Tegnap a japán miniszterelnök járt hazánkban, amit joggal lehet nevezni történelmi látogatásnak, ugyanis először járt az ázsiai ország kormányfője országunkban, ráadásul népes üzletembercsoportot is hozott magával. Most, amikor Romániának minden külföldi beruházásra, infrastruktúra-fejlesztésre oly szüksége van, mint a tiszta levegőre – márpedig a japánok igencsak tőkeerősek –, éppen akkor jut eszünkbe miniszterelnököt váltani. Ez csak arra világít rá még egyszer, hogy a világpolitika folyamaitól elszakadt, saját belső nyomorában előszeretettel dagonyázó, az ország érdekeit fel nem ismerő, stratégiai kitekintéssel nem rendelkező politikai elitje van ennek az országnak. Ebből kifolyólag az elit, az önmagával való elfoglaltságon túl, nem képes sokat hozzátenni a közjó gyarapításához, az ország jövőjéhez.
Van-e egyáltalán jövője ennek az országnak? – tehetjük fel a kérdést a Nagy Egyesülés centenáriumának évében még akkor is, ha ezt magyar embernek nem ildomos ezt tennie a többségiek véleménye szerint. Ezt az országot nem az anyagi szegénysége, a magyarok, az autonómia, az oroszok és ki tudja még milyen egyéb kitalált veszélyek fenyegetik, hanem elsősorban felelőtlen elitje, amely teljesen képtelen a nyugat-európai demokrácia értékrendjének megfelelően, józanul és alapvető érdekeinek felismerésével irányítani.
Romániát nem csoda, hogy nem érti sem Brüsszel, sem Washington, sem Budapest, hiszen Bukarest mintha minduntalan azt akarná bizonyítani, hogy képtelen stabilitást biztosítani a térségben. Fölösleges 10 milliárd euró értékben fegyvereket vásárolni és azzal hencegni, hogy Románia a biztonság egyik fő forrása és letéteményese. Ez mind csak mese, hiszen milyen stabilitást tud biztosítani egy olyan ország, amelyik saját belpolitikai erőviszonyait nem képes artikuláltan megjeleníteni: immár tíz éve nem volt olyan miniszterelnök, aki egy teljes mandátumot végig tudott volna vinni. Ez a káosz balkáni jellegzetességként megbosszulja magát a belföldi állapotok rendetlenségében, ami a nem működő intézményekben, következésképpen, stagnáló beruházásokban és fejlesztésekben nyilvánul meg a legeklatánsabban.
A japánok egyelőre udvariasak voltak, de vélhetően nem lesznek azok tíz év múlva, amikor a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság már csak szép emlék lesz, de a bukaresti metróhálózat 6-os szárnya – aminek a nemzetközi sporteseményre kellett volna elkészülnie –, még mindig nem lesz készen, és a bukaresti repülőtérről továbbra sem fog elérni a metró. Márpedig ennek a beruházásnak japán hitelből kellene megvalósulnia, de amilyen ütemben haladnak nálunk a fejlesztések, könnyen elképzelhető az általam vázolt utóbbi forgatókönyv bekövetkezése.
A következő napok a politikai játszmáktól lesznek hangosak, de ezek alapvetően nem fogják meghozni a radikális kedvező fordulatot, hiszen még az előrehozott választás sem változtatna lényegesen a dolgokon. A közélet kiürült mind kormányzati, mind ellenzéki oldalon, nincsenek olyan potenciális nagyformátumú politikusok, akik megkaphatnák a választók felhatalmazását és belátható időn belül lényeges minőségi irányváltást hajthatnának végre. Ezért Klaus Johannis államelnöknek is komolyan korlátozva van a mozgástere főleg addig, amíg a jelenlegi kormányzat viszonylag kényelmes parlamenti többséggel rendelkezik.
Mind az előrehozott választások, mind az elnök felfüggesztése elvesztegetett idő lenne. Egyetlen jó megoldás létezik, beiktatni egy kormányt, hagyni, hogy dolgozzon, és az intézmények is végezzék a dolgukat, hogy mentsék, ami még menthető az európai uniós pénzek lehívása terén. Mind a központi, mind a helyi közigazgatásnak csendre, kiszámíthatóságra van szüksége, ellenkező esetben a politikai széljárások szeszélyeinek és viharainak kitett apparátus csak halmozni fogja Románia stratégiai fontosságú céljainak kudarcát, a történelmi lehetőségek ki nem használását.
Nem kisstílű politizálásra, hanem alapos, pontos és színvonalas munkára van szüksége ennek az országnak. Mégpedig sokra. Nagyon sokra.
