Carles Puigdemont, a – minap még törvényes – katalán kormány miniszterelnöke, minekutána a spanyol hatóságok lázadással (Rebellion) vádolták, a napokban Belgiumba „menekült”, azzal a – sajtó által feltételezett – szándékkal, hogy ott menekültjogért folyamodjon. A döntés némileg érthető volna, hiszen a belga kormány belügyminisztere a szintén „szeparatistának” tekintett flamand párt tagja, tehát felületes vélekedésre Puigdemont és társai politikai „szövetségesüknél” kereshetnének menedéket.

A szucsági Polaris járóbeteg–gondozó valóban valamiféle „szélsőség”, Románia „legészaknyugatibb” csücske. Annak példája, hogy a haszonszerzés (azaz az üzlet) és a közönségszolgálat harmonikusan is egyeztethető.

Nem vagyok az illegális bevándorlás híve. A menekültekként azonosítható szerencsétlenek vagy az adott ország számára nélkülözhetetlen gazdasági bevándorlók befogadásának, azaz a legálisnak annál inkább. Akinek menekülnie kell, s akit az államok gazdasági okokból be akarnak fogadni, azokat – az obligát személyazonosítást és a többi törvényes procedúrát követően – be kell fogadni. Aki nem akar idegeneket befogadni (mert mért kellene feltétlenül?), csak azokat köteles befogadni (de ez esetben valóban feltétlenül), akiket senki más nem hajlandó. Például az amerikai titkosszolgálatok illegálisan gyűjtött titkait kiszolgáltató menekülteket.