
De mi is a rendszer maga – ha már annyira divat lett rendszerellenesként, „new entry”-ként helyzetbe kerülni. Ha előnyös a kívülről érkezett aurája. Akinek nincsenek koloncai, régi-friss „adósságai”, időtálló háttéralkuk nem torzítják jelenbeli vállalásait… Hálás dolog ez a „szisztém”-ezés, a rezsimre való hivatkozás, a rendszerre utaló apropók. Perverzül jól idomítható a legkülönfélébb diskurzusokhoz, még akkor is, ha – ismétlem – a maga módján majdnem mindenki a szisztém/rendszer részének (szereplőjének, vagy csak bábjának) tekinthető. A rendszer mi vagyunk, belőlünk épül. Tán csak nem váltjuk le önfeledten önmagunkat, ha lázadozni akadna kedvünk! Enyhe túlzással én is eleme vagyok, részese e szöveggel annak, amit sajtónak neveznek, mert ez is része, még az ilyen független médiaszigetek, mint a Szabadság című napilap … tehát része az összképnek, amitől nem lehet idegen a rendszer fogalma.
Azzal kellene szembesülni, hogy nálunk sem volt rendszerváltás: a kilencvenes évek első felének eufórikus-naiv lüktetése, a „temesvárinyolcpontok” deklaratív jellegben kimerülő hatékonysága három és fél évtized múltán egyre inkább evidencia ízű. És akkor az a kevert, formailag korszerű, tartalmilag avítt szerkezet, amelyben szekusok unokái mentik át a kapcsolatokat, tőkét és szokásjogot konzerváló technikákat, mennyire a rezsim meghatározó vonása? Vagy inkább számoljunk a párhuzamos rendszerek hipotézisével?
De, ha már rendszerkritikus egy álláspont, haszna akkor lenne, ha a kifogás konkrét, indokolt, és legalább egy megoldási javaslattal körített gesztus. A sejtelmes, hangulati elemekben bővelkedő, nem ritkán tettlegességre biztató és általánosságokban elvesző diskurzus jobban eladható kommunikációs portéka, ám középtávon esélytelenné válik. 2025 tavaszán pedig a „most”, az „azonnal” válik parancsszóvá Romániában, a kampányzsivaj még az egyszerű bővített mondatokat is nehezen tűri. Ettől függetlenül a kérdést költőiségében érdemes továbbgondolni: mondjuk az oly sokat szidott állam intézményei felé. Van-e akkora tapasztalat, hogy politikai erőviszonyoktól függetlenül szakmai szempontok alapján működjön valaha hivataloknak tömkelege...
A rendszerben gondolkodók (elméletiek és a szisztém működtetői egyaránt) meglehet, hogy átfogóbb és árnyaltabb képpel bírnak a dolgok összefüggéséről és a kölcsönhatásokról; mintázatokról és integrációs fokozatokról. Rövidre zárva, hogy többek vagyunk rendszerként, mint az alkotóelemek összege. De vajon a többek egyben azt is jelenti, hogy jobbak?
Aktualizálva, már csak egy bonmot-ra futja itt a finisben: Emberére talált a rendszer ... és kiderült, hogy a rendszer embere.