Angela Merkel elfogadottsága ötven százalék alá esett. Egy újabb választási kampánynak (ha még egyáltalán ő lehetne a kancellárjelölt) már csak „sikertelen kormányfőként” vághatott volna neki, ami tovább csökkentené választási esélyeit is. Egy kisebbségi kormány pedig semmiképpen sem lehetett ínyére, hiszen ez autoriter vezetési stílusával alapvetően összeférhetetlen. Minden kormánydöntésért keményen meg kellett volna küzdenie, semmiben nem dönthetne többé egymaga, ahogyan például a határok megnyitásakor tette.
A súlyos választási kudarc nyomán a CDU elnök, Seehofer kénytelen volt feladni bajor miniszterelnöki megbízatását. Bár odahaza még pártfőtitkár maradt, politikai karrierjének folytatását csak Berlinben remélhette. Ha a GroKo összejön, miniszteri vagy államtitkári székre még számíthat. Ha nem, az újabb kudarc nyomán ő csillagzata is végképp leáldozott.
A legkínosabb helyzetben Schulz volt és van, aki gyaníthatóan azzal a titkos „megbízatással” fordított hátat a brüsszeli politikának, hogy Németország éléről veszi majd át az Unió ügyeinek intézését. Hazatérését a vezetőség még diadalmenetként vezényelte le. A pártkongresszus ellenszavazat nélkül választotta vezetőjévé, s a látványos sikerek nyomán népszerűsége is az egekig ugrott. Úgy tűnt, Angela Merkel kemény, szinte már legyőzhetetlen ellenfélre találhat benne. Aztán már néhány fontos tartományi választás is súlyos csalódásokat hozott. A CDU sorra diadalmaskodott a szociáldemokratákon. A bázis nem volt hajlandó követni a vezért.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
