Az emberiség történetében mindig meghatározó szerepük volt az álló- vagy folyóvizeknek: ott alakultak ki a települések, ahol elegendő vizet találtak az emberek a megélhetőségükhöz. Kolozsvár számára ez a vízforrás a Kis-Szamos lett. Nagy Béla helytörténész először Kolozsvár hídjait ismertette meg a közönséggel: régi kolozsvári hidakat sorolt fel és mutatott be képeken, többek között azt a lengőhidat, amelyen gyerekkorában még ő is végigment, aztán a mindenki által ismert Erzsébet hidat, majd a németek pallóját, vagyis a fedett hidat a mostani Tranzit Ház irányában, végül a vörös hidat, amely összekötötte a Nagyhíd utcát a Széchenyi térrel. Ez utóbbinak a helyébe, illetve fölötte épült meg az ún. vashíd az 1890-es évek elején. A budapesti Schlitt gépgyár öntötte vasból, a talapzatát pedig Metz Frigyes kolozsvári építész építtette. 1944-ben a németek visszavonulásakor felrobbantották, és hosszú ideig a gyalogos közlekedés a fapallón történt, amíg az 1950-es években megépült a mostani híd elődje. A Vágóhíd-téri híd zárta a sort, amely a baromfipiachoz és a régi vágóhídhoz vezetett.
Sipos Dávid arról érdeklődött a biológustól, hogy a gátak hogyan befolyásolják a halak életét. Szabó D. Zoltán elmondta, hogy a halak számára nagyon fontos a hosszanti irányú mozgás, de sajnos a keresztgátak akadályozzák őket ebben. A Szamos kis darabokra van szabdalva a városban, fentebb vannak a völgyzáró gátak, Szamosújvár, Dés felé folyamatosak a teljes gátak, vagy fenékgátak, s ezért a halak számára a Szamos kevésbé jó hely. Kísérleteznek úgynevezett hallépcsőkkel a gátak mellett, de ezek a legtöbb esetben eredménytelenek. Köztes megoldásként néhol nagyobb kövekkel lassítják a folyót, a kövek között pedig fel tudnak úszni a halak. A biológus arra is kitért, hogy a Szászfenes feletti gátsorozat kezelői döntik el, mennyi legyen a vízszint, tehát ez nem a természetes vízállás, a halaknak pedig nem kedvez az állandóan változó vízmennyiség. Európában programot indítottak azzal a céllal, hogy sok ezer folyót szabaddá tegyenek, a sok esetben már feleslegessé vált keresztgátakat megszüntessék.
Sipos Dávid a helytörténészt a Szamosra épített malmokról kérdezte, hiszen a gőzgép megjelenése előtt a vízenergiát használták, a malmok voltak az első ipari építmények a folyóvizek mellett. A Heltai-féle papírmalom volt az első – tudtuk meg Nagy Bélától, de a pontos helyét nem ismerik. A kolozsmonostori papírmalomhoz csatorna vezetett a Szamosból. Az ún. jezsuita papírmalom a Kálvária domb lábánál volt, ma már csak a falai állnak – műemlék, de nem lehet tudni, hogy helyreállítják-e valamikor. A Varga-féle papírmalom eredetileg a Malomárok mellett volt a Csermalom utcában, de a Malomároknak nagyon kicsi volt az energiapotenciálja, ezért el kellett költöztetni a Nádas partjára. A háború idején, az 1940-es években leégett a papírmalom, bombatalálat is érte, a 48-as államosítás után a helyén alakult ki a Mucart. A Nádas és a Szamos vízminőségének szempontjából nagyon jó, hogy megszűnt ez a malom. Nagy Béla megemlítette még a város malmát, amely a posta épületéhez közel, a Malomárok mellett sokáig működött, az 1930-as években bontották le. Sipos Dávid szerint ez turisztikai szempontból nagy hiba volt, mert a város közepén most lenne egy 18. századi gabonaőrlő malom, a városban található számtalan kézműves pékség onnan vihetné a lisztet, a Kálvária alatt még létező papírmalomban helyreállítása után iparmúzeumot lehetne létesíteni.
