– Jó téglák ezek – bizonygatja egy atyafi, bátorítva: lehet innen vinni, senkié ez a hely. Miközben lovait parkírozza, még odakiált nekünk. – Van Hossu-leszármazott Bukarestben, híres ember, de őt nem fogja zavarni, ha visznek téglát innen. Persze nem olyan sokat, mert na... az ugye nem szép.
Amikor átlépem a kerítés még megmaradt alapzatát, a lovak megijednek, megrángatják a szekeret, mintha éreznék, hogy tolvaj mód hatolok be a romhalmazba, szemétre és utcáról bedobált műanyagholmikra taposva. Végre egy biztonságos traktorgumi a szemétdombon, ebbe bele lehet fogózni, sőt le is lehet ülni rá.
***
Ez hát a székem ma, a Centenárium évében Iuliu Hossu görög-katolikus püspök szülőházában. Egy téglát feszítek alá, és most már látom a volt görög-katolikus templomot is a dombtetőn, ahova a kis Iuliu gyónni járt. Ma már ortodox templom. Sic transit.
Isten tudja miért, de Mohács jut eszembe, ahol az egyik Hossu-ős életét adta Magyarországért. Nem jut eszembe melyik hadrendben volt Hosszú Tamás, valószínűleg a balszárnyon, Perényi parancsnoksága alatt, hiszen Kővár, ahol a Hossuk magas funkciókat töltöttek be, nem tartozhatott a jobbszárnyhoz, ahol a horváth-szlavón bán vezérkedett.
Innen, a kaucsuk-trónomról Márton Áron is megjelenik előttem, amint Iuliu Hossu-t bíztatja, hogy ne csüggedjen, mert a pápa nem hagyja cserben a görög-katolikusokat. A Szekuritáté jegyezte is szorgalmasan az 1970-ben megesett beszélgetést:
M[árton] Á[ron]: Fáradt vagyok, mert sokat utaztam. Hétfőn a pápánál voltam. A szentatya kérdése ez volt: „Hogy érzi magát testvérem, M[onsignore] H[ossu]?” – meleg szeretetét és ölelését küldi, imádkozik, hogy az egyház egyik tartóoszlopa egészséges legyen. „Támogatom és tisztelem az öreg H[ossut].”
Égig ért egykoron ez a beszélgetés, hiszen a végén Iuliu Hossu megdícséri csendesen Márton Áront, hogy milyen jól beszéli az állam nyelvét.
I. H.: Jól beszél románul. M. Á.: Igen, megtanultam a börtönben.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
