„A tudós felelőssége nem ér véget a kutatással”
Április 23–24-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciával emlékezett Szabó T. Attila születésének 120. évfordulójára. A kétnapos rendezvény koszorúzással kezdődött a kolozsvári Házsongárdi temetőben a nagy nyelvészprofesszor sírjánál. Ezt követően az EME székházában kezdetét vette a konferencia, amelyet Bitay Enikő, az EME elnöke nyitott meg személyes hangvételű beszédével, amelyet így zárt: „Szabó T. Attila életműve arra tanít, hogy a tudós felelőssége nem ér véget a kutatással: addig teljes, amíg az, amit feltárt, másokhoz is elér – amíg mások is magukénak tekintik, és tovább viszik. A legszebb pedig az, ha ehhez intézményi háttér is párosul, amely nemzedékről nemzedékre biztosítja a folytonosságot. Mi, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, ezt tekintjük feladatunknak – ma is, és a jövőben is.”
Péntek János akadémikus, nyelvész a nagyszámú érdeklődőnek ismertette a Szabó T. Attila-díjat, amelyet 2016-ban alapítottak, s amelyet a magyar tudományos szaknyelv fejlesztéséért és igényes használatáért ítélnek oda. A folytatásban Szabó T. Attila leszármazottai kaptak szót. Unokája, Szabó T. Anna költő tartott nagyon szép, személyes hangú megemlékező előadást Nagyapámról címmel. A nyelvészprofesszor fia, Szabó T. E. Attila a vasárnaponkénti bükki kirándulások emlékét idézte fel. Fényképekkel gazdagon illusztrált előadásában felelevenítette a természetjárásokat, amelyekre édesapja szoktatta rá, és megállapította, hogy ezekre a kirándulásokra a korszak társadalmi jelenségeként tekinthetünk. Nemcsak magányos túrák voltak ezek, hanem gyakran kisebb-nagyobb csoportban indultak a Bükk ösvényein, a kirándulótársak szintén kiváló tudósok voltak, mint például Benkő Samu, Jakó Zsigmond. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtottak a kötetlen és szabadabb beszélgetésre, amely a kor politikai viszonyai közepette nagyon fontosak voltak.
Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) nyelvészprofesszora és tanszékvezetője részletesen ismertette az intézet munkáját. Bár állandó, fizetett munkatársa nincs az intézetnek, számos olyan projektet valósított meg nyelvész munkatársak, egyetemi tanárok segítségével, amelyek kapcsolódnak a modern magyar nyelvkutatáshoz, a határtalanítás programjához, a nyelvi tervezéshez. Számos kiadvány, szótár jelent meg az évek során, amelyek a helyes nyelvhasználatot, a magyar nyelvi terminológia pontos ismeretét hivatottak segíteni. Az Intézet nemcsak a professzor nevét vette fel, hanem alapvetőnek és követendőnek tekinti szellemi örökségét is.
A csütörtöki napot könyvbemutató zárta, amelyen Kádár Edit, a BBTE egyetemi docense és Péntek János nyelvészprofesszor beszélgettek az Erdélyi magyar nyelvészek című kötetről. Ez a kötet egyrészt olyan erdélyi magyar nyelvtudósok rövid életrajzát, munkásságának bemutatását és életművük bibliográfiáját tartalmazza, akiket kerek évfordulókon a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) keretében köszöntöttek, illetve olyan elhunyt nyelvészekről szóló írásokat is, akiknek munkássága megkerülhetetlen, kiemelkedően fontos. Így a kötetet Péntek János írása nyitja Szabó T. Attiláról, amely a bemutató apropójaként is szolgált.
