Csodálatos, hogyan ötvöződik két kultúra, s milyen jó összhangban fér meg egymás mellett a római kori és a bizánci stílus. Stílus és életmód, diplomácia és művészet tükrözi a jómódot – elegáns régi épületek, árkádok, gazdag kereskedők kirakatai árulkodnak a múlt pompájáról, a lüktető életről.
Sokan tévesen hiszik, hogy Velence csupán vízbe szúrt cölöpökre épült város. Velence 118 kisebb homokszigeten fekszik, ami között áll a lagúnákban, csatornákban áll a víz. Tölgyfából, bükkfából cölöpöket készítettek, beleverték a laza homokba, a sós víz pedig konzerválta a fát, így az nem rothadt el. A velenceiek ősei még Torcello települést választották lakhelyüknek a VI. században, és idővel költöztek át a mai Szent-Márk tér helyére. Később a süllyedő Torcello halott lagúnává válik. Az új város területén a bizánci uralkodók mintájára a Tízek Tanácsa választotta a Dózsét. Ez a tisztség életre szóló volt. Velence védőszentjeként Szent Márkot választották, ezért próbálták holttestét is ide hozatni: az evangélista földi maradványait ellopták az egyiptomi Alexandriából, s hogy az iszlám vámosokat megtévesszék, disznóhús közé rejtették az ereklyéket.
A város a IX. században már önálló életet él és virágzik. Mozgalmas, díszes épületek sorakoznak főterén, s bár Bizánc fokozatosan elveszíti behatását, maradnak a szemet gyönyörködtető keleti kupolák, római kori oszlopok, épületek.
Akár a Szent Márk székesegyházat, akár a Dózse palotát figyeljük, meggyőződhetünk, hogy Velence különböző irányzatok csomópontja, a keleties Bizánc és a gótikus stílus nagyszerű keveréke.
A Szent Márk székesegyház bejárata (fotók: facebook/italy.venice)
A Szent Márk székesegyházat az évszázadok során többször is átépítették. Eleinte csupán az evangélista holttestét akarták itt elhelyezni, de idővel a város gazdagsága és befolyása növekedett, így ambíciozus kezek többször is bővítették az épületet. A görög kereszt alaprajzú székesegyház belsejéből látható, eredetileg csésze formájú kupolák tetejére a XIII. század közepén magas, fából és ólomból készült hagymakupolákat formázó felépítvények kerültek. Gazdagon aranyozott szobrok, többek között a város jelképe, a szárnyas oroszlán díszeleg a kupola körül. E bonyolult kialakítású talapzaton a homlokzat legmagasabb pontján áll Szent Márk szobra. A templom belsejében, aranyozott háttérben látható mozaikberakások több nemzedéknyi idő alatt készültek el. A különböző színű márványoszlopok közül többet a bizánci birodalom régebbi templomaiból raboltak el.
A székesegyházból a Dózsének egyenes átjárása volt a palotába – mi csupán egy szempillantást vethetünk az átellenben levő pazar díszítésű épületre, ugyanis ahhoz, hogy ide bejuthassunk, jókora sort kellene kiállnunk, valamint meg kellene váltanunk az egyáltalán nem olcsó belépőt. Kívülről viszont, amit látunk, minden pénzt megér: itt mindig hemzsegnek a turisták, nincs szükség reklámanyagra, mint másutt. Ebben a különleges gótikus épületben lakott tehát a Dozsé, Velence város elöljáróságának vezetője. Ez az épület adott otthont számos politikai intézménynek is. A Dozsé palota némileg anakronisztikusnak tűnik: elkészültekor Itália más városaiban a gótika helyét már átvette az újonnan felfedezett klasszicizmus. Különben a gótika ilyen formájára Velencén kívül másol nem kapunk példát. A homlokzat legalsó szintjét egy szellős árkádsor alkotja csúcsos boltívekkel, fölötte helyezkedik egy jóval sűrűbb árkádsor sűrűn faragott díszítőelemekkel. Az összefonódott, áttört csipkézet felett a második szinten érdekes módon jókora falfelületek találhatók, amelyet csak néhol szakítanak meg a nagy, boltíves ablakok. Ez mégsem kelt „fejnehéz” benyomást: a palota kecsesen elegáns, játékos összképet nyújt. Ötven méter magas, homlokzatát rózsaszín és fehér márvánnyal burkolták.
Lenyűgöző a város szépsége
Miután kívülről megcsodáltuk a palotát, az alsó szintre igyekezünk; itt látjuk az eredeti oszlopokat, melyeken valamikor az épület állt. Idővel ezeket a cölöpöket lecserélték, de egy maketten még látható a cölöpökön fekvő palota.
A káprázatos külső még pazarabb gazdagságot rejt magában. Intarziával díszített ajtók, gazdagon aranyazott stukkók, kazettás mennyezettű termek sorakoztak előttünk: a Dózsé magánlakosztálya, majd a tanácstermek. Egyik teremben óriási földgömb, a falon különböző régi térképek, feltüntetett vízi utak. Világossá vált, hogy Velence fénykorát a hajózás biztosította. Kereskedők hozták-vitték portékájukat, Velence fontos csomópont volt a kelet-nyugat között. Talán hanyatlása abban a pillanatban kezdődött, amikor a szárazföldi kereskedelmi utak jobb mozgásteret biztosítottak, mint a hajózás.
Egyik térképen azt is megfigyeltük, hogy a „Romania” néven szereplő terület a Dunától délre volt, míg a Dunától északra lévő terület, Vlachia s Transilvania néven szerepel.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
