockázattal jár, növelve a májbetegségek, a szív- és érrendszeri problémák, valamint bizonyos daganatok esélyét.
Dél-Korea egyedülálló a munkahelyi kultúrában: az üzleti vacsorák és munka utáni ivások gyakran kötelező jelleggel társulnak a hierarchikus normákhoz. Egy-egy munkahelyi eseményen a fiatalabb alkalmazottaknak is ajánlott alkoholt fogyasztani a kapcsolatok erősítése és a lojalitás kifejezése érdekében.
Amennyiben Európával hasonlítjuk össze, a különbségek jelentősek. Az EU-ban az éves átlagos alkoholfogyasztás 11 liter/fő/év, jóval magasabb, mint Dél-Koreában. Az egészségügyi kutatások szerint a felnőtt lakosság körülbelül tíz százaléka mutat alkoholfogyasztással összefüggő problémát, elsősorban a férfiak körében.
(FOLYTATJUK)
