Megemlékezés Márton Áron püspök pappá szentelésének 100. évfordulóján

Emlék 1970-ből FOTÓ: ÁDÁM GYULA
Márton Áron pappá szentelését követően első szentmiséjét szülőfalujában, Csíkszentdomokoson mutatta be 1924. július 13-án. Ennek az eseménynek a 100. évfordulóján ünnepélyes szentmisével emlékezik a szülőfalu 2024. július 14-én, vasárnap a római katolikus templomban, amely ünnepségre szeretettel várnak mindenkit.

A megemlékezésen kiemelt figyelmet fordítanak azokra, akiket egykor Márton Áron püspök bérmált, akik erről az eseményről esetleg fényképeket is őriznek, és akik szívesen megosztanák emlékeiket másokkal is. Őket a szentmise után szerényen vendégül látják a templom mellett található Márton Áron Zarándokközpontban, ahol az élményeikről mesélhetnek. Akinek van korabeli fényképe a bérmálásról (vagy más eseményről), amelyen Áron püspök is látható, tisztelettel kérik, vigye magával. A fényképről a helyszínen másolatot készítenek, az eredetit már ott a helyszínen visszaadják.

Mivel zömében idős emberek érintettek, számítanak a családtagok közreműködésére, hogy aki szeretne, és aki megteheti, elmehessen az ünnepségre.

A 11 órakor kezdődő szentmise, főcelebránsa Kovács Gergely érsek, szentbeszédet mond Szecsete Zoltán plébános. 12.20–14 szerveznek együttlétet azok számára, akiket Márton Áron püspök bérmált. Szeretettel várnak mindenkit, hogy erőt merítsenek újra Márton Áron püspök életpéldájából és tanításából, és együtt imádkozzanak boldoggá avatásáért.

További részletekért, információkért a Márton Áron Múzeum és Zarándokközpont önkénteseit lehet hívni: Kurkó Andrea, tel. 0751-523114; Boros Bibor Borbála, tel. 0740-466201; Lázár Csilla, tel. 0741-484716. Emailben pedig a martonaronzarandokkozpont@gmail.com emailcímen lehet érdeklődni.