Emil Boc eddig már többször is azok kedvére cselekedett, akik (pártján belül vagy azon kívül) elvárták tőle a vehemens tiltakozást és következetes ellenkezést a helységnévtáblák – meg egyéb feliratok – többnyelvűsége tekintetében, kielégíthette azon választók óhaját is, akiknek az volt fontos, hogy ne lássanak magyar városfeliratot – hiszen ismételten újraválasztották Kolozsvár polgármesterévé. Lejárt egyelőre tehát mindenféle kampány, ahol esetleg népszerűségnövelő lehetne a többnyelvűség megtagadása. A városi tanácsban sem szenvedne hátrányt, ha úgymond feladná a „harcot” a magyar városfelirattal szemben, a következő helyhatósági választások pedig még olyannyira távol vannak, hogy senki nem foglalkozik egyelőre a politikusok népszerűségét firtató lakossági felméréssel, amely adott esetben a polgármesterre nézve visszaesést mutasson.
Marad tehát a kérdés, hogy hogyan tovább a kolozsvári táblaperben? Ez pedig egyik-másik helyi román napilapot is foglalkoztatja. Érdekes azonban megfigyelni, hogy mennyire másképp, tulajdonképpen megfordítva teszik fel a kérdést és válaszolják meg, érvelnek az ügyben a többségi román lakosság lapjában. A törvényesség, törvénytisztelet számukra azt jelenti, hogy ne tegyenek ki magyar (többnyelvű) feliratokat a város bejárataihoz; azt tekintik törvényesnek és kötelezőnek a polgármesterre nézve, hogy fellebbezzen a törvényszék szerintük érthetetlenül engedékeny határozata ellen, mivel ellenkező esetben a polgármester hivatali visszaélés miatt vonható büntetőjogi felelősség alá. Szerintük az RMDSZ zsarolja a polgármestert a választási koalíció felbontásával, ha netalán fellebbezne, úgy látják, hogy a fellebbviteli bíróságon „még helyrehozható az ügy”, és ezt az egész táblafeliratozást azért tartják rendkívül veszélyesnek, mert tulajdonképpen az első lépés: az „elmagyarosítás” felé, a „magyar nyelvhasználatnak a térnyerésében egész Erdélyben”, ami majd oda vezethet, hogy az RMDSZ (természetesen budapesti segédlettel) a magyart hivatalos regionális nyelvként ismerteti el. Tehát egyesek szerint (mert általánosítani mégsem kell: nem az törvényes és jogszerű, nem az szolgálja a gazdasági és turisztikai érdekeket, nem az áll közelebb a jobb együttéléséhez, ha magyarul, sőtt még több nyelven kiírnak, illetve feliratoznak a városban vagy a település bejáratainál; egyeseknek nem az észszerű, hogy betartsanak egy helyi határozatot, egy bírói döntést, egy pártközi megállapodást; egyeseknek hiába volt a tíz évvel ezelőtti európai uniós csatlakozás, ha a hivatalosan is soknyelvű Európában továbbra is zavaró számukra elsősorban a magyar szó, továbbá meg általában a többnyelvűség. Ami meg a politikai hozzáállást illeti, figyelemreméltó a helyi szociáldemokraták felhívása a polgármesterhez, miszerint hagyjon már fel ezzel az oktalan hadakozással a helységnévtábla ügyében, és teljesítse a bírói elvárást. Érdekes lenne azonban megtudni, hogy a helyi ellenzéki párt akkor is így vélekedne, ha nekik kellene intézkedni a magyar feliratozásért, vagy ez csak kárörvendő fricska Emil Bocnak és pártjának.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!