Hat bemutatót és Showcase miniévadot terveznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A tervezett bemutatókról, együttműködésekről is beszélt Tompa Gábor (FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN)
„Üdvözlök mindenkit a 2025/2026-os évad bemutatásának kísérletén. Azért mondom ezt, mert amit felsorolok, az inkább javaslat, ami annak függvényében valósulhat meg, hogy a továbbiakban kapunk-e megfelelő költségvetést” – kezdte Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház (KÁMSZ) igazgatója az új színházi évad sajtótájékoztatóját. Hozzátette, egy nehéz év végéhez közeledve az intézmény továbbra is anyagi gondokkal küzd, jelenleg nincs elegendő pénz arra sem, hogy az évet befejezhessék. Ennek kapcsán az intézményvezető felidézte, a színház a Harag-emlékhét kapcsán kénytelen volt adománygyűjtést szervezni. „Hálás vagyok azért, hogy összegyűlt annyi pénz, amiből a Harag-emlékhét egyik vendégelőadását, a szatmári Csongor és Tündét teljesen ebből finanszírozhattuk” – fogalmazott.

A társulat a 233. évadban hat bemutatót tervez, ebben négy magyar szerző műve kapott helyet. „Önök miben hisznek? A pokol vagy az ördög létezésében?” – teszi fel a kérdést Václav Havel Kísértés című drámájának rendezője, Michal Dočekal. A KÁMSZ első bemutatóját, a Kísértést október 10-én, pénteken 20 órától tartják. Tompa Gábor úgy fogalmazott, a színházban ez lesz az első Havel-előadás.

November 12–16. között szervezik meg Showcase miniévadot, amelyben a közönség A mi kis városunkat, a Kísértést, a Tangót, az Én vagyok a szélt és a Hamletet láthatja.

A következő bemutató decemberben esedékes, erre már próbálnak. Szabó Magda regénye nyomán a Kocsák Tibor, Somogyi Szilárd és Miklós Tibor jegyezte Abigélt viszik színpadra Eszenyi Enikő rendezésében. Tompa Gábor ismertette, az előadásban a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus is jelen lesz, főleg a 14–17 éves korosztály. „Ez nagyobb szabású produkció lenne, de szerény anyagi eszközökkel kell megoldanunk” – fogalmazott az igazgató. A kolozsvári közönség a musicalben találkozhat a társulat legújabb tagjával, Kozma Veronikával, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályában végzett. Az Abigél díszlet- és jelmeztervezője Bocskai Gyopár, zenei vezetője Kulcsár Péter, a társulat nagy része játszik az előadásban. 

Emellett a stúdióban Kalkuttai Szent Terézről mutatnak be előadást, amelynek az alapját Visky András Teréz című egyfelvonásos színműve adja. Az előadást Tompa Gábor az Én vagyok a szél mintegy továbbgondolásaként képzeli el, hiszen itt is a megváltás és a hitből fakadó kétségek kerülnek középpontba. Másik tervezett bemutató A. P. Csehov Sirálya, amelyet szintén Tompa Gábor rendez, aki elmondta, a színházban Csehov visszatérő „vendég”.

A KÁMSZ társulatával első ízben működik együtt Vlad Massaci, aki Spiró György Elsötétítés című darabját rendezi majd. Az évad utolsó bemutatója Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regényének színpadi változata lesz, amelynek rendezője Mezei Kinga, dramaturgja pedig a Stuárt Máriából (r.: Diego de Brea) is ismert Gyarmati Kata.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Tompa Gábor elmondta, az Európai Színházi Unión belül együttműködési tárgyalások zajlanak, emellett szót ejtett arról a több előadásból álló együttműködésről is, ami jövőre kezdődne a római színházzal.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház műsoron tartott előadásai A mi kis városunk, a Tangó, a Tom Sawyer, az Én vagyok a szél, a Pornokrácia, a Janovics, A félreértés, a Démonok, az Elektra, az Ifjú barbárok, az Édes Anna, a Rokonok, a Hamlet, a Rómeó és Júlia, az Állatfarm, a Pornó – Feleségem története, valamint a Hegedűs a háztetőn.

A színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében leírják, a 2025/2026-os évadban az előadások mellett számos kísérőprogram várja azokat, akik a produkciók megtekintésén túl a színház működésének és a színpadi alkotófolyamatoknak is szeretnének részesei lenni.

Mint írják, folytatódik a tavalyi évadban újraindított Livingroom & LaczóJuli Sava-borsa című programsorozat, amelynek középpontjában a személyes találkozások és beszélgetések állnak: a közönség betekintést nyerhet a színészek életébe, pályájába, valamint abba, hogy milyen inspirációk és motivációk állnak a szerepeik mögött. Az est különlegessége, hogy a résztvevők Laczó Júlia helyben készített ételeit is megkóstolhatják, míg a közvetlen hangulat megteremtéséért a színházi alkalmazottakból és meghívottakból álló zenekar felel. A 233. évad első meghívottja Vindis Andrea lesz, az est házigazdája pedig Bodolai Balázs és Kántor Melinda. A beszélgetés október 18-án, szombaton, a Tom Sawyer előadás után lesz.

Emellett lehet jelentkezni az ESziK vagy isszák? színházi nevelési programra, amelynek keretében minden korosztály számára a színház bármelyik műsoron lévő előadásához önismereti jellegű felkészítő és feldolgozó csoportfoglalkozásokat biztosít. Érdeklődni, jelentkezni a 0743341781-es telefonszámon, vagy a tunde.kocsis@huntheater.ro címen lehet.