MÁSKÉP(P) – A SZUBJEKTÍV ROVAT

A történet már-már tragikomikus: ki gondolta volna, hogy hazánk legfőbb tudományos intézménye, a román állam „integritását és szellemi értékeit” védő Román Tudományos Akadémia képes egy hónap alatt második alkalommal is címlapra kerülni és felborzolni a kedélyeket. A botrányosra sikeredett nemzetvédő és autonómia-ellenes nyilatkozatuk után a taláros testület most egy újabb monumentális ötlettel rukkolt elő a külföldre vándorló tehetséges fiatalok itthon tartására törekedve: az állami helyen végzett egyetemistáknak tanulmányaikat követően kötelező lenne itthon maradniuk annyi időre ameddig az állam fizette tanulmányaikat. Ezzel csak egy a gond: aki ilyet kér, az adjon is munkát.

Mindig arra gondolok, hogy mással is megesik, hogy szembe megy valakivel az utcán, leül valaki mellé a színházban, valaki ráteszi a vállára a kezét, és tudja, hogy az illetőbe menthetetlenül bele tudna szeretni. Történik ez így néha egy házasság derekán is: ilyenkor pedig csak a józan ész és a csikorgó fog tud ellenállni a vonzásnak. Van úgy, hogy érzem: kimondatlanul is tudjuk mindketten, hogy vigyáznunk kell, mert a lépcső tetején banánhéj van, és van olyan is, amikor a banánhéj csak rám leskelődik.

Bár a hivatalos lépés még nem történt meg, Budapest minden bizonnyal visszavonja a 2024-es olimpia szervezésére benyújtott pályázatát, miután a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció is emellett foglalt állást.

A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.

Nem a magyarok, sokkal inkább a románok „identitásáról” szólt, szól ez a mi táblaperünk, amelyet tegnap első fokon (ismét) megnyert a Minority Rights Egyesület nekünk, kolozsvári magyaroknak. Az ítélet, reméljük, annak a jele, hogy reális esély van a normalizálódásra a városban élő magyar és román közösség viszonyában. Hogy ezáltal (is) visszaszorulni kényszerül a frusztrált román identitásból származó türelmetlenség mindennel szemben, ami más, ami számukra idegen, és amely a magyar feliratokban is elsősorban provokációt, Isten őrizz revizionizmust lát.

Jövő héttől lezárják a Főtér nyugati oldalát, és elkezdődik annak gyalogosövezetté alakítása – jelentette be a napokban Kolozsvár polgármestere. Tegnap már meg is jelent a helyszínen néhány méricskélő munkás és az építőtelep elkerítésére szolgáló pannók egy része.

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió hazánkkal szemben. Az eljárás nem meglepetés, Brüsszel már régóta jelezte, nem ért egyet annak a törvénynek a bizonyos előírásaival, amely a helyi termelőknek kedvez. Mint ismert, főleg azt a cikkelyt kifogásolják, amely a nagyobb forgalmú üzletláncokat kötelezné, hogy helyi termelőktől szerezzék be a friss élelmiszerek több mint felét.

A tanügyminisztérium közvitára bocsátotta az ősztől életbe lépő új tanterveket, amelyek többek között a magyarság történelmének VI-VII. osztályokban történő oktatását is módosította számos pontban. A tanterv elsősorban arra törekszik, hogy a diákok megfelelő tudást szerezzenek az idő és tér fogalmairól, tájékozódni tudjanak a történelmi szakzsargon világában és hosszú távon hasznosítsák történelmi tudásukat a mindennapokban. Az új tanterv különösen nagy figyelmet ad a helytörténeti kutatásokra, projektek-munkákra és a csapatépítésre is. Mindezek nagyon jól hangzanak, ám nem árt kicsit közelebbről is megvizsgálni, milyen részletekben rejlik az ördög a mindennapok történelem-oktatásában.

Több okból is sürgősé vált a büntetőtörvénykönyv módosítása. Tegnap megszületett premierben az első olyan bírósági döntés, amely eltörölt egy hivatali visszaélés bűncselekménye miatt három év szabadságvesztést kiszabó korábbi ítéletet, amelyet a Hunyad megyei tanács volt jegyzőjére róttak ki. Mint ismert, az alkotmánybíróság tavaly júniusban részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a Btk.-nak a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyét, amely túl laza keretek közé helyezte ezt a típusú bűncselekményt. Lehetőséget teremtett az ügyészeknek, hogy visszaéljenek hatalmukkal és ráhúzzák olyan esetekre is ezt a vádat, amikor egy hivatalnok nem sértett meg konkrétan törvényes előírást. A börtönbüntetésről szóló ítélet törlését a gyulafehérvári ítélőtábla mondta ki tegnap.

Leginkább az lep meg, hogy mennyire agresszívek a viták – sopánkodott egy uniós parlamenti képviselőnk, stúdióbeszélgetésen, miközben a háttérben a kormányépület előtt tüntető tömegről pörögtek a felvételek. Politikusunk, aki civilben jónevű színész, a disputák színvonalát és hangnemét tette szóvá, arcán a rökönnyel vegyes felháborodás előjeleivel. Az utóbbi hetek közhangulata valóban nem kedvez az érdembeli vitáknak, és példa rá a parlamentben lezajlott, tényleg filmbe illő replikák sora, például a bizalmatlansági indítvány leszavazásának napján. Ha nívót említek, azzal már elismerem, hogy volt valamilyen szint, de itt legfennebb a maximális apályról lehet szólni, és még ezt is eufemizmusnak érzem így utólag.

Az áttöréshez még rengeteg munkára lett volna szüksége. Tehetsége az volt, türelme is – egy délelőtt a Dávid szobor tökéletes mását formázta meg gipszből, nem egészen 6 óra alatt. Ekkortájt, azaz munkásságának utolsó szakaszában, a műtermében élt. Nem vallotta be magának, de lényegében csalódott. Türelmetlen volt a saját életével szemben – ezt egy helyi lapnak adott interjúban nyilatkozta, és ez az apró személyes részlet ott maradt a formákról és külföldi elismerésekről szóló anyagban.

Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy híres egyetemi professzor leszek, aki az ókori történelmet fogja oktatni az egyik egyetemen. Azt is elképzeltem, hogy a sok titulus között, ami az öreg professzoroknak ugyebár jár, ott lesz az akadémikus is. Azóta a naivitás felhőiből a tudományos élet csínytevései felébresztettek, kicsit felnőttem, elkezdtem enyhén őszülni és rájöttem, hogy elég nagy az esélyem, hogy soha nem leszek akadémikus – és most már nem is akarok az lenni. Olyanokkal kellene ugyanis egy bársonyszéken osztozni, akik jelenleg Romániában a legsötétebb idők nacionalizmusának retorikáját és konzervativizmusát ontják elénk az ország felébredésének és naiv vágyálmainak legélesebb pillanatában.

Nem a kormány menesztése, hanem egy új parlamenti többség kialakítása jelentheti a kimozdulást abból a patthelyzetből, amiben jelenleg Románia toporog. Erre pedig kevés az esély – a demokrácia játékszabályai szerint legalábbis. A PSD túlnyerte magát az őszi választásokon, az ALDE-val kialakított szövetsége akkora többséget biztosít neki a parlamentben, hogy az ellenzéknek esélye sincs elmozdítására például bizalmatlansági indítvány útján. A tegnap szavazásra bocsátott kezdeményezés ezért csak gesztusértékű, és sokkal inkább az ellenzék tehetetlenségét, szűk mozgásterét engedte láttatni, nem pedig erejét, vagy a válságból kivezető utat.