A rendezvényen elhangzott, a kutatás alapját képező empirikus vizsgálat három irányból közelíti meg a problémát.
A támogatói oldal irányából a 2010–2020 közötti zárszámadási törvényeket vizsgálták, azon belül pedig azt, hogy az említett periódusban a határon túli magyar közösségek támogatására vonatkozóan milyen tételek kerültek a magyar állami költségvetésbe, illetve milyen intézményes szereplőkön keresztül történtek a kifizetések.
Emellett a BGA Zrt. (Bethlen Gábor Alap) 2011 és 2021 közötti egyedi támogatásaiból adatbázist hoztak létre, amely alapján látható, hogy kik a magyarországi támogatások legnagyobb kedvezményezettjei. Az eredményeket interaktív térképen prezentálták, amelyből kiderül, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek több mint 200 ezer eurós támogatáshoz jutottak. A térképen ugyanakkor területi bontásban is megtekinthető a támogatások eloszlása.
A kutatás harmadik szempontját a támogatáspolitikai döntéshozatal kedvezményezetti oldalról történő vizsgálata képezte, amelyet erdélyi intézményes döntéshozókkal készült interjúk révén valósítottak meg.
Kiss Tamás szociológus, a vizsgálat vezetője kifejtette, a második, harmadik és negyedik Orbán-kormány alatt történt kifizetéseket vizsgálták, és a kutatás eredménye azt mutatja, hogy 2020 volt a csúcsidőszak, amikor a magyar kormány 826 millió eurót költött a határon túli magyar közösségek támogatására. Ez az összeg az államháztartás 0,98 százalékát képezte, és azokat a támogatásokat foglalja magába, amelyek költségvetési tételként jelentek meg.
Hova megy a pénz?
A szociológus elmondta, 2010 és 2018 között a támogatások legnagyobb hányadát a Bethlen Gábor Alap kezelte, amely ebben az időszakban a legfontosabb kifizető intézménynek számított. A gazdasági támogatásokat 2016-tól a külügyminisztériumon keresztül fizették ki.
Kiss Tamás rámutatott, összetett, azonban nem központosított támogatáspolitikai rendszerről van szó, amelyben a különböző szereplők egymással versengenek a támogatásokért, ám a döntéseket gyakran nem szakmai, hanem politikai megfontolások határozzák meg.
Megjegyezte, területi bontásban, országonként vizsgálva a támogatásokat, egyértelműen kiderül, hogy azok 69 százaléka Romániába érkezik, ahol az egy főre eső támogatás összege 640 euró. Szembeötlő ugyanakkor a Kolozsvár-központúság – mutatott rá a szakember –, amit azzal magyarázott, hogy számos szervezet székhelye van a városban. Emellett jelentős mértékben támogattak Kolozsváron ingatlanberuházásokat is.
A szociológus szerint a Székelyföld és a Partium elmarad a rangsorban, a Partium például a 2021-es támogatások alig 7 százalékát kapta. Sipos Zoltán hozzátette, a támogatások logikája nem területalapú, hanem egy-egy projektet céloz meg. Példaként Dévát említette, amely a Szent Ferenc Alapítványhoz juttatott támogatások, miatt került előkelő helyre a listán.
A kedvezményezettek tevékenységi területére vonatkozóan Kiss Tamás elmondta, a vallási szervezetek kapják a kifizetések 40 százalékát, (az Erdélyi Református Egyházkerület a fő kedvezményezett), a felsőoktatási intézményeket illetően pedig a Sapientia emelkedik ki a sorból, míg a sporttámogatások terén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapta a legtöbb támogatást. A közoktatás jóval kisebb szintet képvisel – jegyezte meg, hozzátette azonban, hogy az egyházaknak juttatott összeg sok esetben közoktatási célokat is szolgál (iskolafelújítások, óvodaprojekt stb.). A szociológus rámutatott, a legtöbb esetben nagyvárosi inkább elit iskolákról van szó.
Csata István az általa készített interaktív térképet mutatta be, amelyen akár településenként megtekinthető, hogy kik a magyar állami támogatások kedvezményezettjei.
A támogatási rendszer hiányosságai
Sipos Gábor újságíró a transzparencia hiányát nehezményezte, megjegyezve, hogy bár a támogatásokat odaítélő bizottsági döntések nyilvánosak, azokat rendkívül nehéz összesíteni. Egyetlen pozitív példaként a BGA Zrt.-t említette, amelynek a honlapján a döntések visszakereshetők.
Kifejtette, nyílt pályázatok helyett sok esetben egyedi döntések alapján osztják ki a pénzeket, a pályázati anyagok szűkszavúak, általánosak, legtöbbször a döntések indoklása is hiányzik, ugyanakkor az sem mindig egyértelmű, hogy ki a döntéshozó. A szakmai szempontok nem mindig érvényesülnek – összegzett.
A támogatási rendszer okozta torzulások kapcsán megjegyezte, az érvényben lévő támogatási logika egyik legfőbb következménye, hogy tovább mélyíti az erdélyi magyar közösségen belüli különbségeket. A források túlnyomó része a városi, tőkeerős intézmények felé áramlik, miközben a vidéki iskolai és civil élet, valamint a helyi szociális kezdeményezések csak elenyésző támogatáshoz jutnak. A számok is ezt igazolják: egyedül Kolozsvár részesedése meghaladja a támogatások több mint hatvan százalékát, míg a falusi szervezeteké nagyjából négy százalék körül mozog.
Sipos Zoltán szerint a magyar állami támogatások mértéke túlértékelt, a román költségvetési források ugyanis jóval nagyobb támogatást jelentenek. Szintén negatívumként értékelte, hogy kevés a többség és a kisebbség közötti együttműködést elősegítő támogatás.
Alapelvek, javaslatok
A rendezvényen elhangzott, az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom néhány alapelvet is felvázolt, amelyek mentén átláthatóbb, gördülékenyebben működő támogatási rendszert lehetne kiépíteni. Úgy vélik, a jelenlegi klienteláris rendszer helyett nyitott, elszámolható és versenyelvű pályázati rendszert kell kialakítani. Emellett világos közpolitikai célkitűzésekre van szükség, és a középosztályok versenye helyett egyenlőségelvű támogatáspolitikát, a társadalmi egyenlőséget szolgáló programokat kellene szorgalmazni.
Megfogalmazták, a kisebbségi intézmények demokratikus működését elősegítő programokra van szükség, ugyanakkor a kulturális szférának a politika alóli mentesítését is célként nevezték meg. Szintén fontosnak tartják a hátrányos helyzetű csoportok egyenlő részvételét szolgáló támogatáspolitika megvalósítását.
A kutatók szerint a magyarországi támogatásoknak a helyi kis- és középvállalkozások számára tőkekihelyezés helyett reális tudástranszfert és képzést kellene nyújtaniuk.