A hidak és a malmok után építészeti szempontból vizsgálták a folyómentét a meghívottak, a Horea úti híd két végén lévő négy palota keletkezésének történetét ismerhettük meg. Nagy Béla elmondta: a mostani Szamoshíd (akkor még vashíd) melletti területekre az 1890-es évek elején a város pályázatot írt ki négy, kétemeletes bérház építésére. 1890-1891 között épült fel az első palota a mostani Dacia utca sarkán, az Astoriával szemközti oldalon. Benigni Sámuel dúsgazdag mészáros, az iparos egylet elnöke építtette. (Ma tévesen Elián-palotának nevezik, de a zsidó származású kereskedőnek csak annyi köze van hozzá, hogy ő vette meg az 1930-40-es évek táján, és az ő tulajdonaként államosították – magyarázta a helytörténész.)
Másodikként a Széki-palota épült fel a Malom utca sarkán. Petz Samu tervezte és Reményik Károly építkezési vállalkozó építette fel. A megrendelő Széki Miklós gyógyszerész volt, a földszinten volt a gyógyszertára, amely a közelmúltban még működött, megőrizték a gyönyörű, eredeti neogótikus bútorzatot is.
Harmadikként a Babos-palota épült fel 1894-1895-ben, Babos Sándor gazdag órás és aranyékszer-kereskedő és családja részére. A negyedik épület 1896-1897 között épült fel, nevéhez számos félreértés kapcsolódik: sokan Berde- vagy Benigni-palotának nevezik, de egyikükhöz sincs köze. Annak idején Bak-palotának hívták, viszont nem ő építtette, hanem Oriold József özvegye, aki az építtetés idején B. Bak Lajos felesége volt, tehát az épület neve helyesen: Bak-palota. A négy palota 1948 előtt magántulajdonban volt – például a Babos-palota a református egyház tulajdonát képezte az államosítás előtt, ők visszaigényelték és néhány földszinti üzlethelyiség kivételével vissza is kapták.
A helytörténész érdekes részletre hívta fel a közönség figyelmét: a négy palotát ábrázoló, valószínűleg 1912 előtt készült régi fényképen látszik egy sínpár, ugyanis 1902-1912 között az állomástól a főtérig ún. városi gőzvasút működött, majd itt elágazva jobbra a sörgyárig, balra a Szentpéteri templomig közlekedett, a főtéren keresztül pedig a polgármesteri hivatal épületéig. Ezen a városi vasúton szállították a Mátyás szoborcsoport elemeit a főtérre.
Sipos Dávid a biológustól megkérdezte: az utcák lekövezése, az, hogy már nem dobták ki a háztartási hulladékot, hatással volt-e az élővilágra, tudunk-e olyan állatokról, madarakról, amelyek a városi higiénia fejlődésével eltűntek? Szabó D. Zoltán a vörös és a barna kányát említette, amelyek eltűntek, hiszen a kányák hulladéktakarító szerepet játszottak a városokban, összeszedték az utcára kidobált szemetet. Vannak madárfajok, amelyek akkor is itt éltek, és ma is jelen vannak, például a parlagi vagy házigalamb, Kolozsvár utcáin mindegyik évszakban láthatjuk őket. Szabó D. Zoltánnak is érdekes, hogy egyre több vízimadár van a városban. Megemlítette az általa készített elemzést, amelynek során a Szamos mentén 202 madárfajt figyeltek meg Gyalutól Apahidáig. Ez a Romániában előforduló madárfajoknak a fele, ami nagyon szép szám, ha belegondolunk, hogy összesen 412 madárfajt tartanak nyilván Romániában. Nagyon gyakori a tőkésréce, szárcsa, kisvöcsök, amelyek vízhez kötődnek.
