Olaszországi varázslatok
Cittá di Lucca – Lucca, a száz templom városa, Puccini szülőhelye
A ferde tornyáról híres Pisa közelében és a tengerparttól harminc kilométernyi távolságra található Lucca egyre népszerűbb a turisták körében. Érthető, hiszen a napsütötte Toszkána festői kisvárosának igen gazdag történelmi, kulturális, művészeti kincsei vannak, a könnyűzene világsztárjait felvonultató Lucca Summer Festival és az opera szerelmeseinek megrendezett Puccini e la sua Lucca nemzetközi fesztivál révén pedig a zenekedvelők körében is egyre vonzóbbá vált az évek folyamán.
Lucca a legrégebbi időktől létezik. Nevét a ligur luk szóból eredeztetik, ami mocsaras, lápos vidéket jelent. Római kori létezését az ásatások folyamán felszínre kerülő városfalak, az ókori fórum és az amfiteátrum máig fellelhető maradványai igazolják. A középkorban selyemtermékeiről vált híressé, ugyanis miután a Távol-Keletről hozott nyersselymet a luccai mesteremberek minőségi selyemszövetté varázsolták, kelméiket Nyugat-Európa legnagyobb piacain értékesítették. A toszkán Lucca városából indult útjára 1865-ben az olívaolaj-termelésről híres Bertolli-cég is, amely kezdetben csak helyi élelmiszer-kereskedéssel foglalkozott, boltjában olívaolajat, bort, sajtot és olívabogyót, kizárólag helyi finomságokat kínált. Jelenleg a Bertolli a világ első számú olívaolaj-márkája, több mint 40 országban van jelen. Lucca sokszínű történelmi óvárosáról, valamint olyan zeneszerzők szülővárosaként is ismeretes, mint Luigi Boccherini, Alfredo Catalani és Giacomo Puccini.
Lucca varázslatos történelmi és kulturális emlékeit, reneszánsz és barokk kori művészeti kincseket őrző templomait, az óránként harangozó Torre delle Ore magas tornyát, a híres középkori Torre Guinigi tornyot – amelynek tetején az újjászületést szimbolizáló tölgyfák nőnek –, az ókori római amfiteátrum romjaira épült Piazza dell’Anfiteatro terét, elegáns palotáit, Nemzeti Múzeumát, több száz éves botanikus kertjét, Puccini múzeummá alakított szülőházát ma is négy kilométernyi hosszú városfal övezi, védi. A városfal építése 1544-ben kezdődött, a majdnem száz évig tartó munkálatok során csupán a föld feletti falak megépítéséhez közel ötmillió téglát használtak fel – és még ott volt a tizenegy bástya, valamint a falat körülvevő vízárok. A város bevehetetlenné vált, de valójában soha nem kellett egyetlen ostromot sem elviselnie. A 19. században egy Nottolini nevű építész ötletére a sáncokon platánokkal beültetett sétányokat, bicikliutat, a bástyák belsejében pedig játszótereket alakítottak ki, egyszóval az erődítmény együttest az utókor számára is „élhetővé” varázsolták.
A „száz templom városaként” is emlegetett Luccába vonattal érkeztünk. A városba jutást a régi városfal hat kapuja biztosítja. Az állomástól az alig néhány lépésnyire lévő Porta San Pietro kapu felé tartottunk, amikor a fal tövében megláttuk a Puccini jól ismert, félrecsapott kalapos arcképével ellátott „Cittá di Lucca” feliratú plakátot: „Na, jó helyen járunk” – mondogattuk egymásnak. Mivel aznap még Pisába is el akartunk jutni, nem terveztünk hosszú városlátogatást – amúgy is Puccini szülőházára voltunk leginkább kíváncsiak –, de a szemünk úton-útfélen kihagyhatatlan szépségekbe ütközött.
Lucca – Porta San Pietro kapu
Chiesa di San Michele in Foro – a Piazza San Michele hófehér ékköve
Lucca óvárosának egyik leglátogatottabb tere a Piazza San Michele, becenevén Piazza delle Catene, azaz a Láncok tere, amelyet nehéz vasláncok által összekapcsolt kis oszlopok határolnak. A Piazza San Michele teret javarészt középkori épületek ölelik közre, de a tér igazi ékköve a román stílusban épült San Michele in Foro templom, amely hatalmas, hajóra emlékeztető épületének fehérmészkő-homlokzatával hívja magára a figyelmet. A templomot először 795-ben említik ad foro (a fórumon) néven, újjáépítése a 11. században kezdődött. Egyesek szerint az in Foro „ragadványnevet” a Ponte al Foro fahídtól kapta, amely a középkorban a templomot körülvevő csatornán vezetett át.
