Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes menesztését követelik

Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes lemondását vagy leváltását követelték szombaton a Szociáldemokrata Pártot (PSD), illetve a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) képviselő politikusok – közölte az Agerpres hírügynökség.

A PSD Arad megyei szervezetének elnöke, Mihai Fifor képviselő Facebook-bejegyzésben azt írta, “minden óra, amelyet Anastasiu a közjogi méltósági funkcióban tölt el, malomkő a kormány lábán”. Szerinte “az államreform gurujának” már rég le kellett volna mondania a személye körüli botrány miatt. A szociáldemokrata politikus ugyanakkor Ilie Bolojan miniszterelnöknek is felrótta, hogy még nem menesztette a kormányfőhelyettest.

Fifor úgy véli, Anastasiu tisztségben tartása azt erősítené meg, hogy az államreform a szlogeneken és a mesterkélt beszédeken túl nem több “olcsó, cinikus és rosszul megrendezett színjátéknál”.

Az AUR szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu nyílt levélben követelte a kormányfőtől Dragoș Anastasiu azonnali leváltását. A politikus azt is kérte Bolojantól, “képzelje magát a több százezer romániai vállalkozó bármelyikének helyébe”, akik börtönben végezték volna, “ha a 784 000 lejes kenőpénznek akár a tizedét adták volna”.

Peiu azt is bejelentette, ha nem váltják le Anastasiut, az AUR szenátusi frakciója a legközelebbi plenáris ülés napján egyszerű indítványt fog benyújtani a témában.

Sajtóbeszámolók szerint Dragoș Anastasiu üzletemberként tanú volt az országos adóhatóság (ANAF) egyik volt ellenőrének, Angela Burlacunak a korrupciós perében, és elismerte, hogy aláírt egy fiktív szerződést, amely az ANAF-alkalmazottnak fizetett kenőpénzeket volt hivatott fedezni.

A miniszterelnök-helyettes ennek kapcsán pénteken kijelentette, semmilyen jogi előnye nem volt az ANAF-alkalmazottakat érintő korrupciós ügyben, és a kormányon belüli jelenlegi megbízatást azért is vállalta, mert nem akarja, hogy más vállalkozók is ehhez hasonló hatalommal való visszaélésnek legyenek kitéve állami alkalmazottak részéről.