A folyamat jól indult, de az utóbbi időben megtorpanni látszik. A férfi-nő paritás kérdését a Zöldek viselik leginkább szívükön. Náluk minden fontos pozíciót párban kötelező betölteni. A pártnak is társelnökei vannak. Sőt, az üléseken hozzászólni is párban, azaz felváltva szokás. A másik pártalakulat, mely nagyon szívén viseli a kérdést, a Linke (azaz a volt NDK vörösei, hagyományos magyar terminológiával: pirosai). A nők náluk is – akárcsak a zöldeknél – 50 százalék fölött képviseltetik magukat. Az arány a szociáldemokratáknál is 40 százalék. Őket követik az úgynevezett „macsó” pártok, a német liberálisok (hivatalos nevükön a Szabaddemokraták, 22 százalék) a CDU/CSU (20 százalék), és végül az ideológiájában is antifeminista AfD (11 százalék). (Ők lennének a „fehérek”…?) Egyre inkább úgy tűnik, hogy Európa – így vagy úgy, de mindenképpen – Magyarországhoz viszonyítja önmagát…
Ami azonban a Zöldek nézőpontjából a legfájdalmasabb: a Bundestag képviselőinek mindössze 30,9 százaléka nő, annak ellenére is, hogy a választásra jogosultaknak viszont 51,5 százalékát képviselik. Persze volt ennél rosszabb helyzet is, de 1980 óta a nők parlamenti aránya megduplázódott. Csakhogy az utóbbi ciklusban a 2013-as 36,5 százalékról az 1998-as szintre (azaz a fenti 30,9 százalékra) esett vissza.
A Zöldek nőcsoportjának keserűségét az is növeli, hogy az utóbbi ciklusban a parlamentbe bekerült AfD-sek a korábbi nőpolitikai vívmányokat is rendszeresen kérdésessé teszik.
A Zöldek ezért úgy döntöttek, hogy kidolgozzák, s a Bundestag elé terjesztik egy úgynevezett paritástörvény kritériumait. A cél, hogy a parlamentben a nők minimum 50 százalékban képviseltessenek (több lehet, kevesebb nem). A jelszó: „A hatalom felét a nőknek!” A dolgot némileg bonyolítja, hogy a gender-elmélet követelményeinek megfelelően a „harmadik nemnek” is képviseleti lehetőséget kell teremteni. (A paritás igénye ez utóbbi esetben már meglehetősen zavaros helyzetet teremtene.) A tervezet megszövegezői a törvénybe ugyanis az előírások megsértésnek esetére „világos szankciókat” is be akarnak iktatni.
A párt az Európai Választásokon is feminista programmal szerepel. Egyik plakátjukon a Nagy Francia Forradalom híres jelszavának feminista változata szerepel: „Freiheit, Gleichheit, Schwesterlichkeit!” (szó szerinti magyar fordításban „Szabadság, egyenlőség, nőtestvériség!”) A párt aktivistái a jelek szerint nem csak a humorban, de a feminizmusban sem ismernek tréfát. Az francia jelszó német fordítása eredetileg ugyanis úgy hangzott, hogy: „Freiheit, Gleichheit, Brüderlichkeit!” (A Bruder fiútestvért jelent.) Az új jelszó olvastán immár a férfiak érezhetnék sértve magukat. Szerencsére nem teszik. Egyelőre…
Persze a nők sértettsége magától értetődik, a mienk, férfiaké (ismét csak egyelőre) nem lenne tisztességes, hiszen román testvéreinken is lemérhetjük, vannak sérelmek, melyeket soha nem lehet megbocsátani. Számos román ismerősöm hányta már szememre, hogy mi magyarok annak idején várfalakkal megerősített városainkba is csak nappalra engedtük be őket, éjszaka az őrség a románokat (mármint a többségieket) kitessékelte a falakon túlra. Hogy Brassóba vagy Szebenbe még Erdély fejedelme is csak engedéllyel léphetett be, egy románnak nem tanácsos tudni, mert akkor már változna a gyermek fekvése.
A paritás megteremtésére a Zöldek a híres-nevezetes kvótát látják alkalmasnak. Ahhoz azonban, hogy a tervezetből törvény születhessen, egyszer a parlamenti többséget kell megszerezni. Csakhogy ez korántsem egyszerű. A kérdés ugyanis jogilag még vitatott. A kritikusok úgy vélik, hogy a tervezet elkerülhetetlen beavatkozást jelenthet a pártok belső életébe. Sérülhet a demokrácia. Igaz, a branderburgi tartomány parlamentjében, ahol a zöldek vannak többségben, a döntés már megszületett. 2024-el kezdődően minden parlamenti helyre egy férfit és egy nőt kötelező jelölni. (A harmadik nem kérdése akkor még nem merült fel.) Közülük választhat majd a választó. Ha minden nő nőre és minden férfi férfire szavaz majd, a dolog az 51,5 százalék nő versus 48,5 százalék férfi arány alapján tökéletesen rendben is lenne. Csakhogy Karinthy híres aforizmáját kiforgatva a férfiak és a nők aligha érthetik meg önmagukat, hiszen mind a kettő mást akar: a férfi nőt, a nő férfit. A románok ezt hívnák úgy, hogy harababura?
