Úgy tűnik, mintha csak a tegnap köszöntöttük volna ünnepi meghatódottsággal Buzás Pál zongoraművész-tanár kollégánkat, amikor a ferencrendi kolostor refektóriumában, a „régi” zeneiskola dísztermében átvehette a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2007-ben neki ítélt Ezüst-gyopár-díjat. Azóta évek teltek el, mégis úgy érzem, hogy a laudációjában megfogalmazott akkori gondolataim mit sem veszítettek aktualitásukból: „Azt mondják, ha csak egy fát ültettél valaha, már nem éltél hiába. Átvitt értelemben azt is mondhatnánk, ha csak egy diákot tanítottál meg a tudományok és művészetek sűrűjében eligazodni, szintén nem éltél hiába. Buzás Pál több mint negyvenéves művészi és pedagógus munkásságát tekintve, nyugodtan kimondhatjuk, hogy tanár-művészként, művész-tanárként nem élt/él hiába. Életműve igazi kincsesbánya a zenét és a szép magyar szót szeretőknek egyaránt.”

A kolozsvári zenelíceum zongoratanára volt. Habár igen tehetséges zongorista volt, nem vágyott pódiumi dicsőségre, szólista babérokra. Tanári pályáját, a jövő zenésznemzedékeinek oktatását, nevelését tartotta a legszebb hivatásnak.