Máskép(p)
Abban az évben és abban a hónapban született, amikor Lenin és társai eldöntik, hogy új fejezetet nyitnak a világtörténetben. Ez az esemény határozta meg Gáll Ernő sorsát is.
Ismét régészeti ásatások folynak a kolozsvári Szent Mihály templom környezetében. A város szimbólumának számító, több évszázados épület bejárata előtti ásatásnál látványosabb és szembeszökőbb helyszint keresve se találhatnánk, így érthető, hogy a helyi magyarság nagy érdeklődéssel figyeli a régészek munkáját. Sajnos, bizonyos internetes fórumok hozzászólásaiból ítélve, a nagyközönség és a kolozsvári magyarság viszonya a régészettel még mindig a funari időszak sérelmeit hordozza. Itt az ideje ezt végérvényesen lemosni.
Prémium
A pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta az államháztartás első két hónapos mérlegét, miután januárban jelentős bevételkiesésről érkeztek hírek. Kiderült, hogy a második hónap jobban alakult, 4 százalékkal több bevétel érkezett az államkasszába, mint egy évvel korábban, viszont összességében a helyzet nem javult sokat, mert az első két hónap után a bevételek még mindig alacsonyabbak, mint a tavalyiak.
Prémium
Úgy tűnik, hogy a kormány nem fogja megúszni az idén a vágásokat. Kénytelen lesz nyesni a kiadásokból, különben nem fogja tudni 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is meghúzta a múlthéten a riadót, megpróbálva hatni szép szóval a kabinetre, amely a látszat fenntartásáért, udvariasan viselkedik az IMF-el. A gazdasági minisztérium együttműködik a nemzetközi szervezettel bizonyos konkrét témákban, ami persze, nem jelent semmilyen kényszerítő eszközt az IMF kezében.
Prémium