A buszozás végül csak arra volt elég, hogy a köszönést valahogy begyakoroljam. Azon tűnődve, vajon a magyarral ismerkedők számára is ekkora kihívás ráhangolódni nyelvünk sajátos dallamára, figyeltem az utasokat. Kíváncsi voltam beszédükre, a hanglejtésre, többségük azonban elvolt fülhallgatós magányában. Mögöttem néhány fiatal hölgy, akik között baszkul, spanyolul folyt a társalgás, időnként a „trendi” angolra váltva. A globalizálódó világ…
Az „eskerrik askóval” a siker borítékolt volt. Néhány másodpercig nem igazán értették, mit is akarok mondani, itthoni tapasztalataimra hagyatkozva hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy nem jó helyen, nem az erre vevőknél kérkedek friss baszk nyelvtudásommal. De amint sikerült dekódolniuk a magyaros hangsúllyal közvetített üzenetet, kedves mosollyal jutalmazták. Legalábbis Donostiában, amely a Baszk Autonóm Köztársaság egyik provinciájának, Gipuzkoának (spanyolul Guipúzcoa) a fővárosa. Bizonyára így lenne a másik két tartományban is, Bizkaiában (Vizcaya) és Arabában (Alava), a korlátozottabb autonómiával rendelkező Nafarroának (Navarra) legfennebb az északi részen számíthattam volna pozitív reakcióra, délen azonban vagy a szomszédos Franciaországban, ahol a baszkot, a többi kisebbségi nyelvhez hasonlóan nem ismerik el, furcsán, esetenként ellenségesen néznének rám.
A városban ráérősen olvasom a kétnyelvű, baszk–spanyol feliratokat, kitartóan próbálgatom a kiejtésüket. Gondolatban Asztalos Lajossal, egykori munkatársunkkal beszélgetek (persze magyarul). Az ismert kolozsvári helytörténész annak idején a Galíciában honos galegó mellett az euskara rejtelmeinek a tanulmányozásába is belevetette magát, a baszk népmesék magyar fordításának tiszteletpéldányát ma is őrzöm. Bizony, bizony – mondanám neki, de sajnos már nem hallhatja –, a baszk nyelv valóban egyedi, különleges, nemcsak a kutatók, nyelvészek számára. Eredete mindmáig ismeretlen, a többi európai nyelvvel ellentétben egyetlen nyelvcsaládba sem sorolható. Egyes feltételezések szerint az óeurópai nyelvek utolsó képviselője lehet, még az indoeurópai nyelvek elterjedése előtti időkből. (Finnugor rokonság szintén kizárva…)
Hivatalos nyelvnek számít a baszk
Donostián végigsétálva egyből feltűnik a kelet-európai szemnek a városra jellemző polgári jólét. Baszkföld, Spanyolország legnagyobb hatáskörrel rendelkező autonóm közössége egyben az ország egyik leggazdagabb régiója. A baszk adóügyi autonómia a legbőkezűbbek közé tartozik nemcsak a többi spanyol tartományhoz képest, hanem európai viszonylatban is.
Az elmúlt évszázadok során a mindenkori spanyol asszimilációs politika ellenére a baszk közösségben a függetlenségre, önrendelkezésre való törekvés mindvégig megőrződött, a nemzeti öntudat – ha lehet – csak még erősebben élt tovább. A harmincas évek ígéretes demokratikus változásainak, a kisebbségek autonómiatörekvéseinek a Franco-diktatúra hamar végett vetett. A kisebbségi nyelvek, így a baszk használatát is teljesen betiltották, oktatási és kulturális intézményeiket ellehetetlenítették. Kegyetlen megtorlásban volt részük mindazoknak, akik anyanyelvükön megszólalva „sértették” az egységes Spanyolország állampolitika szintjére emelt eszméjét, ez pedig óhatatlanul az euskara ismerői, beszélői számának jelentős csökkenéséhez vezetett. A fasiszta rendszer végül a hatvanas években engedményekre kényszerült a kisebbségi nyelvhasználat terén is.
Franco halála után, az 1978-ben elfogadott alkotmány 17 autonóm közösségre osztotta fel az országot, a regionális nyelveket pedig a spanyollal egyenrangúvá tette. A baszk nyelv is hivatalos státust nyert Baszkföld három provinciájában, illetve Navarra tartomány egy részében. Ez az euskara „reneszánszát” hozta el. Növekedni kezdett a baszk nyelvet megtanulni vágyók száma a baszk lakosság – nemcsak az iskolások, hanem a kiterjesztett oktatási lehetőségeknek köszönhetően a felnőttek – körében is.
Ez a „reneszánsz” egyben magának a nyelvnek is a megújulását jelentette, olyan sztenderd nyelvváltozat létrehozását, amely „behozza a lemaradást”, modernizálódik, szókincsében egységessé válik. Jelenleg Baszkföld népének mintegy fele beszéli vagy érti a nyelvet.
