Visszatér Kolozsvárra a Spartan Race, több mint 2000 résztvevőt várnak

(Fotó: Consiliul Județean Cluj / Facebook)

Visszatér Kolozsvárra a Spartan Race akadályfutó verseny, amelyet november 21-én rendeznek meg. A szervezők több mint tíz országból mintegy 2000 résztvevőre és látogatóra számítanak. A versenynek a falumúzeum és a Hója-erdő ad otthont, a programban felnőtteknek és gyermekeknek szóló futamok is szerepelnek.

A sporteseményen a résztvevők különböző nehézségű akadálypályákon mérhetik össze erejüket, gyorsaságukat és állóképességüket. A szervezők három versenyszámot hirdettek meg, így a tapasztalt sportolók és a kezdők, valamint a gyermekek is bekapcsolódhatnak a megmérettetésbe.

A Spartan Sprint mintegy 5 kilométeres távot és 20 akadályt foglal magában. Ezt a versenyszámot elsősorban azoknak ajánlják, akik most ismerkednek az akadályfutással, vagy gyorsaságukat és ügyességüket szeretnék próbára tenni.

A nagyobb kihívást keresők a Spartan Super futamon indulhatnak, amely körülbelül 10 kilométeres távon 25 akadály leküzdését követeli meg. A verseny az állóképességet, az erőt és a koncentrációt teszi próbára.

A gyermekek számára külön futamokat szerveznek Spartan Kids néven, életkorukhoz igazított akadályokkal és pályákkal. A kezdeményezés célja, hogy mozgásra ösztönözze a legkisebbeket, és erősítse önbizalmukat.

Az esemény nem kizárólag a sportteljesítményről szól: a szervezők a csapatszellemet, az egymás iránti támogatást és a közös élményt is szeretnék előtérbe helyezni. A családtagokat, barátokat és érdeklődőket szintén várják, hogy szurkoljanak a versenyzőknek.

A részvétellel és a nevezéssel kapcsolatos további információk a verseny hivatalos honlapján, a ro.spartan.com oldalon találhatók.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!