Csaknem nyolc év távlatából sok újat nem fogunk megtudni, hiszen a szavazócédulákat azóta megsemmisítették. Mint ismert, az elnökválasztás második fordulójában Traian Băsescu csodával határos módon győzte le Mircea Geoanăt, aki este még azt hitte, hogy megválasztották államelnökké, majd reggel arra ébredt, hogy hajszálnyi különbséggel vereséget szenvedett. Kampányfőnöki minőségében akkor Victor Ponta remekül összefoglalta a történteket a választás másnapján. Megállapította, hogy az ők – mármint Băsescuék – szavazatcsaló gépezete jobban működött. Ponta meglehetősen nyers és tapasztalatlan nyilatkozatában elismerte, hogy a pártok a szavazatok elcsalásában versengtek, és tudták, hogy a PSD jelöltjének 10 százalékkal több voksot kell gyűjtenie ahhoz, hogy biztosak legyenek Geoană győzelmében.
A vizsgálóbizottság összehívását az indokolta, hogy kiderült, a választások estéjén a hírszerzés, a belügyminisztérium és az ügyészség legmagasabb szintű vezetői találkoztak egymással. Nem kell túlzottan konspirációs elméleteknek a híve lenni ahhoz, hogy minimum gyanús legyen egy ilyen találkozó, amire senki nem tudott épkézláb magyarázatot adni.
Ebbe a történetbe illeszkedik az igazságügyi minisztérium volt titkosszolgálatának levéltára (SIPA) körüli balhé is, amely titkosításának feloldásától remélik, hogy az igazságszolgáltatás tisztább lesz. Attól tartok, ettől az akciótól sem lehet sokkal többet várni, akárcsak a parlamenti vizsgálóbizottság munkájától, ugyanis kevésbé valószínű, hogy a rendszer hagyni fogja, hogy kiderüljön, mely bírák tartoznak a hírszerzés kötelékébe is.
Mind a választásokat vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság, mind a SIPA-archívum titkosításának feloldása része annak a háborúnak, amely az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért folyik. Az elmúlt tíz évben az igazságszolgáltatást a politikumnak sikerült átjátszania a titkosszolgálatoknak, amelyek kijelentették, hogy ők maguk lesznek az állam, így cseppet sem meglepő, hogy a választások tisztasága is megkérdőjeleződött 2009-ben, amikor a mérleg nyelvén billegett a győzelem, és a rendszer mindent elveszíthetett volna, ha nem Băsescu diadalmaskodik.
Mindkét történet megerősíti azt a gyanút, amit eddig is sejtettünk, de most még nyilvánvalóbb bizonyítást nyert, hogy Romániában soha nem csak a politika színpadán, a nyilvánosság előtt zajlanak az események, hanem azokat nagymértékben befolyásolják a kulisszák mögött a láthatatlan, demokratikusan soha meg nem választott titkos erők.
A PSD siránkozása ugyanakkor azért hiteltelen, mert Romániában nagy hagyománya van ennek az antidemokratikus hatalomgyakorlási módszernek, és ebből éveken át a PSD elődje is profitált, főleg a rendszerváltozás után, amikor a titkosszolgálatok vezérlőgombjai Ion Iliescu kezében voltak. A parlamenti és az ügyészségi vizsgálat, valamint a SIPA-levéltár körüli cirkusz nem egyéb, mint kőkemény hatalmi harc, amely a fennálló erőviszonyok megváltoztatására irányul. Bőségesen akad kölcsönös zsarolás a történetben, kérdés, hogy ezek mennyire lesznek eredményesek ahhoz, hogy a PSD ismét elnyerje valamelyest a kegyeit a Romániát irányító láthatatlan hatalomnak.
