*** Az első rész ide kattinva olvasható. ***
*** A második rész itt található. ***
*** A harmadik részért kattintson ide. ***
*** A negyedik részt itt olvashatja***
*** Az ötödik rész itt található ***
*** A hatodik rész itt van. ***
*** A hetedik részért kattintson ide. ***
December hatodikán már a korai órákban találkoztam az olasz fiatalemberrel, Marcóval, akit az indiai-pakisztáni határátkelőnél ismertem meg, és kapcsolatba maradtunk. Taxiba ültünk, és ahhoz a buszmegállóhoz igyekeztünk, ahonnan a világhírű afganisztáni Bámiján-völgy felé vehettük az utunkat.
A hely hivatalos neve Bámiján-völgyi kultúrtáj és régészeti leletegyüttes. Aggódtunk, ugyanis 2024 tavaszán, azaz alig néhány hónappal korábban, mint amikor mi ott tartózkodtunk, három spanyol turistát meggyilkolt itt a tálibok hatalmát gyengíteni és megdönteni próbáló Iszlám Állam terrorszervezet.
Felöltöttem a legmelegebb ruháimat, ugyanis a Kabultól 230 kilométerre északnyugat-nyugatra található Bámiján, 2500 méteres tengerszint feletti magasságban található. Félő volt, hogy egy esetleges havazás vagy hóvihar esetén képtelenség lesz eljutni odáig, vagy visszajönni onnan Kabulba.
Megérkeztünk a városba. Olyan volt, mintha a vadnyugat régi települése lenne: a főutca mentén található szinte minden, étkezde, gyógyszertár, barkácsműhely, bank, teázó (kocsma természetesen nincs), fodrász- és borbélyműhely. A patak túloldalán lévő Noorband Qualla szállodát kerestük. Könnyen ráleltünk, ugyanis az épület fölött homokzsákokkal védett lőállás tornyosult, benne fegyveres őrrel. A legtöbb turista itt száll meg Bámijánban, ezért őrizni kell.
Kebabot ettünk, hatalmas kazánban főtt, a csap végén zokni segítségével megszűrt teát fogyasztottunk, majd meglátogattuk a Shahr-e-Gholghola középkori város romjait. Történészek szerint 1221-ben itt zajlott Bámiján ostroma, Dzsalal ad-Din Mingburnu, a Khwarezmán Birodalom utolsó uralkodójának mongol üldözése során. Tulajdonképpen 1221-ben Mutukan, Csagatáj kán legidősebb fia és Dzsingisz kán kedvenc unokája a csatában a falakról kilőtt nyílvesszőtől meghalt, ami Dzsingisz kánt a város és környéke lakosságának lemészárlására késztette.
Meghatódtunk Marcóval, hogy milyen különleges történelmi helyen járunk. Megismerkedtünk az egyetlen turistával, akivel a kabuli szálláson kívülieken találkoztam az országban. Frank német, a biztonság kedvéért a tálibokkal szoros kapcsolatot ápoló turisztikai ügynökséggel, sofőrrel, idegenvezetővel és nyugati típusú terepjáróval vágott neki a körútnak, amelynek során több tartományt is meglátogatott.
Szürkülődött, visszaindultunk hát a szállásra, s felfedeztük, hogy a szállás mellett sportlétesítmény is működött. „Természetesen” csak férfiak röplabdáztak ott, fegyveres tálib őrizte őket. Odébb egy focipályát is megláttunk, beálltunk mi is játszani a gyermekekkel.
Remekül szórakoztunk, teljes volt a kikapcsolódás. Nem gondoltunk a tálibokra, a veszélyekre, a Kabulba történő visszatérés esetleges nehézségeire.
A háttérben gyönyörű, behavazott ormú hegyek húzódnak meg – idillikus környezet. Igen ám, jutott mégis az eszünkbe, hogy nem szabad elfelejtenünk, 2024 tavaszán az Iszlám Állam éppen itt gyilkolt meg három spanyol turistát, több személy pedig, beleérve a turisták kísérőjét és a fordítójukat, megsebesült.
Forró zuhanyra is lehetőség volt a szálláson. Kopogásra lettem figyelmes, kinyitottam az ajtót, két fegyveres férfi mosolygott rám. Egyértelmű volt: helyi tálib illetékesek. Mindenfélét kérdeztek, majd afelől érdeklődtek, rendben vagyunk-e. Távozáskor természetesen megkérdezték, elégedettek vagyunk-e az általuk foganatosított biztonsági intézkedésekkel, jól telik-e Afganisztánban. Mégis, mit válaszolhat ilyenkor az ember…?! Igen – mondtuk.
Ekkor kaptam a hírt, hogy a Kam Air légitársaságnál foglalt repülőjáratomat törölték. Az email üzenetben szó sem volt átfoglalásról vagy a 280 dollár visszafizetéséről. Válaszoltam nekik, vajon megoldható-e mégis az átfoglalás?
December 7-én Marcóval a közelben található Band-e Amir Nemzeti Parkot látogattuk meg. A recepciós fiúkkal előre leegyeztetett helyi férfi és tinédzser fia pontosak voltak, így reggel nyolckor el is indultunk. Útközben szamárháton közlekedő helyieket és csodálatos havas tájat láttunk. A bejáratnál tájékoztató felirat: a 613 négyzetkilométeres létesítmény Afganisztán első nemzeti parkja, 2015-ben hozták létre, jellegzetessége a sok tó és kanyon.