Szabó T. Attila nyelvészként közismert mindenki számára, ám azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy teológiát végzett, és csak később magyar angol-szakot. Érdeklődése fiatal korában először az irodalom felé fordult, műfordításokat is készített angol költők műveiből, de emellett vonzotta a néprajz, a művelődéstörténet tanulmányozása, művelése is. Kelemen Lajos hatására szerette meg a levéltári kutatást, amelyet aztán közel hatvan éven át kitartó rendszerességgel folytatott. Levéltári búvárlatai során a régi magyar nyelv megannyi érdekes, fontos emlékével találkozott, ezeket az érdekes adatokat több mint másfél millió cédulára rögzítette. Ez a hatalmas adatmennyiség szolgált aztán olyan monumentális munkák létrejöttéhez, mint az Erdélyi magyar szótörténeti tár vagy az Erdélyi Helynévtörténeti Adattár. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztésének és megjelenésének mintegy ötvenéves története van, harmincöt évbe telt, míg mind a tizennégy kötete megjelenhetett. Szimbolikus az is, hogy a professzor életében csak négy kötet láthatott nyomdafestéket, és a negyedik a Házsongárd címszóval zárult. Azonban Szabó T. Attila, bár levéltári búvárlatait természetszerűleg magányosan végezte, iskolateremtő egyéniség volt. Egyetemi tanári munkája során fiatal tanárkollégáiból, később tanítványaiból munkaközösséget szervezett, amely továbbvitte a szerkesztés munkáját, akkor is, amikor a megjelenésre a legcsekélyebb remény sem volt. Így aztán már a második, sőt harmadik nemzedékre hagyományozódott a szerkesztői munka, míg végül a leghatalmasabb nyelvtörténeti szótárunk megjelenhetett. Ehhez fogható hatalmas munka magyar nyelvterületen nem készült. Elsősorban a 16–19. századi régi magyar nyelv szókincsét találhatjuk benne, a címszavakat háromnyelvű értelmezés ‒ magyar, román és német ‒ teszi érthetővé az érdeklődők számára. A magyar nyelv az Erdélyi Fejedelemség korában éppen itt, nálunk, Erdélyben vált hivatalos nyelvvé, így ebben a szótárban nemcsak a korabeli beszélt nyelv életes közelségét találjuk meg, hanem első magyar nyelvű törvénykönyveink, hivatali, jogi szövegeink nyelvét is. A magyar nyelv iránti érdeklődése a nevekre, a személy- és helynevekre is kiterjedt. Kutatásainak eredményei hét gyűjteményes kötetben jelentek meg, hat a Kriterion Könyvkiadó, a hetedik pedig az Európa Kiadó gondozásában, immár halála után.
Őt tartjuk a modern helynévkutatás megteremtőjének, programadó írásain alapul mindmáig a magyar nyelvterületen a helynévgyűjtés és -feldolgozás. Az Erdélyi Helynévtörténeti Adattár cédulái végül kiadatlanok maradtak sokáig, végül a 2000-es években a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem helynévkutatói, Hajdú Mihály professzor irányításával, valamint Bárth M. János és munkatársai kitartó szorgalmának köszönhetően napvilágot látott, s a későbbiekben internetes adatbázisként is hozzáférhetővé vált. Ez a sorozat további feldolgozást igényel, hiszen végül nem jött létre a szótárszerű feldolgozás, amelyet jóval korábban célul tűzött ki Szabó T. Attila, s amelyről a Kalotaszeg helynevei című jelentős névanyagot tartalmazó adattár bevezetőjében értekezik. Ez a feladat végül a Magyar Nemzeti Helynévtár Program (MNHP) munkatársaira maradt. A program a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Debreceni Egyetemen lelt otthonra, ahol Hoffmann István akadémikus, nyelvészprofesszor szakmai irányításával zajlik az egész Kárpát-medencére kiterjedően a magyar nyelvű helynevek gyűjtése és feldolgozása. Ez Erdélyre is kiterjed, az EME nyelvészkutatója, valamint a BBTE adjunktusának irányításával néhány hallgató is részt vesz a nagyszabású kutatásban.