Az is bosszantó, hogy a nők politikai elkötelezettsége drámaian csökken. Másfél évtizeddel ezelőtt a pártoknak még 450 ezer tagja volt, tavalyelőtt már csupán 350 ezer. De ha a nőket kevésbé érdekli a politika, mint a férfiakat (rejtély, hogy mi miért nem találunk magunknak értelmesebb elfoglaltságot…), akkor hogyan fog működni a kvóta-rendszer?
S ha nem teljesül a törvényes előírás, azaz nem jön össze (legalább) a fifty-fifty, miben áll majd a büntetés? Ejnye-ejnye, vagy valami ennél is súlyosabb? És ha – mondjuk – a kukoricára esik a választás, kiket kell majd kukoricára térdepeltetni, a nőket vagy a férfiakat?
Persze vannak, akikben a kvóta-rendszernél méltányosabb (s nem utolsó sorban komolyabb) megoldás lehetősége is feldereng. Kristina Schröder, korábbi családügyi miniszter és több vezető sajtóorgánum publicistája úgy véli, hogy „egy szabad társadalomban a férfiaknak és a nőknek egyaránt szabadon, és nem valamely állam által elrendelt kvóta alapján kell kibontakoztatniuk személyiségüket.”
Csak ebben az esetben várható el, hogy a nők és a férfiak közti alkati különbségek, melyeket egy 90 országra kiterjedő kutatás is kimutatott, valóban kiegészíthessék egymást, s a parlamentekben és a vállalatok vezetőtanácsaiban kvóta nélkül is méltányos paritás alakulhasson ki.
Ahhoz azonban, hogy ez lehetségessé váljon, arra kellene törvényeket hozni, hogy a politikai és a gazdasági pályák – a természet által rájuk ruházott szerepeket vállaló – nők számára is vállalhatóvá válhassanak. Egyebek közt azzal, hogy a családi kötelességeket állami segédlettel (amire – tudomásom szerint – egyelőre csak Magyarországon folynak komolyan vehető kísérletek) a nők és a férfiak valóban méltányosan megoszthassák egymás között.
A férfiak és nők közti paritás azért is fontos volna, mert az említett kutatások kétségtelenné tették, hogy az átlagos férfi – országtól függetlenül – vakmerőbben vállalja a kockázatot, mint az átlagos nő. Ami azt is megmagyarázta, miért alapítanak a férfiak gyakrabban önálló vállalkozásokat. A férfiak azonban türelmesebbeknek is bizonyulnak, mint a nők. Többségük hajlamosabb lemondani a fogyasztásról, és megtakarított pénzét önképzésbe, vállalkozásokba vagy beruházásokba fektetni. Azaz inkább hajlamos távlatokban gondolkodni…
Az átlagos nők ezzel szemben önzetlenebbek, mint a férfiak. Ez magyarázza, hogy hajlamosabbak segíteni másokon és gyakrabban vállalnak szociális feladatokat. A pedagóguspályától a betegápolásig. Másrészt nyíltabbak is, leplezetlenebbül kimondják a véleményüket, még ha a cégvezetés ezt nem is méltányolja. A nők a közösség szempontjából kedvező magatartásformákat is többre becsülik, mint a férfiak, az utóbbiak viszont a kedvezőtlen attitűdöket büntetik keményebben, mint nőtársaik.
A férfi és női jellemvonások – úgy tűnik – egészen jól kiegészítik egymást. Következésként egy hasonló arányban nőkből és férfiakból álló csapat valóban megfontoltabb döntésekre képes, mint egy olyan, melyben az egyik vagy a másik nem dominál. (A harmadik nem viselkedésbeli preferenciáit az említett kutatás még nem vizsgálta, de ami késik, természetesen nem múlik, s az is bizonyos, hogy az utóbbiak feltárandó sajátosságai tovább javíthatják a parlamenti vagy vállalati döntések kiegyensúlyozottságát…)
Egy demokráciában azonban a paritást nem lehet parancsszóra kialakítani. (Egy parancsuralmi rendszernek erre irigylésre méltóan jobbak a lehetőségei…) Jogállamban a pártoknak kell saját soraikból olyan nőket és férfiakat javasolniuk, akiket a választóközönség valóban megismerhet és elfogadhat.
Mellesleg tapasztalataim szerint a nők sorában sűrűbben fordulnak elő olyan személyek, akik – a Zöldek sorában gyakran domináns – feminizmus túlzásait elutasítják, mint a férfiakéban.
Ami arra látszik utalni, hogy Zöldeknél zajló szelekciós folyamatok – legalábbis a női népesség vonatkozásában – nem igazán reprezentatívak.
