Aligha mindaddig, amíg a térkő, a giccsbe hajló köztéri ornamentika több profitot hoz a hiányzó, vagy hát igen diszkrét városképtervezésnél és a csemeteültetésnél. A reménytelen összképet fikarcnyit árnyalja, hogy a meglévő parkok, gruppok, egyéb zöldre hajazó területek ápolása, gondozása egyértelműen profizálódott az utóbbi két-három esztendőben. És persze, amire már egy ízben utaltam: Kolozsváron továbbra is van több száz, kockakővel, betontéglával körülhatárolt parcellácska, ahol egykoron fa nőtt; most gyom veri fel, vagy kiszikkadt, letaposott földfalat.
2. Metró & társai: ha lokális besztszellert szeretne írni valaki, akkor a szászfenesi gödörkabarétól érdemes indulni, majd az IRA környékén következik az igazi s(h)ó(w)tömb – köztük mindenféle tektonikai csemegék, rendre távolabbra tolt terminusok, fájdalmasan röhejessé vált csődös városházi kommunikáció. És közben Kolozsvár egyre inkább belefullad önnön közlekedésébe. A körgyűrűs folytatásos képregényt meg a városi helyi érdekű vonatozást most csak épp utalásszerűen említve zárjuk ezt az egyébként igen hálás tételt. Maradjunk abban, hogy jó eséllyel Emil Boc a következő … és az azt követő választásokon is a metróvágó lapáttal fog parádézni.
3. Kincses, jó, tudjuk ezt már, Erdély szellemi fővárosa: pipa. De mi is szeretne lenni Kolozsvár valójában? Ha az egyébként akadozó, időnként kaotikus (lásd a kisbácsi járatok rapszodikus jellegét) közszállítás valamely járatán nem a tájat bámulja az utas, hanem a várost promováló klipeket a járműbe szerelt képernyőn, kiderül, hogy Kolozsvárhoz fogható hely tényleg kerek e glóbuszon nincs. Kegyetlenül párját ritkító urbánus góc, mert az inventivitás és kutatás városa, a sport fellegvára, gasztrocentrum, fesztiválváros, turisztikai vonzásközpont, művészetek citadellája, bizniszbölcső, de legalább annyira digitális, fenntartható, lakosbarát, inkluzív és toleráns, multikulturális, sőt kozmopolita. Biztosan kimaradt féltucatnyi jelző és jellemző; csak ebben a harsogó kavalkádban elveszni látszik a fősodor: merre is tartunk városként valójában? Mintha az utóbbi másfél-két évtized uniós pályázatainak kulcsszavait igyekezett volna magára aggatni, hát ennyire „színes” lett ez a Klausenburg.
4. Városfejlesztési stratégia – netán filozófia. Ennél a pontnál az olvasó hajlamos továbblépni, vagy abbahagyni a szövegfogyasztást. Ezért csak ultraröviden: van ilyen, mert a törvény előírja, állítólag frissítik is, de érdemi vita még nem alakult ki arról, hogy az ingatlanfejlesztő akarat, vagy a szakmai indokok számítanak egy-egy markáns döntés meghozatalában-elnapolásában. Nincs erről a kérdésről strukturált … és használható konklúziókat „kitermelő” közbeszéd.
4. De a város nem egységes, adminisztratív szempontból kissé didaktikusan negyedekre osztva értelmezhető. Mindenik résznek a maga története, hangulata … és perspektívái – távlattalanságai. Ki is kerekedett egyszer erre a tagoltságra egy koncepciócsíra: minden negyed önmagában egy kis világ, miniváros. Lettek is negyedfelelősök … aztán a választási kampány zajának tompulásával alábbhagyott az elán – ha mégsem, nagyon visszafogott lehet, hogy jó ideje nem észlelem.