Szabó T. Attila nyelvészeti kutatómunkája, valamint egyetemi tanársága mellett az EME-nek is tevékeny tagja és tisztségviselője volt. Szerkesztette az Erdélyi Múzeum című folyóiratot, az egyesület titkáraként is működött, és kinevezték az EME levéltárának igazgatójává is Kelemen Lajos nyugdíjba vonulásakor. Ugyanakkor megbízást kapott az Erdélyi Tudományos Intézet létrehozására és igazgatására, így nem szentelhette minden idejét és szellemi erejét a levéltár igazgatásának, ezért Kelemen Lajos továbbra is részt vett ennek az intézmények az irányításában. Az EME és az Erdélyi Tudományos Intézet felszámolása, illetve a levéltár államosítása után ezek a szerepei értelemszerűen megszűntek. De megmaradt a levéltári munka, amelyet élete végéig kitartó szorgalommal folytatott, és a nyugdíjazásáig betöltött egyetemi tanári katedrája.
A személyes hangvételű emlékezéseket olyan előadássorozat követte, amely valamilyen módon kapcsolódott Szabó T. Attila nyelvész professzor munkásságához. Fazakas Emese, a BBTE habilitált egyetemi docense Az Erdélyi magyar szótörténeti tár mutatójának szükségességéről értekezett. Örömmel értesülhettünk arról, hogy ez a következő, immár tizenötödik kötet, amely számos, nyelvészeti és a mindennapi használatot könnyítő szempontot egyesítő mutatót tartalmazza, hamarosan megjelenik. Fejér Tamás, az EME Jakó Zsigmond Kutatóintézetének (JZSK) tudományos munkatársa Szabó T. Attila levéltárosi munkásságát, igazgatói kinevezésének körülményeit mutatta be, közelebb hozva a számos teendővel megbízott nyelvész-kutató alakját hozzánk, pályafutása ezen aspektusának alapos feltárásával. Hegyi Géza, aki szintén az EME JZSK munkatársa, a középkori oklevelekben fellelhető erdélyi folyóvízneveinkről értekezett, számos érdekességet tárva fel a kisebb vizeink elnevezéséről. Szabó T. Attila névtudományi munkásságához több kutató előadása is kapcsolódott, olyanoké, akik jelenleg, bár különböző intézményekben dolgoznak, mind a Magyar Nemzeti Helynévtár Program (MNHP) munkatársai is. Szőke Melinda, a Debreceni Egyetem (DE) tudományos munkatársa egy 1261-es dési kiváltságlevél forrásértékéről értekezett. Ez az oklevél, bár hamis, a névtudomány szempontjából körültekintő értelmezés után használható forrásnak bizonyul. Reszegi Katalin, a DE egyetemi docense először rövid programbemutatót, majd érdekes előadást tartott a tulajdonnevek körében is jelenlévő szinonímia jelenségéről, amelynek különböző fokozatait taglalta, skálázta, rávilágítva arra, hogy e jelenség valójában szélesebb, mint első látásra gondolnánk. Wendl Dávid, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorandusz hallgatója, az MNHP munkatársa is egyben, a moldvai Magyarfaluban készített gyűjtéséről, és annak előzményeiről beszélt, valamint Dés helyneveiről, saját kutatásairól tartott rövid ismertetőt. Bárth M. János, az ELTE egyetemi adjunktusa, Erdő- és fanevek Szabó T. Attila Erdélyi Helynévtörténeti Adattárában címmel bemutatta több olyan erdő- és fanevünket, amelyek kikoptak a használatból, és csak helyneveinkben élnek tovább. Ilyen például a kerek szó erdő jelentésben, valamint a száldobos, amelyet ma hársként ismerünk. Az előadások sorát Tamás Csilla − az EME JZSK nyelvészkutatójának, aki egyben az MNHP erdélyi koordinátora is, és e konferencia szervezője volt − előadása zárta, amelyben Szucsági magyar és román helynevekről, avagy a magyar és román helynevek nyelvi érintkezéséről mutatott be konkrét adatokon alapuló kutatást, mely a népiség- és falutörténet, de a nyelvtudomány szempontjából is fontos kérdésekre világított rá.
Tamás Csilla, az EME Jakó Zsigmond Kutatóintézetének tudományos munkatársa
