S teszik mindezt az egyetemesség, tételesen az egyetemes emberi jogok szellemében. Az emberi jogok, mint ismeretes, az egyes ember jogai. Minden ember születésénél fogva egyenlő. Legalábbis az alapvető emberi viszonyokat kodifikáló jog színe előtt. De az emberiség, mint jogintézmény – ENSZ ide vagy oda – gyakorlatilag nem létezik. Az összes valóban vitás kérdésben az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevében is egy Biztonsági Tanácsnak nevezett elitklub szavazatai döntenek. Azaz: az – egyébként teljesen „önkényesen” – államokkal azonosított „nemzetek” (melyek a szó francia–angol eredetijéből, a nation-ból következőleg mégiscsak valamiféle születéssel is kapcsolatban álló nyelvi-kulturális közösséget is implikálnak) nem lehetnek egyenjogúak. Az egyenlők közt vannak egyenlőbbek, akik minden fontos kérdésben dönthetnek. Így aztán marad a csupasz erőszak. Annak lesz „jogilag” is igaza, aki önnön igazságát képes akár katonai eszközökkel is érvényesíteni. Az utóbbi pedig az Amerikai Egyesült Államok, kedvezőbb esetben a NATO. (Periférikusan: Oroszország, Törökország, Kína et Company, egészen Burmáig elmenően…)
A nemzetközi jog végső fokon ma is a meztelen erőszak puszta fedőneve. Úgy tűnik – felvilágosodás ide vagy oda – még korántsem sikerült kilábalnunk a kőkorszakból. Pusztán a kőbaltát cseréljük fel fokozatosan hidrogénbombára.
Ezek az állítások aligha szorulnak különösebb igazolásra. Olyannyira nem, hogy az ép eszű embert már meg sem hökkentik. Legalábbis gondolkodni nem igazán illenék róluk. Csakhogy ezt manapság egyre kevésbé tehetjük meg. Azaz, ha el akarjuk kerülni az újabb katasztrófákat – a román Gabriel Liiceanut idézve – a saját fejünkkel való gondolkodás őrültségére (nebunia) kell vetemednünk.
Továbbra is a logikai következetességre alapozott egyetemesség fogalmából illene kiindulni. Ez a fogalom az emberfaj minden egyedére vonatkoztatandó. Elvben kivétel nélkül. Azzal, amit egyetemességnek nevezünk az emberiségnek nevezett közösség minden egyedének rendelkeznie kell.
Csakhogy az emberi jogok kanonizált elmélete az embert puszta individuumnak, azaz egyetlen és minden más meghatározottságtól elvonatkoztatható lénynek tekinti. Amiből szervesen következik, hogy ez az „egyetemes ember” minden lehet, csak közösségi lény nem. Mintha mindannyian valamiféle Robinsonok lennénk. A „valamiféle” terminus arra utal, hogy maga Robinson közel sem volt efféle individuum. Ahhoz, hogy életben maradhasson, a maga – mindenfajta emberi közösségtől elszigetelt – világában is kora angol társadalmát kellett maga köré álmodnia. Továbbra is angolul gondolkodik, korának angol mércéi szerint mérlegel. Közösségének anyagi kultúráját próbálja reprodukálni. Azaz korántsem függetlenedhet attól a nyelvi-kulturális közegtől, melytől a balszerencse elszakította. Ha függetlenedne nem egyetemes emberré válna, hanem emberként szűnne meg létezni.
A felvilágosodás egyetemes emberségének harsány reprezentánsai ettől a ténytől játszi könnyedséggel eltekintenek. Merthogy – vélik – Robinson, lehetne francia, német, spanyol olasz, kínai, sőt horrible dictu akár magyar is. A nyelvi-kulturális különbségeknek tehát semmi jelentőségük. Az állam kulturálisan „semleges”. Merő véletlen, hogy angolok, franciák, németek spanyolok, olaszok, kínaiak vagy horribel dictu magyarok vagyunk.