Chiesa di San Michele in Foro – a Piazza San Michele tér fehérlő ékköve
A San Michele in Foro templom égbe magasodó, csipkedíszítésű homlokzata a 13. században készült, harangtornya a 12. században épült. A luccai selyemszövetek állati és növényi motívumos, vadászjelenetes és geometrikus elemekkel készült mintáit idéző márványintarzia csak a 19. században került rá. A homlokzat elkeskenyedő felső részét különböző díszítésű oszlopok teszik érdekessé, tetejét a templom védnökének, Mihály arkangyalnak négy méter magas szobra és két angyalszobor koronázza meg. Ősi legenda szerint az arkangyal gyémántgyűrűt visel az ujján, a kíváncsiskodók pedig még ma is lesik, hogy esténként csillog-e vagy sem. 
A San Michele in Foro templom főhomlokzatának tetődíszei: Szent Mihály arkangyal és két angyal
A homlokzat jobb alsó sarkában a luccai származású Matteo Civitali Madonna salutis portus nevű szobra áll, amelyet az 1476-os pestisjárvány megszűntének ünneplésére faragott. A templombelső szemet gyönyörködtető művészi értékei közül leginkább a főoltáron lévő, a 13. századból ránk hagyott bizánci stílusú fából készült feszület, Matteo Civitali 1436–1502 között készült Madonna con Bambino-szobra, Luca Della Robia 1440–1460 között megmintázott Madonna con Bambino mázas terrakottája, Antonio (Lucchese) Franchi 1440–1460 között festett Santa Caterina d’Alexandria remekműve és Angelo Santini 1920-ban készített Giovanna d’Arco bronzszobra ragadta meg a figyelmemet. Nos, nem hiányozhatott a kis olasz hiedelemvilágot megidéző kuriózum sem, ugyanis a templomban a főoltár alatt őrzik Giovanni Vambrè üvegablakos márványládájában San Davino örmény zarándok maradványait, akiről a legenda azt tartja, hogy 1050-ben bekövetkezett halála után testének mai napig gyógyító ereje van. A csodatévő San Davinót a zarándokok védőszentjeként tisztelik, és a fejfájástól való megszabadulásban kérik a segítségét. A templomi csendben megszólaló orgona hangjában gyönyörködve azon tűnődtem, vajon a hangszerek királynője hány embernek nyújtott vigasztalást, lelki békét az idők során.
A San Michele in Foro-templom orgonája
Torre Guinigi – Lucca egyik szimbóluma
A Guinigi-torony a 14. század történelmi, építészeti emléke, amelyet annak idején a gazdag Guinigi kereskedőcsalád Paolo nevű családfője építtetett. A 45 méter magas torony érdekessége a tetejében lévő, néhány tölgyfából álló kis „zöld liget”. A legenda szerint a „tetőkert” legmagasabb fáját éppen Paolo ültette, és amikor Francesco Sforza fogságába esett, az általa ültetett fa mind elhullatta a leveleit, megjövendölve a családfő halálát. A toronyba 230 lépcső vezet fel, a magasból még a környező dombokat is látni lehet.
Corte del Pesce – A luccai haludvar
A Piazza Napoleone és a Piazza San Michele között elhaladva sikerült régi, pirosló, szabálytalan téglasoros, boltívekkel ellátott többemeletes épületet fotóznom. Igazából, akkor nem is tudtam, hogy milyen épületet örökítettem meg, csak megtetszett ódonságának történelmi „illata”, az ablakokból és teraszokról felénk integető virágözön és az a kicsi erkély, amelyről Rómeó és Júlia, a veronai szerelmesek jutottak eszembe. Utólag néztem utána, így az épület nevét is csak később tudtam meg: a 12. században épült Corte del Pesce volt a helyszíne a város halkereskedelmét lebonyolító piacnak, ahol az áru nem annyira a tengervízi halakból, mint inkább a Serchio folyóból és a környező patakokból kihalászott „zsákmányból” állt – mindez arra enged következtetni, hogy a luccai lakosság inkább az édesvízi halakat kedvelte.
Piazza dell’Anfiteatro – Lucca ellipszis formájú történelmi emléke
Talán nincs is olyan turista, aki látogatása során kihagyná Lucca ellipszis formájú hatalmas amfiteátrumterét, ahol az azt övező épületek földszintjén, miközben hangulatos kis teraszon a legerősebb olasz eszpresszót vagy a jégbe hűtött koktélt fogyasztod, nyugodtan végigmustrálhatod az arra járó turistákat, találgathatod, ki honnan jött és merre megy. Aki pedig a tér struktúrájára is kíváncsi, amíg óriáspizzáját majszolja, a magas és keskeny homlokzatú sárga és fehér épületeket is megcsodálhatja. A tér történelmi emlék, hiszen már neve is utal arra, hogy az ókorban itt amfiteátrumot építettek, amely nagyjából 10 ezer néző befogadására volt alkalmas. A népvándorlás korában az amfiteátrum romba dőlt, a város lakói a romok maradványait széthordták és lakóházakat, templomokat építettek, idővel az amfiteátrum nézőterét, később pedig az arénáját is beépítették. A 19. században Lorenzo Nottolini építőmester ötletei alapján elkezdődött a tér újratervezése, átalakítása, amelynek jelenlegi ellipszis alakja egybeesik az ókori cirkuszi mutatványok helyszínével.
