Az ajánlás szerint az Exit Kiadó gondozásában megjelenő történelmi visszapillantó lényegesen több a sok száz éves múltú iskola sporttörténetének jól dokumentált kronológiájánál. A szerzők „olvasmányos, hangulatos történetekkel, visszaemlékezésekkel, emberi oldalukat felvillantva elevenítik fel a kolozsvári közélet olyan alakjait, akiket csak fényképeken, lexikonokban, kitüntetésekkel borítva vagy tudományos munkák borítóján láthattunk” – olvasható Timár Ágnes, az iskola nemrég leköszönt igazgatójának előszavában.
A könyvbemutatón a szerzők külön kiemelték: a kötet ötletgazdája Vizi Imre matematikatanár, maga is jeles sportoló, a kosárlabda-válogatott volt tagja, az ő felkérésének tettek eleget a szerzők, amikor vállalták a feladatot. Az iskola egykori legendás aligazgatója sajnos már nem érhette meg e könyv megjelenését.
A mai Báthory-líceum elődiskoláinak története Páll Szabó Ferenc történész kutatómunkájának köszönhetően elevenedik meg az olvasók előtt. A tanulmányból kiderül: az 1579-ben alapított jezsuita iskola első sport- és szabadidős tevékenységére utaló beszámoló 1686-ból származik és Apor Péter történetíró nevéhez fűződik, aki maga is az iskola diákja volt. Tornatanítás csak sokkal később, 1857-ben kezdődött, az iskolai tornaóra bevezetésére pedig 1868-ig kellett várni, ezt követően válik a tanterv részévé a „szellem és test együttes fejlesztését” szolgáló tevékenység.
Killyéni András a 19. század első felétől az 1980-as évekig kíséri el az olvasót. Pontosabban 1818-tól, az olasz Gaetano Biasini nevéhez fűződő Viadaliskola létrehozásától – a római katolikus, református, illetve unitárius iskolák diákgenerációinak sora tanult vívni itt. Megtudhatjuk: Kolozsváron elsőként a Római Katolikus Gimnázium döntött saját tornaterem felépítéséről 1892-ben. A kolozsvári sporttelepet 1911-ben avatták fel, ezt követően lehetőség nyílt nagyszabású iskolaközi versenyek szervezésére is. A sporttörténész külön fejezetet szentel az első piarista labdarúgócsapatnak, illetve az „Ozoray–Schenker-korszaknak”, a testnevelő tanár-vívóedző Kolozsvárra költözése „óriási löketet adott a helyi sportéletnek” – írja. 1952-től az iskolában magyar tannyelvű testnevelőtanár-képző osztály létesült, 1955-ben beindult egy második is. Számos szakember végzett Lőrinczi Ferenc és Réthy Károly szakmai irányítása alatt. Szintén külön fejezet szól a híres 1973-as generációról: ritkaság, hogy egy iskolai évfolyam olyan négy klasszis sportolót adjon, mint Zörgő Éva (gerelyhajítás), Pap János (vívás, az iskola első olimpiai érmese), Szabó Pál (vívás), Mike Klára (gyorskorcsolya) – hogy csak néhány jelentős momentumot emeljek ki az iskola gazdag sporttörténetéből, a teljesség igénye nélkül.
Bevallása szerint a legnehezebb dolga Boros Miklósnak volt, aki az elmúlt negyven év kronológiáját állította össze. „Kell még idő, amíg megfelelő helyre kerülnek ennek a korszaknak a történései” – mondta a szerző a könyvbemutatón. A kommunizmus utolsó évtizedének, az „ellentmondásos 80-as éveknek”, majd a rendszerváltozás utáni „lassú építkezés” korszakának az eredményeit, sikereit soroló összefoglalójában külön szól a Báthory sikersportjának számító, Marton Sándor nevéhez fűződő tájfutásról, illetve az új sikersportról, a röplabdáról, amely az egykori sportosztály diákjának, Mihály Bélának köszönhetően vált népszerűvé és eredményessé.
A kötetet Szénási Zoltán, Hoch Sándor, Egyed Emese és Panek Kati visszaemlékezései teszik színesebbé.
