Iohannis visszalépett a NATO-főtitkári jelöltségtől, Románia is Ruttét támogatja (FRISSÍTVE)

Klaus Iohannis államfő visszavonta jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, Románia is támogatja, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök kerüljön a védelmi szövetség élére - közölte csütörtökön az elnöki hivatal.

A Iohannis visszalépéséről szóló döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után megjelent sajtóközleményben hozták nyilvánosságra. A közlemény szerint Iohannis a nemzetbiztonsági testület ülésén bejelentette, hogy visszalépéséről már a múlt hét végén tájékoztatta a NATO-szövetségeseket.

Iohannis kikérte a védelmi tanács tagjainak véleményét Mark Rutte jelöltségéről, és tanács egyetértett azzal, hogy Románia támogassa a holland miniszterelnököt a NATO-főtitkári poszt elnyerésében - közölte az elnöki hivatal.

A második elnöki mandátuma végéhez közeledő Iohannis március 12-én sajtóértekezleten jelentette be, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét. Akkor azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség legmagasabb tisztségét. Úgy értékelte: a "kiszámítható és megbízható NATO-szövetséges Romániának" jogos törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljon az euroatlanti struktúrák vezetésében, és a NATO döntéseit is kiegyensúlyozottabbá teszi, ha a kelet-európai térségnek erős és befolyásos képviseletet biztosít.