Maga a konklávé szó azt jelenti: kulccsal, ez a bíborosi testület bezártságára utal és 1274-ből származik, amikor a politikai befolyástól tartva úgy döntöttek, hogy a pápaválasztás kulcsra zárt ajtók mögött történjen. 

A pápa elhunytának pillanatától az új egyházfő megválasztásáig – amit sede vacante néven ismerünk – a kamarás bíboros, a camerlengo irányítja a Vatikán napi ügyeit, és koordinálja, szervezi az előkészületeket. E tisztséget jelenleg Kevin Joseph Farrell ír származású amerikai bíboros látja el. Szintén rá hárul a feladat, hogy a pápa halálhírét közölje a világgal, hogy a pápai lakosztályt bezárja s lepecsételje az ott lévő okmányok védelme céljából, s hogy a pápa halászgyűrűjét széttörje, nehogy az illetéktelen kezekbe kerüljön, s visszaélések forrása legyen.

Kevesen tudják, de elméletileg nem csupán bíboros választható pápává, hanem bármely megkeresztelt katolikus férfi. A gyakorlat szintjén viszont évszázadok óta a bíborosok maguk közül választják ki Péter apostol – ezúttal 267. – utódját, Róma püspökét. Közülük is csak olyant választhatnak, aki legtöbb nyolcvan éves. Jelenleg 135 ilyen bíboros van a 252 tagú testületben, és a legesélyesebbnek tartottak között többen is épp e korhatáron vannak. A többiek részvétele a konklávén opcionális.

A bíborosokat arra az időre a Szent Márta vendégházban szállásolják el. A tényleges konklávét ünnepélyes szentmise előzi meg, amelyet a bíborosi testület dékánja celebrál, ő jelenleg Giovanni Battista Re. Majd a Mindenszentek litániájának éneklése közben átvonulnak a Sixtus-kápolnába.

A testület dékánjának vezetésével elmondják az esküt, miszerint titokban tartják a folyamat részleteit, és figyelmen kívül hagyják a világi hatóságok és erők befolyását. Ezt minden egyes bíboros külön-külön személyesen is megerősíti azzal, hogy kimegy a terem közepén elhelyezett díszes Evangéliumhoz, ráteszi a kezét, majd elmondja: Et ego (keresztnév latinul) Cardinalis (családnév) spondeo, voveo ac iuro. Sic me Deus adjuvet et haec Sancta Dei Evangelia quae manu mea tango. Magyarul: És én (név) ígérem, fogadom és esküszöm, úgy segítsen az Isten, és ez a Szent Isten Evangéliuma, amelyet kezem érint. Ez igencsak hosszadalmas folyamat, s amikor lejár, a ceremóniamester a mikrofonhoz lép, és azt mondja: Extra omnes! – azaz: Mindenki menjen ki! –, majd belülről bezárja a kápolna ajtaját.

A bíborosokon kívül bent maradhat a pápai liturgiamester, két ceremóniamester, a dékán asszisztense, egy ideig egy előre kijelölt főpap (püspök, érsek) is, aki beszédet mond az egyház helyzetéről, kihívásairól (de utána ő is távozik), két sekrestyés, amennyiben szükséges és valamelyik bíboros egészségi állapota megkívánja, egy nővér, valamint két orvos.

Ha a konklávé ideje alatt egy bíboros rosszul lesz, vagy az illemhelyet kell használnia, távozhat s visszajöhet, amennyiben egyéb okból távozik, nem térhet vissza.

A bíborosok délelőtt is és délután is legtöbb két-két alkalommal szavaznak (az első nap délutánján csupán egyszer), ezek előtt, után s között imádság, ájtatosság zajlik, valamint megbeszélések, pihenés, étkezés stb. A szavazás úgy zajlik, hogy az előttük levő cédulára, amelyen a következő szöveg szerepel: Eligo in Summum Pontificem, ráírják annak a nevét, akire szavaznak, majd sorban az urnához járulnak, s a következő szöveg elmondása közben ejtik bele a cédulát: Testor Christum Dominum, qui me iudicaturus est, me eum eligere, quem secundum Deum iudico eligi debere. Magyarul: az Úr Krisztus, aki ítélőbíróm a tanúm rá, hogy arra szavazok, akit Isten szerint megválasztandónak tartok.

