MÁSKÉP(P) – A SZUBJEKTÍV ROVAT

Kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye a polgármester által a napokban beharangozott nagy akciónak, amelynek során azt ellenőrzik, vajon az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező szülők tényleg a belvárosban laknak, és ha igen, fedezik-e a közös költségek rájuk eső részét?

Live cheering… szó szerint „élő éljenzést” jelent, de talán közelebb áll a valósághoz, ha élő biztatásnak, lelkesítésnek fordítom. Egy sport monitorizáló okostelefonos alkalmazás apró funkciójának a neve. Futás közben lelkes női hang duruzsolja a fülbe, hogy „Hajrá! Nagyon jó vagy, ne hagyd magad, fantasztikusan haladsz!” Ez volt az első, amit kikapcsoltam, mikor változatlan lelkesedéssel hajtogatta, hogy szélsebesen szaladok akkor is, amikor kénytelen voltam már az első utcasarkon megállni. (Hivatalosan beszélgettem a szomszéd nénivel, valóságban persze kilihegtem magam és összeszedtem az erőt a következő utcasarokig.)

A márciuskák vására már lejárt, de a dolog nem hagy nyugodni, valahányszor eszembe jut a helyi kézművesek esete, akiket most is kiszorítottak a Főtérről. Nem nagy ügy, mondhatjuk, hiszen senki sem szegett törvényt, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy megpályázza a főtéri vásár megszervezését, de nem volt erre helyi vállalkozó.

A „felnőttek” nagyon el(sz/k)úrták a menekültekről szóló kommunikációt, ami előre nem látható, de sejthető károkat okoz a társadalomnak. De ezt a „gyerekeken” elverni egy farsangi „migránsozós” szerep miatt, céltévesztés, és legalább olyan káros, mint a „migráncsozás”. A dühöngő, felszisszent felnőttek következtetéseivel egyetértek, a médiabotrányt azonban kártékonynak ítélem. A felhajtás duplán csúszik el a valódi problémánál. Egy feje tetejére állított világon kérni számon észszerűséget – ostobaság.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke nemrég csatlakozott Kovács Péter által elindított kezdeményezéshez és internetes sajtóorgánu­mokban megjelenő írásával ő is az Erdélyben élő számos etnikai, nemzetiségi és szexuális kisebbség toleranciájára és elfogadására hívta fel az erdélyi magyarok figyelmét. Ennek apropóját az adja, hogy a képviselőháznak hamarosan két törvényjavaslatról is döntenie kell: az élettársi viszony és a család meghatározásának alkotmányban történő módosításáról. Az élettársi viszonyról szóló törvényjavaslat ellen a napokban a Koalíció a Családért mozgalom hivatalos nyilatkozatot küldött a politikai pártok vezetőinek azzal érvelve, hogy az „élettársi viszony ártalmas a gyermekek egészséges fejlődésére”. Nézzük meg ezt a briliáns eszmefuttatást kicsit közelebbről.

Felnőtt: Na, kik vagytok? Kislány (nagykendőbe bugyolálva, mellén kenguruban babát hord): Én vagyok a migráns. (bruhahaha!) Felnőtt: Ki kíséri? Kisfiú (POLITIA feliratos ingben, rendőrsapkával): Én, a rendőr. Felnőtt: Hova kíséred a migránst? Kisfiú: A börtönbe (ó, haaa!)

Nagyjából egy hét telt el azóta, hogy a Kolozs megyei Törvényszék ítéletet hirdetett a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében, de még mindig nem tudni biztosra, hogy az alperes Kolozsvári Polgármesteri Hivatal mit fog lépni: az indoklás nyilvánosságra hozatalától számítva 15 napja van eldönteni, hogy fellebbez-e vagy sem.

Ha valaki azt hitte, hogy angyalok és démonok folytatnak nyílt hatalmi harcot egymással immár csaknem egy hónapja, akkor a tegnapi fejleményeknek mindenképpen kijózanító hatásuk van. Egyfelől az igazságszolgáltatás, ezen belül főleg a korrupcióellenes ügyészség, másfelől a kormány és a parlament folytat élet-halál harcot egymással, miután a kormány által vitatható eljárás révén elfogadott hírhedt 13-as rendelettel aktivizálódott az évek óta lappangó, de igazán most akuttá vált kegyetlen harc, ami az erőforrások fölötti ellenőrzésről és a hatalom birtoklásáról szól.

Románok százezrei is megtapasztalhatták, milyen kisebbségben lenni, és nem tetszik nekik. Ez a gondolat ugrott be Vasile Dancu szociológus-politikusnak a legutóbbi IRES-felmérést értékelő cikkét olvasva, amit a kolozsvári Sinteza folyóirat közöl. Itt most nem a Székelyföldön rekedt ”elnyomott” románokról van szó, hanem arról a néhány százezer emberről, akik a Btk.-botrány alkalmával megismerhették, milyen íze van a tehetetlenségnek, amit bármely kisebbség érez a mindenható többség gátlástalanságával szemben. Azzal a hatalommal szemben, amely a választók többmilliós szavazata jelentette legitimitást rosszul értelmezve, ezzel visszaélve úgy ítéli meg: bármit megengedhet magának, bármit megtehet.

A történet már-már tragikomikus: ki gondolta volna, hogy hazánk legfőbb tudományos intézménye, a román állam „integritását és szellemi értékeit” védő Román Tudományos Akadémia képes egy hónap alatt második alkalommal is címlapra kerülni és felborzolni a kedélyeket. A botrányosra sikeredett nemzetvédő és autonómia-ellenes nyilatkozatuk után a taláros testület most egy újabb monumentális ötlettel rukkolt elő a külföldre vándorló tehetséges fiatalok itthon tartására törekedve: az állami helyen végzett egyetemistáknak tanulmányaikat követően kötelező lenne itthon maradniuk annyi időre ameddig az állam fizette tanulmányaikat. Ezzel csak egy a gond: aki ilyet kér, az adjon is munkát.

Mindig arra gondolok, hogy mással is megesik, hogy szembe megy valakivel az utcán, leül valaki mellé a színházban, valaki ráteszi a vállára a kezét, és tudja, hogy az illetőbe menthetetlenül bele tudna szeretni. Történik ez így néha egy házasság derekán is: ilyenkor pedig csak a józan ész és a csikorgó fog tud ellenállni a vonzásnak. Van úgy, hogy érzem: kimondatlanul is tudjuk mindketten, hogy vigyáznunk kell, mert a lépcső tetején banánhéj van, és van olyan is, amikor a banánhéj csak rám leskelődik.

Bár a hivatalos lépés még nem történt meg, Budapest minden bizonnyal visszavonja a 2024-es olimpia szervezésére benyújtott pályázatát, miután a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció is emellett foglalt állást.

A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.