Különleges módon az idén a virágvasárnapi barkaszentelés liturgiája a kolozsvári Szent Mihály plébánia udvarán vette kezdetét. Ez jelezte azt, hogy a plébánia maga a közösség, a krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jeleggel megalapított közössége; területe, épületei pedig méltó helyei a közös ünneplésnek, itt is biztosítva a világi krisztushívőknek az egyház küldetésében való részvételét.
László Attila Kolozs-dobokai főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa végezte a barka, illetve virágszentelést, ezt követően vezetésével indult el az asszisztencia, a ministránsok, a kórus és a hívek menete a templomba, miközben megszentelésre kerültek a hívek kezében levő barka- és virágcsokrok. A körmenet stációinál az első szentáldozásra készülő gyermekek és a ministránsok énekkel, pálmaágakkal és leterített ruhákkal köszöntötték Jézust, a gyermekkórus pedig a Dicsőség és dícséret – Megváltó Királyunk neked kezdetű antifónát énekelte. Majd elkezdődött a szentmise, a bevezető könyörgést követően a Potyó István karnagy által vezényelt énekkar előadta Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót.
Utána a főcelebráns, László Attila elmélkedésében elmondotta: „A hajdan volt események megrendítő megjelenítése után vonjunk következtetéseket a magunk számára: a végkifejlet kezdődik el ezen ma megidézett eseményekkel. Akkor Jézusért nagy tömeg lelkesedett, fogadta ünnepléssel, újjongással. Majd ugyanaz a tömeg néhány nappal később már Jézus keresztre feszítését követelte Pilátustól. S amikor a Megváltó átszögezve haldoklott, az a tömeg magára hagyta. Mert a tömegnek nincs hite, csak hangulata, az pedig gyorsabban párolog mint a harmat. De épp ez hordozza a mai ünnep egyik legfontosabb kérdését, amit mindannyian megválaszolhatunk: hit vagy hangulat az, ami meghatározza az Istenhez fűződő kapcsolatomat?
Hit vagy hangulat vezet Jézus ma látható testéhez, a közösségéhez, egyházához való tartozásomban? Hit vagy hangulat szabja meg, hogy törekszek megélni hitemet, úgy, ahogy Egyházanyánk hív? Ünnepelve vagy nem?
A hívőnek a hitünk legnagyobb titkait ünnepelni vágyott öröm, egy mindenekelőtt való természetes élet megnyilvánulás. Ez olyan mint a családod létórái. Amikor kiemelten ünnepelsz valamit a családodban és az nem lehet hangulat kérdése. Tudjuk, hogy a hangulatunk az gyorsan változó, ezért kiemelten vigyázzunk, hogy ne a hangulatunk legyen napjaink, életünk előre vívő döntéseinek az alapja. Mert akkor könnyen tömegemberré formál a hangulatunk. Olyanná mint azok, akik nem is értették, hogy mi történt, amikor az a véres, mezítelen test utolsót rándult. Igaz, nem is érdekelte igazán őket. Nem értették, mert nem hitték, hogy valaki megbűnhődhet helyettem. Ezért nem lett belőlük soha nép, testvéri közösség, csak tömeg. Jézus, az úgymond virágvasárnap ünnepelt hőse azért küzdött, hogy testvéri közösséggé tegye a tömeget. Bele kellett halnia. Meghalt az Ember, éppen most, a mi hitetlen közönymegnyilvánulásainkért, széthúzásainkért, gyávaságainkért, filléres árulásainkért is, a mammon imádásért, a világ bálványai előtti hódolatainkért, magzataink üzemszerű lemészárlásáért, a szentségi házasságban élő Isten-képmás ember rombolásokért, minden magányos és reményvesztett emberi percért, óráért.
Megbűnhődött helyettünk múltat és jövendőt. Vérével törölte el minden akadályát annak, hogy igazi közösséggé legyünk, amely képes összefogni, amelynek van közös hite és szándéka. Van közös szándékunk az isteni élet lélekbe gyökereztetésére és továbbadására. Isten és műve élni fog míg világ a világ. A kérdés, hogy én Isten műve által akarok-e élni? Ezért egyházunk az ünneplésben ma újra jelenvalóvá teszi a hajdan történteket. Mi hozsannázhatunk, hirdetve a Megváltónkba vetett hitünket, mi most ülhetünk Vele egy asztalhoz, most kísérhetjük keresztútján minden mást félretéve, hogy majd a feltámadás hajnalának az elérkezésekor is ott lehessünk Vele, ott legyünk a Vele biztosan találkozók között.”
