A sport is a feje tetejére állt, amióta mindent a pénznek rendeltek alá. Nem kell csodálkozni, hogy az angolok vagy egyéb patinás válogatottak nem vesznek komolyan minden meccset. Viszont azon sem kell csodálkozni, hogy a magyar labdarúgó válogatott sokat fejlődött és olyan parádés és magabiztos játékkal fektette kétvállra az angolokat saját otthonukban, amit régóta nem láttunk. Becsapjuk magunkat, ha azt hazudjuk magunknak, hogy az angolok csak barátságos mérkőzésnek tekintették a wolverhamptoni összecsapást, de akkor is eltávolodunk az igazságtól, ha azt hisszük, hogy ezzel megoldódott a magyar labdarúgás minden baja. Bizonyítani folyamatosan kell a sportban, ezt állandó színvonalas munka és stabil gazdasági háttér nélkül aligha lehet megtenni.
A magyar válogatott nagy eredményt ért el, de ettől még minden meccsen meg kell izzadnia a jó eredményekért. Ne csodálkozzunk, ha a közeljövőben Liechtenstein és egyéb gyengébb válogatottak borsót törnek az orrunk alá. A folyamatos teljesítés a legnehezebb dolog, látjuk, hogy ez sem az olaszoknak, sem a franciáknak, sem a spanyoloknak, sem más nagy sporthagyománnyal rendelkező nemzeteknek nem sikerül mindig. Egy-egy elveszített döntő után hajlamosak vagyunk borúsan látni a jövőt, de azzal is szembesülni kell, hogy a végső győzelem csak nagyon kevesek kiváltsága, ezért a teljesítmény egyik legfontosabb mutatója az, hogy hányszor és milyen hosszú ideig sikerül megkapaszkodni egy-egy sportág élvonalában. Mert ehhez az kell, hogy egy bizonyos minimális színvonalat mindig és minden körülmények között teljesíteni tudjunk.
Nem lehet csak külföldi játékosokra támaszkodni, elengedhetetlenül fontos az utánpótlás-nevelés, mert csak így lehet megtalálni azt az egészséges keveréket, amit a nagy nemzetek is alkalmaznak, még akkor is, ha korlátlannak tűnő, temérdek anyagi források fölött rendelkeznek. Amíg élvonalban vagyunk és fejlődés van, addig nem lehet baj, s ez érvényes a román sportra is.
Most éppen David Popovici úszófenomén ifjúsági világcsúcsa és világbajnoki aranyérme miatt kapta fel a fejét itthon a közvélemény. Sajnos, az ő esetében úgy tűnik, hogy egy ritka tehetségű sportolóról van szó, mögötte nem tülekednek más román úszók. Itthon általában gyatra helyzetben vannak a vizes sportok, amelyek sokat hanyatlottak az elmúlt harminc évben. Egyéni tehetségek fel-felütik a fejüket, de rendszerszintű, színvonalas utánpótlás-nevelésről aligha beszélhetünk. Reméljük, a Novák Eduárd miniszter sportstratégiája változtatni tud ezen a szomorú helyzeten.
Minőség elsősorban ott van, ahol egy bizonyos szint alá soha nem süllyednek. Ehhez erős rendszerszintű képzés és nevelés kell, ami azt jelenti, hogy a közepes tehetségű sportolókat is fel tudjuk fejleszteni olyan szintre, hogy legalább meg tudjanak kapaszkodni az élvonalban. A végső siker, az aranyérem elnyerése sok konjunkturális tényezőtől függ, mert nem mindegy, hogy egy-egy sportolónak éppen ki a riválisa. Ronaldo és Messi mellett valamennyi jó és nagyon jó futballistának nehéz volt érvényesülnie, hiszen az említett két zseniális sportoló magára vonta az összes reflektorfényt. Emiatt bizonyos korszakokban hol könnyebb, hol nehezebb a teljes siker.
Csapatsportoknál még bonyolultabb a képlet, hiszen ott a csapat erősségétől, kiegyensúlyozottságától és az összjáték minőségétől függ az eredményesség. Na meg az edzőtől, akinek szintén meghatározó szerepe van abban, hogy összerakjon és sikerre vigyen egy együttest. Például a Veszprém férfi kézilabdacsapat kudarcán lehet búslakodni, de fontos, hogy rendszeresen kijut a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Győr is veszíthet még döntőket, viszont ők már előrébb tartanak az öt BL-aranyérmükkel. A CSM Bukarestnél már bonyolultabb a helyzet, hiszen ott mind a stabil anyagi háttér, mind a színvonalas menedzseri és szakmai munka hiányzik ahhoz, hogy egy megbízhatóan teljesítő klubbá nője ki magát a fővárosi gárda.
És akkor még nem ejtettünk szót a tömegsportról, az ifjúsági sportról, hiszen ahhoz, hogy a csúcson legyenek példaképeink, nagyon széles tömegbázis szükséges. Jó lenne, ha nem csak a szurkolást vennénk komolyan, hanem kimozdulnánk sportolni. A tehetségek becsatornázása a rendszerbe viszont már nem a szülők feladata és felelőssége kellene, hogy legyen, hanem az utánpótlás-nevelő edzőké. Ezen a téren szintén nagy lemaradásaink és hiányosságaink vannak. Ha a sportstratégia ezen is tud javítani, akkor van esély arra, hogy új fejezet nyíljon a hazai sportban.
