Szivárgások

Miközben ez a szöveg lassan formát ölt, a franciák felsereglenek az urnákhoz, hogy megválasszák az ötödik köztársaság nyolcadik elnökét. A kampány kezdetén még többismeretlenes képlet végül letisztult, és még a legdúsabb képzelőerővel megáldott elemző sem gondolhatja másként, mint Macron győzelmével zárulni a vasárnapi voksolást.

Ezért inkább érdemes a péntekre-szombatra fokuszálni: a választási hadjárat finisére és az azt követő kampánycsendre. Ez utóbbi kifejezés egyre inkább kezd kiürülni, és nem azért, mert mindig akad néhány fervens aktivista, aki úgy véli, az utolsó plakátcsomagot, röpceköteget még el lehet szórni a tilalom ellenére. Újabban a kampánycsend tájékán szoktak megjelenni, kibukni az ellenfelet kompromittáló információk: most éppen Macron stábjának 9 gigabájtnyi belső levelezése szivárgott ki. Az Egyesült Államokban Hilary Clintonról „derültek” ki kényelmetlen adatok és vélhetően már bevett szokássá lesz ez a technika. Mert van az a pénz, amiért valaki a csapatból elvégez suttyomban egy másfél perces műveletet, vagy -- ha a forgatókönyvet egzotikusabb színekkel illetjük -- van az a külső szándék, amely áttör számítógépes rendszerek meredek tűzfalain és kicsempészi azt a nagy adag dokumentumot.

Szinte nosztalgiával gondolok az olyan korteskedő fegyvertényekre, hogy a jelölt megszerzi ellenfele kampánykörútjának térképét, jó időzítéssel a nyomába szegődik, mintegy órányi előnyt hagyva vetélytársának és rálicitál az ígéretekre ( a már jókedvű polgárok még kapnak két kupica pálinkát, „ az utolsó benyomás számít” alapon).

Szivárogtatni akár úgy is lehet -- jó adag perverzió szükségeltetik hozzá --, hogy az aktor önszántából hagy megszökni néhány ártatlan tartalmú fájlt, hogy aztán vetélytársára foghassa az adatlopást, s ezzel újabb fekete pontot kapjon a rivális tábora.   

 Hazai vizekre evezve sem maradunk példa nélkül. Sőt, akár példátlannak is tekinthető az a sajátos post festam leleplezés (ez már egyenesen csőtörésnek minősül), ahogyan például hirtelen ötlettől áthatva fényt derít egy újságírói mezben tetszelgő tanácsos a 2009-es elnökválasztásokra: méghozzá az urnazárást követő órák eseményeire. Spontán őszinteségi rohamában elmondja, hogy nyolc évvel ezelőtt miként drukkolt a titokszolgák krémje meg az igazságszolgáltatás amazonja egyazon asztal mellett, azon a feszült éjszakán, és mivel nem volt elég popcorn és kóla, a mobiljaikon vezették le a feszültséget, pötyögtették, üzeneteket kaptak és továbbítottak, esélyeket latolgattak, a leleplező szerint befolyásolták a Geoană-Băsescu párharc végkifejletét.

2009 decemberében szoros volt az állás: mindössze tordányi vokssal nyert Băsescu, most Emmanuel Macron bő 20 százalékos előnnyel vág neki a második fordulónak,és valami egészen rendkívüli botránynak kell még kipattannia ahhoz, hogy ne a papírforma érvényesüljön, illetve a centrista jelöltnek le kelljen mondania frissen szerzett mandátumáról.

Az eredményhirdetés után pedig már nem lesz tétje a nyomozásnak, kiderítendő, hogy ugyan ki áll a szivárogtatás hátterében. Maradunk a kesernyés, hümmögős utóérzettel, hogy a demokratikus véleménynyilvánítás intézményébe vetett  bizodalmunk újabb fokozattal csökkent, ennek igazolására már fölösleges lenne  népszavazást kiírni.