„Egészen pontosan” a nyelvi-kulturális sajátosságok csakis az egyes nemzetállamokon belül legitimek. (Mellesleg az Egyesült Nemzetek Szervezetének megnevezése magáért is beszél.) Egy „nemzet” tagjaivá csak és csakis egy állampolgári közösség tagjai gyanánt válhatunk. A „nemzetek” azonban, még ha pusztán államoknak tekintjük is őket, nyelvi-kulturális közösségek is egyben. Sajnálatos módon ugyebár… Minden nemzetnek, azaz államnak úgynevezett államnyelve és kultúrája van. Elvben tehát annyi nemzetnek, azaz államnak kellene léteznie, ahány nyelvi-kulturális közösség létezik. Ez az elvárás természetesen abszurd. Nemcsak azért, mert gyakorlatilag a világ összes állama több nyelvi-kulturális közösségnek „hazája”, hanem főként azért, mert a jövőben bizonyosan azzá válik majd. Ennek a „tragédiának” – a mai bevándorló államok: Franciaország, Spanyolország, Itália, Hollandia, Belgium, Németország – úgy próbálja elejét venni, hogy a bevándorlókra irgalmatlanul ráerőszakolja saját nyelvét és kultúráját. Hogy a dolog gördülékenyebben megvalósulhasson, ma már attól sem riadnak vissza, hogy saját kultúrájukat is „megtagadják”. Lásd a német Bundestag integrációért felelős tárcanélküli miniszter asszonyát, a török származású szociáldemokrata Özogánt, aki szerint német kultúra nem is létezik. A jeles hölgy ezt kockázat nélkül jelentheti ki, hiszen minden ép eszű német pontosan tudja: a nyelv önmagában is kultúra. Özogan nem őket, hanem a nem-németeket, köztük magukat a törököket próbálná becsapni. Minden jel szerint sikertelenül…
Ennek ellenére is vannak liberálisok, akik úgy vélik, hogy néhány évszázadon belül az emberiség – ha még létezni fog – egyetlen nyelvet fog beszélni, egyetlen kultúrát fog magáénak vallani. A probléma csak az, hogy nekünk „egyetemes embereknek” mégiscsak el kell majd döntenünk, mik is akarunk lenni? Jó ideig úgy tűnt, hogy egyetemesen angolok. (Ámbár alaposabb megfontolásra az angol nyelv, kultúra és civilizáció éppoly partikuláris, mint mondjuk a román vagy a magyar.) Az akadémiai szférában meg is indult az angol nyelv egyetemes térhódítása. Hogy ez lenne az emberiség egyetemes fejlődésének végső stádiuma, az elmúlt évtizedek világpolitikai fejleményeinek ismeretében egyre kérdésesebb. Mert ehhez még az önmagukat nem kevésbé egyetemesnek aposztrofáló kínaiaknak, az araboknak és másoknak is lehet hozzáfűzni valójuk.
A dolog tehát jóval bonyolultabb, mint ahogyan azt a felvilágosodás (akkor még franciának ígérkező) egyetemességének jegyében elgondolhattuk.
Márpedig ha az egynyelvű és egykultúrájú emberiség gyilkos fantazmagória, mely akár az emberfaj kipusztulását is eredményezheti, nem marad más, mint az emberiség szögesdrótkerítésekkel körülhatárolt törpe államokra, régiókra, falvakra, városnegyedekre, sőt tömbházlakásokra való széttagolása. Ami legalább annyira abszurd, mint az egynyelvű és egykultúrájú világállam.
A zsákutcának a nemzetközi jog a népek önrendelkezésének korlátozásával próbálja elejét venni. Eleddig „sikeresen”. De itt jön közbe a 40 millió kurd önrendelkezésének kérdése, a katalán függetlenség igénye, illetve az Európa államaiban szétszórt 60 milliónyi kisebbségi közösség. A nemzetközi közvélemény és az Európai Unió mindhárom vonatkozásban továbbra is „hű marad” önmagához.
„Kurdisztán” területét birtokló szomszédos államok: Törökország, Szíria, Irak és Irán semmiben nem értenek egyet egymással, de abban igen, hogy kurd állam nem jöhet létre. Bár a legtöbb dologban az amerikaiak sem értenek senkivel egyet, abban az egyben igen, hogy a kurdoknak nincs joguk saját államhoz. Azaz a 90 százalékos népakarat túlságosan is antidemokratikus. S ezt a véleményt az Európai Unió ismét csak osztani látszik. Figyelemre méltó ugyan, hogy a Sèvres-i Békeszerződés 1920-ban nemzetközileg is elismerte a kurd népnek az autonómiához és a függetlenséghez való jogát. Csakhogy Törökország a nemzetközi jog lényegének megalapozott ismeretében nem volt hajlandó betartani a békeszerződést, és többéves háborúban biztosította fennhatóságát a nagyhatalmak által elcsatolni szándékozott területei fölött. Az új békeszerződés, bár még a – jobbára elüldözött és kiirtott – örmény kisebbség maradékáról és az ősellenségnek tekintett görögökről is említést tesz, a kurdokról már egyetlen szóval sem emlékezik meg. A törökök még a Világszövetségnek a népek önrendelkezésére vonatkozó demokratikus szólamait is a „kurd” és „Kurdisztán” szavak betiltásával (ez a szó a magyar helyesírásellenőrző számára ugyanúgy nem létezik ma sem, mint a mai magyar kormányzat számára sem az örmény népirtás), a kurd iskolák bezárásával koronázták meg, s a kurdoknak még azt sem engedélyezték, hogy kurd személyneveket adjanak gyerekeiknek. Sokatmondó, hogy az Amerikai Egyesült Államok II. világháborút követően épp ezt a Törökországot tette legfőbb NATO szövetségesévé. Az egyetemes emberi jogok nevében, nyilván.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