Il Teatro Comunale del Giglio – avagy a Liliom Színház
A Giglio városi színház a Piazza del Giglio téren Olaszország egyik legrégebbi nyilvános színháza, több mint négyszáz éves. A kezdetekben Public Theatre és National Theatre volt a neve, a Giglio, vagyis a „liliom” nevet csak 1817 után kapta a Bourbon család tiszteletére, amelynek címerében három aranyliliom látható. 
Teatro del Giglio – Liliom Színház
A Liliom Színház aranykorát a 19. században élte, amikor a legjobb olasz társulatokat, a leghíresebb művészeket és az olasz melodráma nagy főszereplőinek legszebb alkotásait látta vendégül Verditől Rossiniig, Bellinitől Mascagniig. A kor leghíresebb énekesei – köztük Maria Malibran mezzoszoprán, Gilbert Duprez tenor, Nicola Tacchinardi tenor és csellóművész – léptek színpadára, de a „cuore”, a színház „szíve” ma is a luccai születésű Pucciniért dobog. 1985. február 20-án a Teatro del Gigliót „hagyományos színházként” ismerték el, amely országszerte növelte hírnevét. Opera-, tánc- és prózai előadásaival, szimfonikus és jazzkoncertjeivel, valamint a Puccini-napokkal a színház azóta is töretlen sikernek örvend. A Giglióban fellépő jelenkori sztárok között olyan nevek szerepelnek, mint José Carreras tenor, Angela Gheorghiu szoprán, Salvatore Accardo hegedűművész, a Woody Allen New Orleans Jazz Band, vagy az MM Contemporary Dance Company.
Corte San Lorenzo 9. szám – Puccini szülőháza
Közel a San Michele in Foro templomhoz, a kicsiny Piazza Cittadella téren szinte minden Pucciniről szól: a zeneszerző Tosca, Manon Lescaut, La Bohème és M-ma Butterfly című nagy sikerű operáiról elnevezett kis kávézók és éttermek teraszai, a tér közepén Vito Tongiani szobrászművész cigarettázó Puccinit ábrázoló bronzszobra és az emléktárgyak gazdag választékát kínáló ajándékbolt is. A fő attrakció mégis a tér északkeleti sarkában, a Corte San Lorenzo 9. szám alatt található emeletes ház, Puccini múzeummá alakított szülőháza, ahol az operaszerző gyerek- és kamaszkorát töltötte.
Puccini bronzszobra a Piazza Cittadella téren, Vito Tongiani szobrászművész alkotása
Museo Casa Natale Giacomo Puccini – Puccini múzeummá alakított szülőháza
1974-ben Rita Puccini Dell’Anna a Puccini Alapítványnak adományozta a lakást, amely végül 1979-ben múzeumként nyílt meg a látogatók számára. A Museo Casa Natale Giacomo Puccini szobáiban amellett, hogy képet alkothatsz arról, milyen is lehetett a lakás Puccini születésekor, rengeteg Puccini-emléket raktározhatsz el a szívedben. Már csak a Steinway & Sons zongora látványába is beleremegsz, ha elgondolod, hogy a fehér-fekete billentyűkön egykor Puccini ujjai szaladtak végig, miközben világsikert arató operáinak csodálatos dallamait komponálta.
A borzongató, megható emlékek sorából megemlíteném a fényképekből kirajzolódó életpillanatokat, amelyek között a Torre del Lagón töltött napok egyik csónakos kirándulásának egyedüli családi emlékét megörökítő fotó is látható; a kéziratok sokaságát, a leveleket és festményeket, szobrokat, emlékérméket, Puccini íróasztalát és zeneszekrényében a lemezjátszót a bakelitlemezzel – amelyen a Bohéméletből Musetta keringőjét Lucrezia Bori spanyol lírai szoprán énekelte; a barátjának dedikált Bohémélet-partitúrát, az Omega zsebórát – amelyet a római polgármestertől kapott ajándékba a Himnusz Rómához kompozíciójáért 1919-ben –, a díszes sétabotot és a prémes fekete kasmírkabátját a fehér selyemsállal. Elegáns vadászöltözékét, a Tosca és a Bohémélet gyönyörű ruhakölteményeit, a zeneszerző halálát „gyászoló” szárított virágcsokrot, valamint az Umberto Brunelleschi vázlata alapján készült egzotikus Turandot-jelmezt, amelyet Maria Jeritza, az opera aranykorának primadonnája Puccini utolsó, befejezetlen operájának, a Turandotnak az 1926-os New York-i premierjén viselt.
Puccini elegáns vadászöltözéke
Az Umberto Brunelleschi vázlata alapján készült egzotikus Turandot-jelmez
Hogy ott lehettem, nem felejtem el sohasem. És miközben most már itthon, de lélekben még gyakorta ott vagyok, a Pillangókisasszony csodálatos zenéjét hallgatom és a Puccini-ajándékboltban vásárolt emlékeket nézegetve álmodozom.
Borítóképen Puccini Steinway & Sons zongorája. A fotók a szerző felvételei.
