Ünnepre hangoló foglalkozásokat tartott az Erdélyi Hagyományok Háza
A szappan kupacokban az asztalon, színes gyapjúdarabok kosárban előkészítve, a terem közepén futó hosszú asztalon ollók, faágak, gyékény, piros és zöld szalagok, diók, aranyszínű festék és ecsetek, a fal melletti komódon szaloncukor, gőzölgő tea, gyümölcs, illatozó hangulatgyertyák, a táblán pedig jókora felirat: Készüljünk együtt az ünnepre! – ez a látvány fogadta azt, aki az Erdélyi Hagyományok Háza karácsonyi kézműves foglalkozására érkezett a Bocskai-házba.
Készülnek a nemezfigurák, az aranydiók és a gyékény-fenyők az adventi koszorú körül. A fotók a szerző felvételei
A résztvevők színes kabátjaitól hamar roskadozni kezdett az ajtó melletti fogas, a terem pedig – ahogy mondani szokás – gyorsan be lett lakva: táskák, rollerek, ide-oda letett teáscsészék, egymásra találások, közös éneklés és kellemes zsivaj töltötte ki a teret. Kislányok és kisfiúk, édesanyák és nagymamák jöttek kézműveskedni, közösen alkotni és kiszakadni néhány órára a karácsonyi rohanásból.
Visszarepítenek az időben
Az Erdélyi Hagyományok Háza foglalkozásai kicsit mindig visszarepítenek az időben: ezek az együttlétek ugyanis betekintést engednek abba, milyen lehetett az ünnepre való készülés akkor, amikor még nem árasztották el a boltokat, bevásárlóközpontokat millió színben és formában pompázó karácsonyfadíszek. 
A résztvevők dióból kis festékkel fára akasztható aranydiót varázsolhattak, szádfán színes szalagok, fonalak segítségével készíthettek kisebb fenyőfát gyékényből, faágakból, valamint nemezelhettek is: kellő kitartással néhány óra alatt – szappanlétől áztatott kezek és blúzujjak árán – elkészülhetett gyapjúból a család saját betleheme Máriával, Józseffel és a kisdeddel. A környezetünkben fellelhető alapanyagokból, némi egyéb „hozzávaló” segítségével elkészített díszeknek, ajándékoknak pedig van egy hatalmas előnyük a boltban vásároltakkal szemben: az elkészítés emlékét, hangulatát is örökre magukban hordozzák. Olyan volt ez a foglalkozás, mint amilyen a karácsony kéne hogy legyen, ha lehúznánk róla a rohanó világ miatt rárakódott fölösleget: kedvesen zajos, harmonikusan színes, gyermekien gondtalan, hagyományos és egyszerű, a szó legnemesebb értelmében.
Mi kell a kisfenyőhöz? Ágak, fonalak, szádfa, szorgos kezek és összedolgozás
A foglalkozást követően László Eszter, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári irodavezetője elmondta: december folyamán a Bocskai-házban tartott két tevékenységük mellett délelőttönként 14 magyar elemi osztályban kézműveskedtek együtt a gyerekekkel. Ezeken a komplex iskolai foglalkozásokon az oktatók gyakorlatilag „házhoz mentek”, és a tantermekben készítettek közösen a kicsikkel gyékényből betlehemi csillagot, csuhéból angyalt, kis Jézust, gyapjúból nemezalmát, angyalkát, beszélgettek az ünnepről, a környék szokásairól és karácsonyi énekeket tanultak, énekeltek. A decemberi kézműves tevékenységeket Cserey Both Zsuzsa, Végh Éva és Szabó Kinga tartotta, őket pedig László Eszter és Tóth Kata, az Erdélyi Hagyományok Háza munkatársai segítették a foglalkozásokon.
***
Diónyi remény
Újságíróként, fotósként lenni jelen egy eseményen mindig érdekes tapasztalat. Kicsit olyan, mint a mesékben az a bizonyos mindent tudó narrátor, aki kívülállóként figyeli és egyben, nagy egészként látja a történéseket, éppen ezért lehetősége van arra, hogy észrevegye a legapróbb részleteket is. Ebben a kívülálló megfigyelésben pedig nagyon könnyű megfeledkezni arról, hogy talán valaki minket is néz, sőt figyel és lát. Az Erdélyi Hagyományok Háza karácsonyra hangoló kézműves foglalkozásán a fényképezőgépem mögött engem is meglátott valaki.
Az esemény végén, amikor mindenki az utolsó simításokat végezte alkotásán, vagy már a fogason lógó kabátját próbálta kiszabadítani a többi alól, határozott léptekkel mellém érkezett két kis cipő. – Ezt neked szeretném adni. – nyújtotta felém az aranyszínűre festett, zöld masnival díszített diót két hatalmas szempár kíséretében egy kislány. Ő volt a hatéves Vera – tudtam meg tőle aztán –, aki két testvérével, édesanyjával és dédnagymamájával érkezett a foglalkozásra. – Hogy hívnak? Te már jóval előttünk érkeztél? Ez itt a te fényképezőgéped? Megnézhetem a képeket? – záporoztak a kérdései felém, majd nagy izgalommal és felnőtteket megszégyenítő figyelemmel nézte végig mind a 213 fotómat, amit az est folyamán készítettem. – Lehet, hogy én is megpróbálnék csinálni egy fényképet. Megmutatod, hogyan kell? – súgta oda csendben, aztán nyakába akasztotta a gépet, és – némi segítséggel – megörökítette az asztal közepén az ünnep közeledtét jelző adventi koszorút, a már elkészült, ide-oda felakasztott díszeket, egy volt óvodástársát és még a lassú mozdulatokkal a hazaútra készülő dédnagymamáját is. Indulás előtt sapkában, sálban, rollert húzva maga mellett Vera még odasomfordált hozzám egy percre: – Kérlek, mindenképp a karácsonyfádra akaszd majd fel a diót, jó? – súgta oda. Az esemény leírásában az állt, a karácsonyfadíszek mellett apró figyelmességeket is készíthetnek a résztvevők, Vera ajándéka pedig éppen ilyen volt: egy kis dió, benne tengernyi tiszta és őszinte kapcsolódás, igazi kis figyelmesség egy vadidegennek.
Aranyosan (a Verától kapott zöldszalagos dió már a karácsonyfámon pihen)
Olyan sok minden történik velünk mostanában, ami fölött nincs hatalmunk. Az egyetlen dolog, amit senki, semmilyen körülmények között és semmilyen megszorítás ellenére sem vehet el tőlünk, az a minden különösebb ok nélküli kedvesség, a nyitottság, a kérdezés és az ismerkedés varázsa. Egyre nehezebb, hogy mindennapi cselekvéseinkben ne legyen rajtunk folyamatosan úrrá a félelem és a bizalmatlanság. Fontos, hogy felnőttként is a bennünk élő gyermek kíváncsiságával és jó szándékával tudjunk mások felé fordulni, ajándékozni, mosolyt csalni az arcokra, ezáltal pedig – gyakran tudtunk nélkül – átlendíteni másokat a nehézségeken apró figyelmességünkkel.
Csak rajtunk múlik, hogy olyanok leszünk-e az életben, mint Vera, akinek hála a foglalkozás végén, az épületből ki- és a – korábban még szürkének tűnő – valóságba visszalépve már több voltam valamivel: egy kis, aranyszínűre festett, zöld masnival átkötött diónyi reménnyel.
(A december 15-i kézműves foglalkozásról készült fotóriport ide kattintva tekinthető meg.)