Ahhoz, hogy valaki pápa legyen, a szavazatok kétharmadát kell, hogy begyűjtse, bár ha harminchárom voksolás során senki sem kap ennyit, a bíborosok (szintén kétharmados többséggel) eldönthetik, hogy immár egyszerű vagy más szavazatarányú többség legyen a döntő.

A cédulákat minden alkalommal elégetik. Sikertelen voksolás esetén olyan vegyszert adagolnak hozzá, amely a Sixtus-kápolna kéményén kitörő füstöt feketére festi, sikeres szavazás után olyant, ami fehérré.

A fehér füst és a megkonduló harangok jelzik a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy új pápát választottak.

Ezt még megelőzi az elfogadás ceremóniája. A bíborosi testület dékánja (amennyiben őt választották meg, a helyettese) odalép a megválasztotthoz, s megkérdi: Acceptasne electionem de te canonice factam in Summum Pontificem? Azaz: elfogadod-e a kánon szerinti pápává választásodat? Ezt ugyanis szabadon vissza lehet utasítani, bár a gyakorlatban a bíboros, aki nem szeretne pápa lenni, már akkor jelzi ezt a többieknek, amikor először kezdenek rá szavazni.

Itt megint közbejönnek az elméleti lehetőségek: ha a megválasztott nem pap, akkor előbb diakónussá, majd pappá, végül püspökké szentelik. Ami tényleg előfordulhat: ha nem püspök, akkor a bíborosi testület dékánja azzá szenteli, csak ezután foglalhatja el hivatalát. Jelenleg is van olyan bíboros, aki kinevezésekor kifejezetten kérte, hadd maradhasson egyszerű pap.

A következő kérdés: Quo nomine vis vocari? – Milyen néven szeretnéd, hogy hívjanak? A választott pápai név 533 óta hagyomány, az akkor megválasztott Mercurius nem találta helyénvalónak, hogy egy pogány istenség nevét viselje pápaként, ezért a II. János nevet választotta.

Az új pápa az úgynevezett könnyek szobájában beöltözik, kiválasztja az előkészített pápai öltözékek közül a méretben rá találót.

A hírt a bíborosi kar dékánja (vagy, ha őt választották meg, mint XVI. Benedek esetében, akkor helyettese) közli a sokasággal, a sokat emlegetett és idézett mondatokkal: Annuntio vobis gaudium magnum: Habemus papam! Eminentissimum ac reverendissimum dominum, dominum (keresztnév latinul) Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem (családnév), qui sibi nomen imposuit (választott név). Azaz: Nagy örömet jelentek néktek: Van pápánk! A legeminensebb és legtiszteletreméltóbb úr (keresztnév), a Szent Római Egyház bíborosa (családnév), ki magának ezt a nevet választotta (választott név).

A furcsa névsorrendre az a magyarázat, hogy a katolikus egyházi gyakorlatban a „Cardinal” szó része a bíborosok nevének, középen, a kereszt- és a családnév között. Erdő Péter tehát igazából Péter Cardinal Erdő.

No de vizsgáljuk meg, hogy kit tartanak jelenleg esélyesnek erre a Legfőbb Hídépítői (a latin Pontifex Maximus ugyanis ezt jelenti) tisztségre. Vannak közöttük a Ferenc pápa vonalát követő progresszív bíborosok is, és olyanok is, akik inkább visszatérnének egy konzervatív irányhoz.

