A Szűz Mária-szobrot 1776-ban állították fel Máramarossziget főterén, amely többek között a pestisjárványok idején az isteni oltalomért való fohászkodást jelképezte. Az emlékművet 1938-ban az akkori városvezetés lebontatta.
A visszaállítás kezdeményezése 2017-ben kapott új lendületet, amikor a római katolikus egyházközség, a Simonchicz Incze Kulturális Egyesület és a Hollósy Simon Művelődési Egylet városszintű aláírásgyűjtést indított. Ennek eredményeként az akkori önkormányzat elvi jóváhagyását adta a szobor újbóli felállításához.
Azóta elkészült a szükséges történelmi tanulmány, a következő lépés pedig a tervezési dokumentáció elkészítése, amely 40 ezer lejbe kerül. Az összeget 2026 decemberének végéig szükséges összegyűjteni, hogy a beruházás előkészítése folytatódhasson. A jelenlegi városvezetés támogatja a kezdeményezést, és elkötelezett amellett, hogy a szobor a következő egy-két évben ismét a főtér dísze lehessen.
Mivel a közösség anyagi lehetőségei korlátozottak, adománygyűjtés indult a cél megvalósításáért. A gyűjtést a Simonchicz Incze Kulturális Egyesület bonyolítja le. Eddig 2000 lej gyűlt össze, így még jelentős támogatásra van szükség. A Szűz Mária-szobor visszaállítása nemcsak a római katolikus közösség, hanem egész Máramarossziget történelmi örökségének gazdagítását szolgálná. Minden adomány közelebb vihet ahhoz, hogy ez a régi vágy közös összefogással valóra váljon. Az adományozás részletei iránt érdeklődők Orosz Krisztofer Levente máramarosszigeti alpolgármesterhez fordulhatnak a 0742-645313 telefonszámon vagy krisztofer_orosz@yahoo.com emailcímen. Bankszámlaszám: RO05BTRLRONCRT0CZ3457601
