Hogy ezek a mai fiatalok!...
„Ne keressétek a munka, teljesítmények és bizonyítások nélküli csalóka világot. Ne várjátok, hogy apu megvegye a várost” – ilyeneket ír, én pedig másolom, mert e gondolatot nehezen lehet érthetőbben, jobban megfogalmazni. „Legyetek mindig céltudatos, optimista, gondolkodó emberek.”
Itt-ott előfordul egy-egy közhely, például a ballagások idején oly sokat emlegetett nagybetűs élet. De hát a „nagybetűs életbe” most kilépőknek még nincs honnan tudniuk, hogy az élet önmagában nem nagybetűs. Nincs is ilyen. Egyszerűen élet van, amit meg kell tölteni tartalommal úgy, hogy közben jól érezd magad a bőrödben. Ami nem könnyű feladat a mai rohanó világban, a temérdek elvárás közepette – na tessék, most én is kezdek közhelyes lenni –, és nincs is rá recept. Nagybetűs legfeljebb akkor lehet az élet, ha azzá tesszük. Ki-ki a maga módján, hiszen mindenki másban jobb, és mindenkinek más a fontos, másban találja meg boldogságát – márpedig ez az élet lényege. Lehetőségek sora fog feltárulni a most ballagók előtt – mint ahogyan mindannyiunk előtt napról napra feltárul, de a napi taposómalomban már észre sem vesszük. Szorítok nekik, hogy meglássák a lehetőségek között azt, amit érdemes megragadni.
Kedves ballagók, a bankett mámorán és az érettségi lázán túl, egyből azt érzitek majd, hogy előttetek kitárul a világ, és karjaitok közt a végtelen szabadság. Hogy a hegyek csúcsán álltok vakító napsütésben, a Mount Everest és a világ tetején. De ez mind nem elég: le is kell tudni jönni onnan, hisz különben a dicsőség mit sem ér. Fogódzó, kitaposott út kevés van. Becsület, hit, optimizmus, jó szándék, tisztelet, tenni akarás, motiváció…
Remélem, van a tarsolyotokban mindebből. Hogy a tanáraitok az elavult tantervek betartása mellett nevelni is tudtak titeket az életre, amelynek sokszor nincs köze a tananyaghoz. Bár Thálesz tétele nekem végül is jól fogott: nem használtam sohasem, csak amikor a fiam hetedikes lett – de akkor legalább nem kellett hozzá drága pénzen matektanárt fogadnom.
Zárszóként pedig hadd puskázzak ismét. „Az életem magam formázom, alkotom. Minden nap hozzáfűzök egy emléket, amelyet idős koromban magnóként játszhatok majd vissza, a szeretteim körében. Időm, akár egy gyorsvonat halad, amely talán lassít egy sorompóhoz közeledve, de meg nem áll. Fontos volna, hogy minden percét élvezzem.”
