A cikk Kínáról szól. A világ második – de rövidesen első – számú gazdasági hatalmáról. Arról – az önmagát mind eltökéltebben homogénné korszerűsítő – ötezer éves birodalomról, mely fölötte áll minden emberjogi normának. Mert állhat. Világunk ugyanis meglehetősen fura szabályok szerint működik. A világrendszer – ez idő szerint – domináns hatalmai, azaz a NATO védőernyője alatt szerveződő Amerikai Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió bizonyos államoktól ugyan megkövetelik az emberi jogok tiszteletben tartását, sőt – s ez a lényeg – azokra az államokra, melyek védteleneknek bizonyulnak, rá is kényszerítik őket. Akár a fegyverek erejével. Sajnos – mint mindig és minden szép szabály alól – ez alól is vannak vaskos kivételek. Trump, az Egyesült Államok elnöke az arab világ legdiktatórikusabb, az emberi jogokat legeltökéltebben lábbal tipró államát, Szaúd-Arábiát épp a napokban fegyverezte föl. Ahogy mondani szokás: állig. És Trump sajnos, korántsem kivétel. Szaúd-Arábia, ahol a nők emberi jogai vagy a demokrácia játékszabályai szóba sem jöhetnek, hosszú évtizedek óta az Amerikai Egyesült Államok – válogatás nélkül minden elnökének – egyik üdvöskéje.
Azaz, a velünk szövetséges diktátorok érinthetetlenek, a demokrácia alapelveinek megsértése csak akkor válik világbotránnyá, ha a „mi” érdekeinket sérti. Sőt – a jelekből ítélve – akkor sem igazán. Kína ugyanis olyan gazdasági világhatalom, mellyel – a leginkább épp Kínának eladósodott – Egyesült Államok sem igen mer ujjat húzni.
A birodalom Xijang tartományának rendőri szervei éppenséggel az Amerikai Egyesült Államokból szerzik be azokat high tech DNS-szekvenciázó készülékeket, melyekkel a lázongó tartomány muszlim vallású és újgur nemzetiségű polgárainak DNS-adatait gyorsuló tempóban begyűjtik és feldolgozzák. Az Amerikából felvásárolt, ma már napi 2000 DNS-adat begyűjtésére képes berendezésekre alapozva a rendőri szervek olyan adatbankot hoznak létre, mely rövidesen a tartomány csaknem minden lakójának személyenkénti nyilvántartására lehetőséget teremt. Teszik mindezt minden törvényes alap, sőt magyarázkodás nélkül. Az alanyokat egyszerűen rákényszerítik az analízisekhez nélkülözhetetlen vérvételre. A tényeket nemrégen amerikai és kínai emberjogi szervezetek hozták nyilvánosságra. (Soros György nyilván ezekben a törvénytelenségekben is ludas.)
A Nature című amerikai tudományos folyóirat egyik cikke is (szerző Yoya Wang) egyértelművé teszi, hogy a Xijang tartományi rendőrség rendelkezésére álló DNS szekvencia-elemzők megbízhatóbbak, mint az ujjlenyomatok.
A problémát az okozza, hogy a xinjangi rendőrség a „DNS-ujjlenyomatokat” nem pusztán alaposan gyanúsítható bűnözőktől, ahogy az Nyugaton is (egyre inkább) szokás, hanem – a jelek szerint – egy teljes nyelvi-kulturális kisebbség (amerikai terminológiával egy teljes „etnikum”) minden tagjától magyarázat nélkül begyűjtheti. Azaz egy kisebbség egészét – valamiféle újramelegített kollektív bűnösség jegyében – permanens megfigyelés alatt tarthatja. Az efféle eljárásokat a nemzetközi közösség egykor még fasizmus gyanánt bélyegezte meg. Persze korábban is csak szelektíven. A zsidóság en block bűnössé nyilvánítása és tömeges kiirtása még természetesen annak számított, a németek és a magyarok ezreinek második világháború utáni jugoszláviai ás csehszlovákiai legyilkolása és kitelepítése, akárcsak a magyarországi svábok elűzése ma sem számít annak. Legalábbis nemzetközi vonatkozásban. (Ami igaz, igaz: a magyar és a szerb állam az utóbbiakat „némi” késéssel és félszájjal ugyan, de ma már hivatalosan is közösség elleni bűntettekké nyilvánította.)
A második világháború utáni „világrend” az Amerikai Egyesült Államok gazdasági és katonai hatalmán alapult. Gondolni is rossz rá, hogy mi lesz, ha a készülődő „új világrend” a rövidesen legjelentősebb gazdasági, s (ne ringassuk magunkat illúziókban) előbb-utóbb elkerülhetetlenül legnagyobb katonai hatalmának, a kínai „Népköztársaságnak” az égisze alatt kezdene majd megvalósulni.
A fegyverkezési hajsza – a haladás híveinek fékezhetetlen gyönyörűségére – akár a világgazdaságot is fölpörgetheti. De ahhoz, hogy az emberi jogok lábbal tiprásában kibontakozó versenyfutás (melynek nyomai már ma jól kitapinthatók) soha nem látott – orwellinél orwellibb – csodákat fog „eredményezni”, aligha férhet kétség.
Ahogyan ahhoz sem, hogy íróink immár neki sem veselkednek holmi 1984-ek megírásának. Túlságosan belefásultunk már a szép új világokba. Komor disztópiák helyett legfeljebb még több derűs horrort fogunk fogyasztani.
Legalább megtanuljuk zsigerileg is élvezni azt, amit előbb-utóbb mindannyiunknak el kell „szenvednünk”.
