„Nyugodjunk már meg! Miért borul el az agyunk, ha a magyarokat énekelni halljuk? Tudatában vagyunk annak, hogy mennyire „szelektív” ez a felháborodás? Ha ugyanis a mi muzsikusaink dalolnák: „Románok vagyunk, örök urai ennek a földnek”, akkor dagadunk a büszkeségtől. Ha viszont az övék húzza, akkor az a román nemzet elleni összeesküvés!” – folytatja Dâncu.
„Ha belegondolunk, még vicces is a dolog: a magyarok ugyanis nem azt mondták, hogy ők voltak itt előbb, épp ellenkezőleg! A „nem megyünk mi innen el” úgy is értelmezhető: bár később jöttek, de jól beilleszkedtek és nem kívánkoznak el. De miért is mennének? Mi, románok vagyunk azok, akik megyünk. Több millióan. Olaszországba, Spanyolországba, Németországba. Ha ez így megy tovább, nem maradnak idehaza csak a nyugdíjasok, a kóbor kutyák és a hazájukhoz lojális nemzeti kisebbségek.
Legyünk hálásak. Legalább a magyarok tartják még a frontot. Mert valakinek meg kell művelnie a földet, javítani kell az utakat, befizetni az adót.
Lehet, nem is volt a dal mögött semmilyen politikai üzenet. Lehet, csak egy baráti összejövetel volt. Borral, töltött káposztával, és honvággyal. Lehet, a pincérnek szólt: „addig nem megyünk el, amíg nem hozza végre a desszertet”. De mi, románok résen vagyunk! Ahogy felcsendül egy refrén, rögtön élünk a nemzeti egység elleni merénylet gyanújával.
Mennyi mindent mondunk mi is pityókásan! Esküvőn, keresztelőn, gulyás partin, olyan refrénjeink vannak, hogy bármelyik titkosszolgálatnál kiütné a biztosítékot: „Éljen Nagyrománia!”, vagy „Nekünk nem elszakadt rokonaink vannak, csak határaink!” De ott lehet. Az bezzeg puszta hazafiság, miccsel és sörrel.
Nálunk minden dal fenyegetés. Minden Erdéllyel kapcsolatos vicc „revizionizmus”. Mindeközben paradox módon épp mi vagyunk, akik úgy viselkedünk saját országunkban, mint valami bérlők: nyavalygunk az árak, a politikusok, az élet miatt. Amikor pedig dologidő van, elhúzunk külföldre. „El megyünk mi innen, el!” – ez kellene, hogy legyen a mi nem hivatalos himnuszunk.
Van egy kis irigység is a dologban. A magyarok, minden kis identitás-megszállottságukkal együtt, hűségesek maradnak szülőföldjükhöz. Mi a Wi-Fi-hez és a low-cost-hoz érzünk kötődést. Lehet, azért zavar ennyire ez a dal, mert arra emlékeztet minket, hogy mi rég feladtuk, hogy gyökereinkről, kötődéseinkről énekeljünk.
Valójában, ha mi is gyakrabban énekelnénk, hogy „Nem, nem, nem / nem, nem, nem / mi sem megyünk innen el…/, kevesebb talk-show-t kellene tartanunk demográfiáról, exodusról. De nem! Mi ehelyett inkább balhézunk azokkal, akik itt maradtak.
Lehet, hogy Orbánék úgy érezték kocsmázás közben, hogy ha jó a zene, finom a román bor, minek sietni? Mi pedig, ahelyett, hogy azt mondjuk: „Egészségetekre!”, geopolitikai jelentőséget tulajdonítunk az ügynek. Azt kellett volna mondanunk: „Maradjatok nyugodtan, fiúk, igyatok, mulassatok, de ne vigyétek túlzásba a kocsmázást, mert megárt, és az ágyban vesztitek el a harcot velünk szemben, ahogy azt többször is emlegettétek!”
Végezetül: legyünk őszinték! Ha minden konfliktus borral és dínomdánommal oldódna meg, Európa sokkal vidámabb kontinens lenne” – zárja sorait Dâncu.