Helyenként megcsúszott az ősrégi autó (hóláncokról nem is hallottak a helyiek), de viszonylag biztonságban érkeztünk el a kilátóhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tóra. Merengtünk Marcóval: a nehézségek, viszontagságok ellenére mégis jó dolgunk van, kiváltságosak vagyunk, hogy itt lehetünk.
A bejáratnál árusok és a mínusz 10 Celsius fokos valós hőérzetű hidegben balerina cipőcskében és zokni nélkül járó gyermekek fogadtak. Vettünk volna nekik az árúba bocsátott vastag zoknikból, de tudtuk, hogy leveszik majd róluk, s ismét megpróbálják eladni egy következő vásárlónak.
Lélegzetelállító táj tárult elénk, percekig nem jött ki hang a torkomon. Ráadásul egyedüli látogatók voltunk, nem volt tömeg, sem hangzavar. Kibéreltük az unott férfi csónakját, aki unottan körbevitt a tavon. Elgondoltuk, milyen békés itt minden, holott az országban több mint száz éve egyik fegyveres konfliktus a másikat éri.
Hat tojásból készített rántottára hívtuk meg a sofőrt és fiát. Amolyan gesztusértékű reggeli volt, mert a fuvart is megpótoltuk valamennyivel. Még a kiskeresetű újságíró számára is kevés volt ez az összeg, nekik pedig szép összegnek bizonyult. Bámijánban nincs munkalehetőség, panaszkodott kísérőnk, novembertől februárig szinte egyetlen turista sem jön a völgybe, minden pénz számít nekik. Ismét felötlött bennem, hogy a világ egyik legszegényebb országában járok.
Közben email érkezett a Kam Air légitársaságtól: átfoglalták a repülőjegyemet, ám a dátum nem bizonyult jónak számomra, mert nem felelt meg az Abu Dhabi – Kolozsvár járattal. Más dátumot kértem. Szerencsére rögtön válaszoltak, ám láttam, hogy az új járat 80 dollárral olcsóbb volt.
Ismét üzenetet küldtem: ha már érvénytelenítették a repülőjegyemet, s az átfoglalás nem volt automatikus, hanem csak kérésre hajtották végre, sőt, még a pénzt sem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni, akkor legalább a mostani 80 dolláros különbözetet adják vissza…
Válaszuk: nem. Belenyugodtam a sorsomba.
A kora délutáni órákban értünk vissza Bámijánba, és egyenesen a világhírű óriás Buddha-szobrok „hűlt helyéhez”mentünk. Tátott szájjal néztük a szobrok robbantása következtében maradt űrt, ahol valamikor az emberiség egyik csodája állt. Az űr tulajdonképpen az emberiség szívében tátong, mert „megengedtük” a táliboknak, hogy a világörökség eme részét tönkretegyék.
A hatalmon levő tálibok 2001. február 26-án megkezdték a világ legnagyobb álló Buddha-szobrainak a lerombolását Bámijánban. A település és a völgy a középkori selyemút mentén, Afganisztán középső térségében terül el. Fénykorában fontos buddhista központ volt, ahol szerzetesek ezrei éltek, míg a 10. században az iszlám hódítás el nem érte a szent helyet.
A cultura.hu szakportálon megjelent tanulmány szerint a bámijáni völgyben húzódott a buddhista terjeszkedés nyugati határa, és a hely az elmúlt évezred nagy részében fontos kereskedelmi gócpontnak számított: Kelet és Nyugat találkozási pontjának, ahol a régészeti feltárások tanúsága szerint görög, török, perzsa, kínai és indiai befolyás keveredett, olyan mértékben, mint talán sehol máshol a világon.
„Afganisztán a 11. század előtt – mielőtt megtörtént volna a muszlim hódítás – nagy buddhista központ volt, otthona számos nagy múltú mesterműnek. A terület fontos csomópont volt, a selyemút mentén virágzott a kultúra, a gazdagság. Kabultól északnyugatra, Bámiján tartományban, 2500 méteres tengerszint feletti magasságban a 6. században hatalmas Buddha-szobrokat faragtak a sziklafalba, a legnagyobbakat a világon, a nagyobb 55, a kisebb 38 méter magas volt.
A kisebbik Buddha-szobrot 544 és 595, a nagyobbikat 591 és 644 között faragták ki a sziklafalban. A tálibok – az iszlám szélsőséges változatát képviselő szunnita muszlim és pastu nacionalista mozgalom – először 1996 és 2001 között voltak hatalmon Afganisztánban. 2001-ben, amikor a tálibok hatalmuk csúcsán voltak Afganisztánban, vezetőjük, Omar molla harcot hirdetett a bálványimádás ellen. Legismertebb és legnagyobb áldozatai – mind a méretüket, mind pedig szimbolikus jelentőségüket tekintve – a sziklafalba faragott bámijáni álló Buddha-szobrok voltak. A világ legnagyobb ilyen jellegű alkotásai – az egyik 55 méter magas volt – a VI. században készültek” – írja a portál.
A robbantások következtében a nagyobb szoborból szinte semmi sem maradt meg.
FOLYTATJUK
