Popovici, az egyszemélyes csapat

Popovici, az egyszemélyes csapat
Egyszer fent, egyszer lent. A sportban sem lehet mindig nyerni: vannak rossz napok, formán kívüli időszakok, olykor személyes ambíciók és ezek függvényében változó prioritások. Bármilyen profi sportoló is legyél, lehetetlen folyamatosan csúcsformában lenni, maradni.

Ezeket a gondolatokat juttatta eszembe David Popovici múlt heti „tündöklése és bukása”, amit már megannyi „kanapé-kommentelő” vagy éppen publicista kivesézett különféle hangnemekben. Egy lényeges dolog fölött azonban mind átsiklottak: nem az a baj, hogy Popovici most épp lecsúszott a dobogóról, miután ráadásul az elődöntőben még könnyen verte a mezőnyt, hanem az, hogy rajta kívül nemigen van/volt kinek szorítani a fukuokai vb-n. Ezért annyira fájdalmas még a szakmabelieknek is, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, illetve ezért annyira frusztráló a tévé előtt üldögélők számára...

Igen, a vizes vb-re elutazott romániai küldöttséget majdhogynem egy kézen meg lehet számolni, ha pedig csak az úszókat vesszük, akkor már sok is hozzá egy kéz. Két román úszó volt ugyanis a csapatban – Popovici mellett egy hozzá képest szerényebb képességű úszó –, ilyenformán némi túlzással mondhatni: Fukuokában David Popovici volt egy személyben a román csapat…

Ehhez képest a magyar színeket képviselő úszók közül szinte minden versenynapra jutott egy-kettő, de olykor még több is, no meg ott voltak a nyíltvízi úszók, hogy a két vízilabda válogatottról ne is beszéljünk… Mindeközben lakosság szempontjából Románia kétszer akkora, mint Magyarország, és bár erre vonatkozó tudományos információim nincsenek, nem hinném, hogy a magyaroknak inkább a génjeiben lenne az úszás, mint a románoknak. De hagyjuk is az úszást: ha elvonatkoztatunk a vizes sportágaktól, akkor megnézhetjük például, hogy jelenleg mintegy húsz magyar sportoló szerzett már indulási jogot a párizsi olimpiára, míg a román sportolók közül csupán alig féltucatnyi.

A következtetés tehát egyértelmű: nem az emberben/nemzetben keresendő a hiba, hanem a rendszerben. Persze nem mondok most újat ezzel, de mégis megdöbbentő ezeket a számokat nézni, és rájönni, mennyire mostohagyerekként kezelik nálunk a sportot… Mennyi tehetség vész el amiatt, hogy nincs lehetőségük kibontakoztatni azt, amiben Popovici-hez hasonló világsztárok lehetnének! Vajon mi lenne, ha nem csak szinte kizárólag a szülők anyagi helyzetétől függne, hogy járhat-e sportolni a gyerek, hogy utazhat-e versenyekre, hogy megkapja-e a legjobb felszerelést, a legjobb edzőket?

Mindezek után már csak egyetlen kérdésem maradt: mikor fog ez változni? Mert ugyan elkészült a sportstratégia – éppen Magyarországi mintára –, ám mire meglett, már nincsenek tisztségben azok, akik kezdeményezték, és akiknek szívügye volt. Sőt, már sportminisztérium sincs, csak ügynökség, s mindezen okok miatt komoly fenntartásaim vannak a sportstratégia jövőjét illetően.

varosnapokHirdetés

Lehet, hogy az is… elúszik?

Képünk illusztráció