Szenvedélyünk tovább szeret - Láng Gusztáv halálára

Akkora volt, hogy nagyobb nem is lehetett volna, mégsem nyomasztott. A táskák a szeme alatt, az elcigarettázott és bizonyára elsokmindezett kacagása, ahogy csípőre tette a kezét: ettől nem nyomasztott.

„Érintkezési felületek” – legutóbb ezzel bűvölt el, akkor még nem tudtam, hogy utoljára. Azokat a felületeket nevezte el így, amelyek az erdélyi és a magyarországi irodalomban egyaránt megvoltak, s mindkét irodalomban írókat izgattak, ihlettek meg. 

Szerettem a kezét. Szép volt a keze, ahogy magyarázott, a kerek arca ragyogott, a szeme csillogott, mosolygott, ha Dsidáról, Áprilyról, Móriczról, Jékelyről, Szilágyi Domokosról, Páskándiról beszélt. Az utóbbiakról, meg Panek Zoltánról szatmáriként is, mert nagy lokálpatrióta is volt, nemcsak nagy erdélyi és nagy magyar, a szónak a legjobb, alapos, szenvedélyes, európai értelmében. Európán azt értette, amit Márai: hogy a műveltséget őröli az agyad.

Nagy őrölő volt. Mindig meglátott valamit, aztán belekapaszkodott, kutatta, áramos rokonságokat állapított meg. 

Mint Poszler, konzervatív volt, bár nem garbóval és frissen borotváltan, inkább bohémen, gombászósan, horgászósan, viccmesélősen – de mint Poszler, ő is ismerte a posztmodernt is, meg a moderneket is.
Sok konferencián, sok Kolozsváron találkoztunk. Szatmári volt, de Kolozsváron végezte az egyetemet, ott volt több nemzedék emlékezetes tanára, egy két lábon járó, jó humorú irodalomtörténet. Írásait, akár Székely Jánosról, akár Gulácsy Irénről, akár a kisebbségi képzetekről – melyekhez több megértéssel és bölcsességgel viszonyult, mint én, talán éppen igazi humora miatt – gyakran használom. De nem is csak használom: őrölöm én is, akiben sok operett van, ahogy számára is az volt a legőrületesebb képzavar, amit egy slágerben hallott: így jó csókolózni egyedül.

Emlékszem, egyszer Boka Lacival vártuk egy félixfürdői medencében. Egy szüntelen konferencia apró szünetében mentünk oda, megbeszéltük, hogy találkozunk. Nem jött, aztán kiderült, egy másik medencében terült el teljesen nyugodtan.

Imádtam. Nagyszerűen tudott egyszerű lenni, a szenvedélye sosem változott gőggé, még a hiúságot is csak ritkán éreztem villanni. Olyan ember volt, amilyennek a legjobb erdélyieket képzelem.
Isten nyugtasson, Guszti!

Borítókép: Rohonyi D. Iván