A hazai többségi média ingerküszöbét eleinte nem érte el, és a politikai pártokat sem nagyon ösztönözte elhatárolódásra (vagy valamilyen állásfoglalásra) a miniszterelnök azon „figyelmeztetése”, hogy „ha a székely zászló ismét lengeni fog az ottani intézményeken, mindannyian lengeni fognak a zászló mellett”. Mostanra már ott tartunk, hogy hosszú elemzések látnak napvilágot arról, mit is akart mondani Tudose, mit kell érteni és mit nem a kijelentésén. Pénteken a külügyminisztérium adott hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a miniszterelnök kijelentése nem is magyarellenes, hanem csak figyelmeztet az alkotmányos rend és törvények betartásának szükségességére Romániában, amely egységes, szuverén és oszthatatlan. A minisztérium azt is szóvá tette, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a kezdeményezések a különböző formájú etnikai alapú autonómiák tekintetében, amit sajnálatosnak neveznek, tekintettel arra, hogy Románia „jelentős intézkedéseket” hozott a magyar kisebbség érdekében.
Volt a román médiában olyan is, aki elítélte Tudose elfogadhatatlan kijelentését, és bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt. De csakis azért, merthogy emiatt a bárdolatlan, meggondolatlan kifejezése miatt most aztán nem lehet felelősségre vonni a magyarokat Románia alkotmányának „bántalmazásáért és sértegetéséért”, amit a területi autonómiatervezettel okoztak. Mások, akik még egyáltalán megjegyzésre méltónak tartották a kormányfői kijelentést, azon akadtak ki, hogy is lehet nem jelképesen érteni, és komolyan venni a nyilatkozatot, miszerint felakasztanák a magyarokat. Különben sem minden magyarra gondolhatott Tudose, hanem csak a vezetőikre, akik erőltetik a mindenféle idegen magyar jelképeket, az autonómia-elképzelést, amely még csak vita tárgya sem lehet (amint azt a román tudományos akadémia is megfogalmazta közleményében).
Na, de mit is akart mondani lényegében Mihai Tudose? Hogyan gondolta azt, hogy mindannyian (és nem csak a vezetőink, legalábbis az idézett román szövegek szerint) lengeni fogunk a székely zászló mellett? És egyáltalán miért? Amiért a Székelyföldön valamely intézményre kiteszik a székely zászlót? Amiért benyújtottak egy autonómiatervezetet, ami nem is újdonság, nem is első alkalom a hazai magyarság képviselete részéről? Mihai Tudosénak igenis válaszolnia kellene, reagálni, pontosítani, megmagyarázni – sőt, bocsánatot kérni. Mert jelképesség ide vagy oda, egy miniszterelnök hangadó és véleményformáló, aki nem egyensúlyozhat különböző jelentéstartalmak közt.
De Mihai Tudose nem igyekszik a bocsánatkéréssel, és nem igyekszik a többi politikai párt vagy civil szervezet sem valamiféle állásfoglalással ez ügyben. Úgy tűnik, nem veszik komolyan, hogy egy hazai vezető nyilvánosan akasztással fenyegetett egy nemzeti közösséget. És ez nagy baj, hiszen ennek a történetnek az az egyik sajátossága, hogy nem csak a kimondott szó árt és jellemez, hanem a körülötte levő hallgatás is sokat elárul.
Talán még elkelne valamelyik retorika iskola szakembereinek is az elemzése, véleményezése a kormányfő beszédéről. Hiszen politikusról van szó, aki olyan kijelentést tett a nyilvánosság előtt, amely jogokkal rendelkező állampolgárokat érintett, és amely kijelentésnek („figyelmeztetésnek”) igenis kihatásai és következményei kellene hogy legyenek. Elsősorban pont azért, hogy ki mondta, milyen körülmények között és mire fel. Mert a szó valóban veszélyes fegyver és ki tudja, kit talál el. Nyugodtan lehet akár felbujtásnak is tekinteni a miniszterelnöki figyelmeztetést, és mi kell több az erre fogékonyaknak (akik vannak elegen, és akiknek amúgy sem szívük csücske a magyarság), hogy aztán végképp megmérgezzék a közhangulatot. Mert amit megenged magának egy vezető politikus, azt ugye megengedheti magának a közember is…