Talán a legtöbbször Luis Antonio Tagle manilai érsek neve hangzik el. Őt az ázsiai Ferencnek is nevezik, mindenféle szempontból az elhunyt pápa szellemi örökösének számít. Ami ellene szólhat (a konzervatív tábor ellenzését leszámítva), az a kora. Mindössze 67 éves, ami a bíborosok között igencsak zsenge kor, és sokan valószínűtlennek tartják, hogy egy olyan emberre essen a választás, aki még évtizedekig meghatározhatja az Egyházat.

Egyre többször hallani Erdő Péter nevét. A budapest-esztergomi érsek kiváló értelmiségi, az egyházjog egyik vezető szakértője. Társadalmi és doktrináris kérdésekben leginkább II. János Pál vonalára emlékeztet, és kérdés, hogy a világpolitika jelenlegi helyzetében a bíborosok (mert ugye, a politika mégiscsak ott húzódik a háttérben) mennyire akarnak egy magyar pápát.

Ugyanezen oknál fogva adnak kevés esélyt a kiemelkedőbb amerikai jelölteknek: Robert Prevostnak, Raymond Burke-nek. Nem tartják szerencsés ötletnek, hogy az Egyesült Államok ezen a téren is túl nagy befolyáshoz jusson.

A progresszíveknek még két kiemelkedő jelöltje van: Peter Turkson ghanai, illetve a Ferenc 2.0-ként is emlegetett olasz Matteo Zuppi. Mindketten markánsan liberális irányt képviselnek például az elváltak, az újraházasodottak, az egynemű párok kérdésében, emellett – akárcsak a filipínó Tagle – a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni harc erőteljes szószólói. Zuppi ráadásul afféle Bergoglio-szerű alak, a hétköznapi emberek utcai papja.

Ugyanitt említhetjük a nagyon híres és befolyásos Christoph Schönborn bécsi érseket, azzal a megjegyzéssel, hogy ő nyolcvan éves, a gyermekabúzusok kivizsgálásában élenjáró Reinhard Marx-t, vagy az ugyanezen a téren kiváló szerepet játszó Marc Ouellet-t, aki szintén nyolcvan éves.

A konzervatívok legerőteljesebb képviselője talán Robert Sarah guineai bíboros, aki leginkább a XVI. Benedek irányzatát képviseli, de a holland Wim Eijk (aki az újraházasodást kitartóan házasságtörésnek minősíti), de a fiatal kongói Fridolin Ambongo Mesungu is szóba jöhet.

Aztán vannak a mérsékelt kompromisszumjelöltek, akiket egyik tábor sem imád, de jó eséllyel mindkettő elfogad. Köztük van Jean-Marc Aveline marseille-i érsek, a máltai, s emiatt politikailag tét nélküli Mario Grech, és főleg a Vatikán jelenlegi külügyminisztere, Pietro Parolin (ő kiváló diplomata, de pénzügyi botrányok szaga lengi körül).

Utolsó kategória a rejtélyjelölteké, azoké a befolyásos és ismert bíborosoké, akinek társadalmi, teológiai doktrínájáról nem sokat lehet tudni. Ilyenek a nicaraguai, és az Ortega rendszerrel nyíltan szembeszálló Leopoldo José Brenes Sólzano vagy a fiatal haiti-i Chibly Langlois.

De végső soron mindez még jóindulattal is csak spekulációnak nevezhető. Az új pápáról akkor fogunk tudni bármit is, amikor a fentebb idézett latin szöveg elhangzik majd, nagyjából három hét múlva a Szent Péter-bazilika erkélyéről. Ezt mutatja az elmúlt konklávék története is: míg Joseph Ratzingert és Jorge Mario Bergogliot az esélyesek között tartották számon, Karol Wojtyła – a későbbi II. János Pál – gyakorlatilag ismeretlen volt, a téren összegyűlt tömeg a név hallatán először azt sem tudta, melyik földrészről származhat.

És végső soron van egy jó, idő érlelte bölcsesség, amely az ilyenfajta spekulálásokkal kapcsolatosan higgasztó hatású: aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként jön ki onnan.