Álomátigazolás

Álomátigazolás
Napok óta attól hangos a média, hogy Szoboszlai Dominikot, a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányát leigazolta a Liverpool. Szédületes pénzt, 70 millió eurót fizetnek a vörös ördögök a Lipcsének. Furcsállják egyesek a magas összeget, de jó pár éve a futballban annyira elcsúsztak a beárazások, annyira irreálisan magas árakon váltanak klubot a játékosok, hogy nem is annyira meglepő a 70 millió.

Lehet, hogy egyeseknek a 40 millió reálisabbnak tűnik, de minden bizonnyal olyan adui vannak a magyar futballistának, amivel meg tudta győzni tehetségéről a nagy múltú angol klubot. Ha beválik Szoboszlai és alapemberré növi ki magát, akkor biztosan megéri a Liverpoolnak az üzlet. Ha nem, akkor azoknak lehet majd igazuk, akik sokallták az összeget, de hát minden vásár lutri. Senki nem láthatja előre, hogy egy játékosnak milyen kémiája lesz az új klubjával, mennyire tud ráhangolódni az ott folyó munkára.

Hihetetlenül nagy dolog a magyar sport és a labdarúgás számára ez az átigazolás. Nem feltétlenül a magyar labdarúgó akadémiai rendszer dicsősége, ugyanis Szoboszlai már kiskora óta külföldön nevelkedett. De nem is ez a lényeg, mert maga az átigazolás felülír minden politikai vitát, ami az utóbbi években a labdarúgást övezi Magyarországon. Itt kőkemény profizmusról van szó, egy olyan könyörtelen üzletágról, ahol minden hibát, kapufát, sérülést 10 millió eurókban mérnek. Szoboszlainak kőkeményen kell teljesítenie ahhoz, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba, ami egyelőre kérdéses, hogy mikor fog megtörténni. A Liverpoolhoz kerülni 22 évesen olyan teljesítmény, ami nagyon kevesek kiváltsága, főleg, ha magyar futballra gondolunk. Nagyon nehéz megjósolni, hogy Szoboszlai mire viszi, hiszen a fiatal játékosnak még sok hiányossága van. Kivételes rugótechnikája mellett nem erőssége az egy-egy elleni harc, a labdakezelése is még lassú főleg az ellenfél nagy nyomása alatt, ezért olyan látványos egyéni akciókat nem tud produkálni. Szoboszlai számára is életbevágóan fontos lesz, hogy beleszokjon a Liverpool és Jürgen Klopp játékrendszerébe, illetve fölvegye a Premier Leauge gyilkos ritmusát. Na meg azt kell megtanulnia, hogy mit vállaljon magára, és hol van az a határ, amikor már túlvállalja magát a játékban és nem tud sikeres lenni. Remélhetőleg, a nagy múltú klubnál jó tanácsokat fog kapni.

Reménykeltő ahogyan eddig megtervezték a karrierjét, hiszen nem az történt mint Dzsudzsák Balázzsal  anno, aki a PSV Eindhoven nagyreményű játékosaként 23 évesen a néhai orosz Anzsi Mahacskalához igazolt, és ezzel elásta karrierjét, hanem a lehető legjobb helyre ment tanulni. Szoboszlainak még nagyon fontos, hogy tanuljon és növekedjen a játéka. Remélhetőleg ezt az angolok is tudják, és időt adnak neki a beilleszkedéshez. De a könyörtelenség ezen a szinten nagy, ne áltassuk magunkat, hogy sokat fognak várni. Fél-egy év, maximum két éven belül eldől, hogy Szoboszlai túl korán lépte meg a szintet, vagy tényleg alkalmas időben került Európa egyik topcsapatához. Az ő teljesítményét azonban semmiképpen nem a magyar belpolitika széljárása alapján fogják megítélni Angliában, hanem tényleg csak a teljesítménye szerint fognak dönteni a jövőjéről. Lehet, hogy két év múlva kénytelen lesz visszalépni valamely kisebb csapathoz. Ez lehet annak jele, hogy az átigazolás korai volt, vagy Szoboszlai egyáltalán nem képes felnőni a Liverpool képviselte minőséghez. De ezek csak spekulációk, remélhetőleg sérülések nem fogják nehezíteni az alkalmazkodási időszakot, amikor kiderülhet, hogy Szoboszlai Dominikban valójában mekkora potenciál rejlik, és ez összhangban van-e a 70 millió eurós vételárral.

Sok fiatal tehetséges játékossal előfordult már, hogy korán hatalmas lehetőséget kapott valamely világhírű klubnál, de aztán amilyen gyorsan felfigyeltek rá, ugyanolyan hamar visszasüllyedt a névtelenségbe, hiszen nem tudott  alkalmazkodni és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ebben a tekintetben a veszély nem kicsi. Jürgen Klopp igazi pedagógusként már az első közösségi posztjában jelezte, nem akarnak nagy nyomást helyezni a magyar játékosra, hiszen időre van szüksége, hogy beilleszkedjen. Klopp tudja miről beszél, hiszen háromnaponta jól teljesíteni nem könnyű. Az igazán tehetségeseknek sikerül, de belőlük kevés van, ezért olykor irreálisan magasak az átigazolási árak.

A magyar futballnak hatalmas löketet ad ez a fejlemény, hiszen Szoboszlai példájára még több magyar fiatal kezdhet el focizni, a magyar együttesekre is jobban fognak figyelni, akárcsak a válogatottra, így sáfárkodni kell ezzel a többletfigyelemmel. Még nagyobb szervezettségre és hatékonyságra lesz szükség minden szinten azért, hogy ne kótyavetyéljék el, hanem tényleg a magyar foci jövőjére és javára fordítsák ezt a lehetőséget, amit Szoboszlai álomátigazolása jelent. Hazai tájakra tekintve csak remélni tudjuk, hogy itthon is tanulnak ebből a példából, és Szoboszlai nem csak Magyarországon, hanem a térségben is követendő példa lesz, olyan mérce, amit feltétlenül érdemes mérvadónak és követendőnek tekinteni. Reméljük, Szoboszlai sikere nem csak Magyarország határain belül, hanem a térségben is elindít egy fejlődést, vagy legalább hozzájárul egészséges fejlesztési célokra irányuló szándékok megfogalmazásához. Az is már lenne valami, mindenképpen több a jelenlegi középszerűségnél, ami a hazai futballt jellemzi.

varosnapokHirdetés
promedtudo2Hirdetés