A Jókai/Napoca utca 16. szám alatti Aluvial kiállítótérben jelenleg látható, A munkáról című kiállítás Józsa Béla, Vida Géza, Mattis Teutsch János és Balaskó Nándor alkotásai mellett a Kolozsváron élő és dolgozó kortárs művészek – Cătălina Nistor, Ciprian Mureșan és Șerban Savu – munkáit is bemutatja. Ladó Ágota elmondta, céljuk nem megszokott, száraz tárlat létrehozása volt, hanem olyané, amely párbeszédet kezdeményez és közös gondolkodásra hív. A kiállítás arra keresi a választ, mit jelent számunkra a munka, milyen szerepet játszik identitásunk alakításában, és miként befolyásolja emberi kapcsolatainkat, környezetünkhöz való viszonyunkat, valamint azt, ahogyan a lakóhelyünkre tekintünk. A Quadro Galériához kapcsolódó helyszínen az erdélyi művészeti örökséget igyekeznek interaktívabb módon bemutatni, és olyan eseményeket szerveznek, amelyek szélesebb közönséget is megszólítanak, nem csupán a művészeti élet szereplőit vagy művészettörténészeket. A Ferencz Zsolttal folytatott beszélgetés is ebbe a programsorozatba illeszkedett.
Az Ismeretlen ismerősök rádiós sorozatban megkérdezett emberek portréiból közös tapasztalat bontakozik ki: a munka nemcsak a mindennapjainkat alakítja, hanem azt is, ahogyan élünk, gondolkodunk és kapcsolatba kerülünk a minket körülvevő világgal. Ladó Ágota szerint az Ismeretlen ismerősökben közös pont az, ahogyan megélik a munkájukat és ahogyan gondolkodnak arról. A művészettörténész úgy gondolja, a Zsolt által megkérdezettek szerint a munka többféle dolgot jelent, van, aki számára tanulás, próbálkozás és odafigyelés, mások szerint a munka törődést és alkalmazkodást jelent.
Miből lesz az újságíró
A kezdetekről szólva Ferencz Zsolt elmondta, pályaválasztása véletlenszerűen alakult. Az érettségi vizsgán, amikor arról kérdezték, hogyan képzeli el a jövőjét, azt válaszolta, hogy újságíró szeretne lenni. Később újságírást és politológiát tanult, de egyetemi évei után sem tudta pontosan, milyen irányba induljon. Abban biztos volt, hogy az íráshoz, a történetmeséléshez valamilyen módon köze lesz.
A meghívott felidézte a Szabadság szerkesztőségében töltött éveit is, ahová 2008-ban került. Kiemelte, pályája alakulásában meghatározó szerepet játszottak azok a kollégák, akiktől tanulhatott, és akik szakmailag, emberileg egyaránt inspirálták. A nyomtatott sajtó világában csaknem tíz évet töltött, ezután került a Kolozsvári Rádióhoz. Mint mondta, kezdetben bizonytalan volt abban, valóban a helyén van-e, azonban az új kihívások, a tanulási folyamat és a kollégákkal való együttműködés fokozatosan megerősítették abban, hogy ez az ő közege. Hangsúlyozta, a rádiózás számára nem egyszerűen munka, hanem életforma. Elmondta, a „rádiós agy” sohasem kapcsol ki, mert az ember folyamatosan témákban, történetekben, lehetséges beszélgetésekben gondolkodik, ezért a diktafon mindig a táskájában lapul.
Ismeretlen ismerősök
A beszélgetés központi témáját az Ismeretlen ismerősök című rádiós sorozat jelentette. Ladó Ágota a néhány perces beszélgetésekből több részletet is lejátszott. A műsor alapötlete onnan származik, hogy a rádióban rendszerint szakértők, közéleti szereplők, ismert emberek szólalnak meg, miközben a hétköznapi emberek történetei ritkán jutnak el a nyilvánossághoz. Ferencz Zsolt ezért olyan személyeket keres, akikkel nap mint nap találkozunk a piacon, üzletekben vagy az utcán, mégsem ismerjük őket igazán. A rádiós hangsúlyozta: a sorozat spontaneitásra épül, nincsenek előre megírt kérdések, a beszélgetések helyben alakulnak.
Ladó Ágota rámutatott, a sorozat számos epizódjában a beszélgetések kiindulópontja a munka. A megszólalók a saját életükön keresztül beszélnek a munkáról. A művészettörténész példaként említette a kisállateledel-boltban dolgozó Pischler Erikát, aki számára a munkában a személyes jelenlét és az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, illetve Kis Török Katit, aki a vendégekkel való kedves bánásmódban és a munkája szeretetében látta a jó munkahely alapját.
Ferencz Zsolt elmondta, sokszor utólag döbben rá arra, hogy ezekbe a néhány perces beszélgetésekbe mennyi különböző gondolat, élethelyzet és világlátás sűrűsödik. Úgy gondolja, akár komolyabb társadalmi látlelet vagy tanulmány is készülhetne abból, hogyan gondolkodnak a hétköznapi emberek a munkáról, az életről vagy a közösségről. Számára a sorozat legfontosabb tanulsága az, hogy nem mindig a tökéletesen előkészített kérdések vezetnek a legjobb beszélgetésekhez.
A munkáról
A beszélgetés második felében Ladó Ágota rövid tárlatvezetést tartott az Aluvial aktuális kiállításán, amely a munka témájára épül. A kiállítás a korai szocialista szemléletmódtól a kommunizmus korszakának heroikus munkaábrázolásain át vezet el a posztszocialista művészet kritikus nézőpontjáig, miközben azokra a feldolgozatlan történelmi rétegekre is ráirányítja a figyelmet, amelyeket a munka hagyott maga után a társadalomban és a táj szerkezetében egyaránt.
A tárlaton láthatjuk Józsa Béla szociofotóit, Vida Géza szobrát, Mattis Teutsch János festményeit, Balaskó Nándor segesvári fajanszgyári portrésorozatát, valamint kortárs alkotók – Cătălina Nistor, Ciprian Mureșan és Șerban Savu – munkáit is.
Balaskó Nándor 1960-ban, a segesvári fajanszgyárban tett tanulmányi útján rajzolt portrékat az ott dolgozó munkásokról, többek között Geiszmeyer Veronicáról, akinek a feladata az volt, hogy letörölje a mázat a csészék aljáról. Ladó Ágota nem mindennapi helyszíni feladatot adott Ferencz Zsoltnak: készítsen interjút Geiszmeyer Veronicával úgy, mintha most találkozott volna vele az Ismeretlen ismerősök sorozat egyik alanyaként. Zsolt a portré mellé lépve rögtön újságírói szerepbe került, láthattuk, hogy valóban, a „rádiós agy” sosem kapcsol ki. Zsolt rögtönzött sajtós műhelyfoglalkozást is tartott, elmondta, ha olyan emberrel készítünk interjút, mint Geiszmeyer Veronica, akkor, mielőtt arról faggatnánk, hogyan került a fajanszgyárba, inkább arról kérdezzük, szokott-e kávézni. Zsolt folytatta: lehet, hogy amikor a kávéscsészét felemeli a kistányérról, mindig arra gondol, vajon ki törölte le erről a mázat?
A beszélgetés végén Ferencz Zsolt úgy fogalmazott, az Ismeretlen ismerősök szereplői közül sokan azóta is visszajeleznek neki, megszólítják az utcán, új történetekkel keresik meg. Szerinte ezekből a találkozásokból lassan sajátos közösség kezd kialakulni, és bízik benne, hogy idővel valóban összeérnek a dolgok.
