Holtan találták a dél-afrikai nagykövetet Párizsban

Holtan találták Nathi Mthethwát, a Dél-afrikai Köztársaság franciaországi nagykövetét az egyik párizsi szálloda előtt – közölte kedden a párizsi ügyészség.

Az 58 éves nagykövet teljes nevén Nkosinathi Emmanuel Nathi Mthethwa – „a 22. emeleten foglalt szobát, amelynek ablakán a biztonsági üveget betörték” – hangsúlyozta az ügyészség. A volt dél-afrikai elnök, Jacob Zuma közeli munkatársának számító diplomata holttestét a szálloda épülete előtt találták meg tette hozzá a vádhatóság, amely azt is tudatta, hogy felesége már hétfőn bejelentette a nagykövet eltűnését, miután este nyugtalanító üzenetet kapott tőle.

A dél-afrikai kormány közleményében mély szomorúságát” fejezte ki a diplomata korai halála” miatt, kiemelve, hogy ami történt, nemcsak nemzeti veszteség, hanem a nemzetközi diplomáciai közösség számára is megrázó.

Nathi Mthethwa 2014 és 2019 között a Dél-afrikai Köztársaság művészeti és kulturális minisztere volt, majd 2023-ig sport-, művészeti és kulturális miniszter. 2007 és 2022 között az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) magas rangú tisztviselőjeként tevékenykedett, ez a párt kormányoz az országban az 1994-es első demokratikus választások óta. A dél-afrikai apartheidrendszer idején Mthethwa illegalitásban, az ANC katonai szárnyában tevékenykedett, és az 1989-es rendkívüli állapot idején letartóztatták.

Rendőrségi források az AFP hírügynökségnek elmondtáktöbb jel is arra utal, hogy a diplomata öngyilkosságot követett el, egyebek között az, hogy depressziós volt.