5. Utcanevek, de sétányok és terek nevei is ide sorolhatók. Három szikár megjegyzés: a) a magyar vonatkozások jelentős része sétányokra, periférikus utcákra „jutott”; b) továbbra is Gh. Doja és Ștefan Ruha jelenik meg, és c) a város 1211 utcájából, sétányából, teréből 44-nek a neve magyar, illetve magyar vonatkozású, azaz 3,36 százalék. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári magyarok aránya 11,7 százalék.
6. A Funar-időszak torzító, a magyarságra nézve korántsem hízelgő „emléktáblái” közül tudomásom szerint csak a Baba Novac-szobor talapzatán levő felirat nyert korrekciót. Folyt. köv.?...
7. Díszek és polgárok kategória: 1992 és 2023 között a 257 kitüntetettből 6 magyar, vagyis már sooookkaljobb az arány, mint az utcák-terek esetében (apropó terek, nagylelkűen a Jean Calvin nevű terecskét a magyarok javára soroltam, különben az egyetlen tér, de hivatalosan csak piațeta, nehogy a ló elragadjon). Tehát, az arányosságnál maradva, kolozsvári díszpolgárként az összes arra érdemesítettek halmazának 2,33 százaléka magyar.
8. Létünk az interetnikus-kulturális térben pezsgő, nehéz választani, mert bőségesen adatik: mennyiség, minőség, árskála kínálata olykor kimerítő. Folytonos konkurencia a figyelemért és a bugyellárisért. Évek óta vajúdik az ötlet, hogy ezt a menüt valahogy optimalizálni kellene – belekalkulálva a bebetonozott opera, filharmónia stb. napokat-idősávokat. Egy kultúrbróker-cég elkelne, némi diplomáciai érzék, kevéske kitartás és aprópénz a koordinációs iroda működtetésére. (Jövőre ugyanezt ugyanitt nyugodtan leírhatom, hiszen nem kizárt: időszerűségéből mit sem veszít.)
9. Ittmaradás, utánpótlás. Szakirodalma van már a mágnesként működő fejlődési gócoknak, ja, még azt is mondják Kolozsvárra, hogy „orașul-magnet”, csakhát ez azért nem fizikalabor, s a vonzerő is lankad, ha a kezdeti ándungra nem érkezik időben kellő intenzitású stimulens. Mondanak ilyeneket szakemberek, hogy megváltozott mobilitási minták. Így tekintik inkább trambulinnak, mint révnek a várost sokan, akik a nemzetközi munkapiacon – legyen az parkettarakás vagy mikrobiológiai kísérlet-sorozat – viszik a város hírét, mintegy széthordják az égtájak felé ön- és Kolozsvárfeledten. (Szordínósan jegyzem meg: a magyar tudományos-művészeti elit feltöltésében a közösség mérvadó tényezőinek a többségiekhez képest hatványozott szerep és kötelesség jutna.)
10. Rétegzett, mint egy archeológiai ásatás: és itt nem a történelmi viták hevére, a kié inkább az urbánus tradíció-féle diskurzusra utalok. Hanem az „őslakos kolozsvári” (a maga relatív kategóriájában) és a többrendbéli érkezők hullámaira. Ahogyan a város részben felszippantja, el- és beismeri a friss arcokat, szokásokat. Gond nélkül, vagy épp prüszkölve. A vendégszeretet itt Kolozsváron is egy ideig hat. Aztán csökken, ötre, majd a négyest nyaldossa... S lassan áteshet a „mit is keresnek itt ezek a vinyiturák”-féle agresszíven mínuszos diskurzusba. Jövevényként pedig a mezőségi fiatal, a Pruton túli diáklány, a Magreb-övezetből érkező orvostanhallgató, partiumi szakmunkás, vagy a nepáli ételfutár egyaránt képbe kerülhet. Sámánba oltott szocio-antropológus a megmondhatója, hogy ez a tégely a következő népszámláláskor milyen releváns új etnikai közösségeket regisztrál majd. Addig is pislákoljon a remény örökmécsese, hogy bőven lesz idő, mód (vagy éppen akarat) az előbb listázott tételeket legalább részben meg- és feloldani.
Borítókép: illusztráció (Rohonyi D. Iván)