A biológus kitért arra is, hogy a sirályok valamelyest folytonosságot jelentenek a kányák után, egyfajta modern szemétszedő madár, emellett a vízhez is kötődik. 2006-ban dokumentálták az első bizonyított fészkelést a román színház egyik kőkelyhében, ma már rengeteg épület tetején, kémények közelében, lapos tetőkön ott vannak. Kolozsváron legalább 40-50 sirálypár lehet. A táplálékvizsgálatok szerint ezek a madarak fele arányban hulladékot esznek – szinte minden kelet-európai város közelében van egy nyitott szemétlerakó-telep, és oda járnak ki táplálékot szerezni. A táplálék másik felét (apró halakat, növényi maradékokat) a vízből szedegetik össze. A sirály elég agresszív, elveszi más madaraktól is az ételt.
A madárvilág után ismét az emberi tevékenységre irányult a figyelem: Nagy Béla a Renner János által alapított Renner, majd Dermata, végül Clujana nevet viselő cipőgyár történetéről osztott meg néhány információt a résztvevőkkel. Nem elhanyagolható tény, hogy a gyárak jócskán szennyezték a Szamost annak idején. A gyárak bezárása után ez a közvetlen szennyező-forrás megszűnt, ami a vízi élővilág számára is érezhető – mondta a biológus. Nagy Béla megjegyezte: a Szamos halállománya viszont paradox módon csökkent. Rengetegen horgásztak régen, ma pedig elvétve látunk horgászt a Szamos-parton. A halállomány csökkenését egyesek a kárókatonák jelenlétével magyarázzák. Szabó D. Zoltán úgy vélte, ahol van kárókatona, ott van hal is, örülni lehetne, ha ezek a madarak nyüzsögnének a Szamos felett. Egy egészséges folyóban, ahol vannak árterek, kanyargó medrek, sekély részek, szigetek, öblök, gyors sodrású részek, ott a halak annyiféle menedéket találnak maguknak, hogy a kárókatona képtelen lenne megenni az összes halat.
Befejezésképpen a biológus megemlítette az európai hódot: a középkorban valószínűleg nagyon sok hód élt a Szamos mentén és szerte Erdélyben, de kipusztították őket. A közelmúltban néhány helyen Romániában visszatelepítették ezt az állatfajt, és nagyon sikeresen elszaporodott mindenhol a folyók mentén. Kolozsváron is lehet látni néha a Szamosban, a Malomárokban, de nem élnek folyamatosan itt, legközelebbi telepük a repülőtér környékén van, a jelenlétüket mutatja a fák megrágott törzse, a kidőlt fák.
A közönség kérdésére válaszolva – van-e olyan térkép, amelyen 100–150 évre visszamenőleg látszik, hogy merre terelték a Szamost és a Malomárkot – Szabó D. Zoltán elmondta, az osztrák katonai térképeket lehet megnézni interneten, és akár a mostani műholdfelvételekkel összevetni. Egy természetes folyó dinamikus, folyamatosan változtatja a medrét, egyik oldalon épít, a másik oldalon mossa a partot, néha teljesen más irányt vesz, egy tavaszi vagy nyári áradás más utat vág magának, emiatt a térképek akár néhány éven belül is változhatnak. A Szamoson lakó hattyúpárra és hat fiókára vonatkozó kérdésre a biológus elmagyarázta: a bütykös hattyú északról megy dél fele, ez természetes folyamat, több helyen költ már az országban.
Végezetül Nagy Béla a résztvevők figyelmébe ajánlotta a Szabadság napilap és a Művelődés folyóirat archívumát, ahol az érdeklődők további érdekes írásokat olvashatnak a témáival kapcsolatban, Szabó D. Zoltán pedig Kolozsvár madarainak atlaszát ajánlotta, amelyet nagyon sok önkéntes madármegfigyelő segítségével állítottak össze, és ahonnan mindent meg lehet tudni Kolozsvár madarairól. Járjunk nyitott szemmel Kolozsváron, a Szamos mellett, vegyük észre városunk épített kincseit, de figyeljük meg és védjük élővilágát is.