Martxelo Otamendi egyike volt azoknak, akiket megalapozatlannak bizonyult vádak alapján meghurcoltak a spanyol hatóságok
A baszkföldi látogatásra a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Szövetsége, a MIDAS éves közgyűlése alkalmával került sor. Az eseménynek nem véletlenül Donostia adott otthont: az egyetlen baszk nyelvű napilap, a Berria júniusban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, és egyben egyik alapítójának-főszerkesztőjének, Martxelo Otamendinek a nyugdíjba vonulását is. A Berria születésnapja nem felhőtlen pillanat a lap történetében, hiszen elődjének, az 1990-ben létrehozott Equnkaria napilapnak a megszüntetésére is visszautal. A spanyol hatóságok azzal vádolták az Equnkariát, hogy kapcsolatban állt a terrorszervezetnek számító, Baszkföld Spanyolországtól való függetlenségéért küzdő ETA-val (Euskadi Ta Askatasuna – Baszkföld és Szabadság). Hét év után a lap vezetőtestületének tagjait – köztük Otamendit – felmentették minden ellenük felhozott vád alól. Az ítélet értelmében a spanyol hatóságoknak semmilyen alapjuk nem volt a lap felszámolására, vezetőik bebörtönzésére, bántalmazására. A hatósági fellépés, amely hatalmas felháborodást keltett nemcsak Baszkföldön, hanem azon kívül is, a szólásszabadság durva megsértésének minősült, hátterében a baszk közösség zaklatási szándéka állt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Spanyolországot, mivel nem vizsgálta ki az őrizetbe vett újságírókat ért fizikai bántalmazásokat.
Önmagukhoz való „újrakapcsolódás”
Beatriz Zabalondo Loidi, a Berria igazgatótanácsának elnöke, aki maga is tagja volt az egykori Equnkariának, házigazdaként baszk nyelven köszöntötte a meghívottakat, miközben a szinkrontolmács tökéletes angolsággal fordította a tartalmat. Beszédében a felszólaló maga is utalt erre: ma tolmácsok, fordítóprogramok, a legmodernebb eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy hidakat építsenek közöttünk és lehetővé tegyék a kölcsönös megértést. Manapság a nyelvek különbözősége nem jelenthet többé gondot a kommunikációban, ilyen összefüggésben egyre kevesebb kifogást tudunk felhozni, hogy miért nem vállaljuk fel anyanyelvünket a különböző fórumokon a világnyelvek mellett – mondta.
Kiemelte: nincsenek „nagy” nyelvek és „kis” nyelvek. Nem kellene komplexusokat kiváltania annak, hogy „kicsik” vagyunk, hiszen ez távolról sem azt jelenti, hogy jelentéktelenek is. Ez a mi nyelvünk, a mi kultúránk, a mi sajtónk, amely fontos a mi közösségünk számára, és ezért minden támogatást meg kell szereznünk megőrzésükre. Az önfeladás, elállni mindattól, amit felépítettünk, nem jelenthet alternatívát – hangsúlyozta.
Megkérdeztem Beatriz asszonytól, véleménye szerint mi a magyarázata annak, hogy a baszk nyelv nemcsak túlélte az évszázadokat, hanem valósággal újjászületett.
– Hiszünk az ügyünkben. Ha valamit fontosnak tartunk, akkor azt nem hagyjuk, kitartunk mellette – magyarázta.
Elmondta azt is, a sajtónak nagy szerepe volt és van ebben a folyamatban, nagyon fontos ugyanis, hogy az emberek baszk médiát olvassanak. Amikor annak idején az Equnkariát létrehozták, az egyetemeken nem volt olyan szak, ahol baszk nyelven lehetett volna újságírást tanulni, a lap munkatársai afféle úttörő munkát végeztek. Nemcsak a napi sajtónak, hanem más kiadványoknak, a tévének, rádiónak is fontos közvetítőszerepe van a nyelvüket újratanuló, újrafelfedező baszk népesség irányába, az „önmagukhoz való újrakapcsolódás” folyamatában – mondta. Azzal, hogy a média természeténél fogva nagyon változatos témákkal foglalkozik, óhatatlanul hozzájárul a baszk nyelv leszűkült szókincsének gazdagításához, amely ma már alkalmas egyetemi szintű oktatásra, tudományos értekezések lebonyolítására – derült ki szavaiból.
– A lap afféle tükre a baszk kultúrának. Mi jelenítjük meg ennek a közösségnek a kulturális értékeit, hagyatékát a világ számára – zárta a beszélgetést, amit én annak rendje és módja szerint megköszöntem a már betanult formában. Így utólag hozzáteszem azt is, hogy „szívből”. Vagyis hát „bihotzetik”...
A MIDAS idei díjkiosztó gáláján jelen volt Inaki Uria, az egykori Egunkaria igazgatója, aki több mint egy évig ült börtönben a lap beszüntetését követően. Uria újságíró kollégái nevében vette át a Habsburg Ottó-díjat, amelyet Habsburg Walburga adott át. Az idén ketten osztoztak ezen a kitüntetésen, amely olyan, a többségi médiában dolgozó szerzőknek jár, akik munkásságuk során arra törekednek, hogy felhívják a többség figyelmét a kisebbségek helyzetére. A másik díjazott Andrzej Poczobut fehérorosz és lengyel újságíró, a fehéroroszországi lengyel kisebbség aktivistája, akit a Lukasenka-rezsim 2021-ben „belföldi terrorizmus” és „államellenes tevékenység” hamis vádjával többször is letartóztatott. Idén februárban nyolc év kényszermunkára ítélték, jelenleg a novopolotski szigorúan őrzött büntetés-végrehajtási intézetben van. A MIDAS-díjat Czímer Gábor, a pozsonyi Új Szó munkatársa érdemelte ki a Beneš-dekrétumok témakörét boncolgató tényfeltáró írásaiért, a kitüntetést a MIDAS elnökétől, Slezákné Kovács Edittől vehette át, aki a felvidéki lap igazgatója is. (Képünkön Inaki Uria, Slezákné Kovács Edit, Habsburg Walburga, Czimer Gábor és Andrzej Poczobut méltatója, Rajmund Klonowski litvániai lengyel újságíró)
Borítókép: Donostia baszk nyelven, San Sebastián spanyolul, ugyanazt jelenti
ugyanaz: Szent Sebestyénnek, a város védőszentjének a nevét,
